A Heartbreak Weather címet viselő lemez megjelenése körüli izgalmat az azt megelőző két hétben egy-egy poénos időjárás jelentéssel fokozta az előadó, rövid monológjaiba naponta belefűzve a 14 dalt tartalmazó lemez számainak címét, mígnem a 15. napon mindenkihez elért a viharos időjárás.
Mégsem olyan viharos azonban a lemez, mint amilyennek a címe alapján tűnik, Niall Horannál ugyanis talán senki nem ért jobban ahhoz, hogy vidámnak álcázott szomorú dalokat írjon, és egy olyan lemezt rakjon össze, amihez mindenkinek lehet kötődése, mindegy milyen a lelkiállapota.
A Heartbreak Weather egy szakításon kíséri végig a hallgatóját, onnan indulva, amikor még minden rendben volt. A lemez a címadó dalával indít, melyhez rögtön a megjelenés után kaptunk egy videóklippet az időjárás-jelentésekből és azoknak a forgatásából összeállítva, így a címéhez köthető asszociációkkal ellentétben ez a lemez egyik legvidámabb, kifejezetten játékos dala.
Ezt követi az esküvőt, és egy egész boldog életet elképzelő Black and White, mely után hirtelen váltás a türelemhez írt Dear Patience, az igazán boldog fejezet pedig ennek a dalnak a kezdetével véget is ér, mégsem vesz letargikus fordulatot a lemez. Az előadó ettől kezdve a szakítás megélésének különböző fázisain lavírozik végig, megél jobb és rosszabb napokat, van, amikor könnyedén búcsút tud inteni volt szerelmének, és van, amikor más karjában vigasztalódva is őt keresi. A némileg nehezebb balladák között okosan vannak elrejtve az olyan dalok, mint a Nice To Meet Ya és a No Judgement, vagy a Cross Your Mind.
A lemez talán legnagyobb meglepetése a Small Talk, ami az elején látszólag kényelmesen belesimul az azt megelőző két dal környezetébe, majd óriási erővel kitör belőlük, és a visszafojtott szexualitásával egy teljesen más vonalon indul el. Tekintve, hogy több utalás is van arra, hogy a beszélő más nők által vigasztalódott (Arms Of A Stranger, New Angel), a szexualitás egyáltalán nem idegen a lemeztől, bár Niall Horantól meglepő, mivel a korábbi munkáiban, főként a 2017-es Flicker című nagylemezén, szinte egyáltalán nem adott hangot ilyesminek.
Ettől eltekintve azonban a Heartbreak Weather nem hozott drasztikus újítást Niall Horan stílusába. Megmaradt a Flickerben már megismert ír folk és country elemeket tartalmazó akusztikus pop-rock hangzása, amivel nincs is semmi baj, mert úgy tűnik, egyre nagyobb sikereket ér el vele, és nagyon is szükség van a zeneiparban egy, a háttérben hegedűvel kísért, egy szál gitárral és zongorával arénákat megtöltő fiatalemberre, aki nem olyan szívszorítóan szomorú dalokat ad elő, mint Lewis Capaldi, mégis rengeteg érzelmet és életérzést közvetít.
Korábbi bandatársaihoz képest ő az, aki a legkevésbé próbál elszakadni a múltbéli hangzásoktól, köszönhetően talán annak is, hogy továbbra is együtt dolgozik Julian Bunettával, aki a banda összes lemezén közreműködött.
Ha csatlakozna hozzá a hiányzó négy (vagy csak három?) zenész, a Heartbreak Weather akár egy One Direction album is lehetne, így azonban egyedül Niall büszkélkedhet azokkal a sikerekkel, amiket a világban kialakult szerencsétlen helyzet ellenére elért a második nagylemezével.
