Az albumajánló sorozat általában aktuális, vagy közel aktuális korongokat hoz a hétvégi f21-es olvasó életébe, viszont ez a mai esetben rendhagyóbb, mert a mai írásunk célja a 2000-es évek felidézése.
A kétezres évekből lassan giccs kategória lenne Linkin Parkot felidézni, a System of a Down pedig kifejezetten nehéz eset, hiszen a mai formában is ugyanúgy felálló SOAD-ból Serj Tankian hangja leginkább a pár éve YouTube-on is trendingelő teknősök szex közbeni hangját bemutató videóra hasonlít, így a kétezresektől habitusra nagyon messze került örmény banda is kikerült a lehetőségek közül.
A személyes vélemény és mindenféle transzcendens sugalmazás hatására Limp Bizkit örökzöldjét, a kifejezetten előnyös nevű Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavoured Watert ajánlanám a kedves olvasó figyelmébe.
A kifejezetten lázadó nu-metálként is üzemelő popkultúra virágkora messze 19 évvel korábbra tehető, ahol a forrongás képviselője nem egy 17 éves megzenésített ASMR-videós szőke kislány, hanem egy mindent elmondó piros snapback, meg egy olyan héthúros, házilag tákolt Ibanez, amely egy világra rárúgja az ajtót.
A szerethetőnek aligha mondható Fred Durst tökéletes frontemberként működik, a zenekar többi tagja pedig olyan profi zenészekből álló alakulat, mint John Otto, vagy Dj Lethal, akik mindent megtettek, hogy a zenekar harmadik lemeze tökéletesen szóljon. Külön fontos kiemelni, hogy a lendület nem veszett el a bő húsz év alatt, idén pedig már az őszes szakállú Dursték a Campus Fesztiválon lesznek láthatóak a tavalyi félresikerült VOLT-os megjelenésük után.
A lemez egy és negyed órában jelenthet kikapcsolódást, viszont ha komoly gondolatokat akarunk keresni, azt is találunk bőven. Talán pont ettől lesz ’19-ben is aktuális, minden percben új jelentéstöbblettel, napjainkban jelentősnek számító kérdésekre is válaszokat adva. 13 éves kortól bő 50-ig majdnem mindenki megtalálja a neki tetsző hangzást a korongon belül, ez köszönhető a feateknek, DMX-től a Wu-Tanges Method Manig, de Mark Wahlberg is feltűnik benne.
Az örök klasszikusok mellett nem lehet kihagyni a kevésbé ismert dalokat, amiket a lemezbemutató óta nem játszott élő koncerten a Bizkit, mint például a Hold On, vagy a Full Nelson (igaz, utóbbi valamiért egy 2016-os glasgow-i koncerten bekerült a setlistbe, biztosan unatkoztak a tagok).
Az egész album egy klasszikus katarzis, amely elérte, hogy a ma már Cardi B közel ennyire szerethető hangját sugárzó MTV popként kezelje őket és az egész nu-metált. Utolsó fun factként annyit, hogy a közös, Eminemmel szervezett turné során négy zenekari tagot is előállítottak a rendőrségen, többek között a biztonsági őrökre való telitalpas ráugrásért. Amíg őket a színpadon láthatjuk teljes lendülettel, addig biztos, hogy a 2000-esek sosem múltak el igazán, és csak remélni tudjuk, hogy jön még egy ilyen korszakalkotó album egy fiatalabb zenekartól.
Kiemelt kép: https://consequenceofsound.net/
