Hétvégi albumajánló: Harry Styles – Fine Line

Székács Linda 2019. dec. 15. 0 1

Több mint két évvel az első önálló albuma után megjelent Harry Styles második nagylemeze, a Fine Line, ami saját elmondása szerint teljes egészében a szexről és a szomorúságról szól.

Annyira távol állnak tőlem a mostani tizenévesek kedvenc előadói, amennyire csak lehet. Nem szeretem a túlhypeolt rappereket, és még Billie Eilish sem kápráztat el, úgyhogy az utóbbi időben új, számomra jónak titulált zenék hiányában elkezdtem a 70-es, 80-as évek zenéi között szörfölni Spotify-on, miközben makacsul ragaszkodom a saját tinikorom kedvenc előadóihoz, így az egykori One Direction tagjainak szólómunkásságához is. Sosem gondoltam volna, hogy a kettő bármikor is ötvöződni fog, azonban megtörtént; ez lett a Fine Line. 

Harry Styles mindig elég különc, feltűnő jelenség volt, mostanra azonban már-már egy olyan előadói perszónát épített fel, mint anno David Bowie. Az albumborító eltorzított képén nadrágtartós, bő szárú, magas derekú nadrágot és pink színű inget visel, az album első kislemezének (Lights Up) videoklipjében nők és férfiak vonaglanak körülötte, az Adore You-ban pedig egy óriási hal válik a legjobb barátjává. 

Forrás: Harry Styles Official Twitter

Saját tapasztalatból tudom, hogy koncertjein olyan, mint egy díva, miközben az órák óta kint várakozóknak pizzát, forró kakaót és kézmelegítőt küld. Különc, mégis végtelenül figyelmes és őszinte ember, akinek az albuma pont olyan színes, mint amilyen ő maga, azonban egyáltalán nem hivalkodó vagy közönséges, és meg sem próbál beleilleni a mai mainstream, rádiók által kedvelt zenék kavalkádjába. 

12 dal, 46 percnyi zenei profizmus és változatosság, tisztelgés a 70-es évek nagy előadóinak munkássága előtt.

A korábbi, saját magáról elnevezett albumával ellentétben ezen a lemezen szinte mindegyik dal különböző stílusú, mégis tökéletesen harmonizálnak egymással, és mindegyikben ott van valami a korábbi évtizedek pop-rock, folk-rock vonulatából, megfűszerezve olyan különlegességekkel, mint a gospeles hangzású Treat People With Kindness, vagy a musicalekbe illő Canyon Moon és Sunflower, Vol 6., ami akár egy hippikről szóló film betétdala is lehetne.

Nincsenek rajra olyan igazán nagyot ütő slágerek, mint amilyen korábban az Only Angel és a Kiwi volt, ezek hiánya azonban észre sem vehető az albumon, mely egy meglehetősen nyugodt hangulatot és stílust követ. Az egész olyan, mintha magunk is ott lennénk Kaliforniában, ahol szinte kivétel nélkül az összes dal született, és végignézhetnénk a keletkezésüket, valamint egy pofátlanul fiatal és tehetséges zenész útjának jelenlegi állomásait és identitáskeresését. 

A lemez első dala, a nagyvonalú Golden valószínűleg a budapesti állomással is rendelkező turné nyitódala lesz. Stílusában leginkább a Fleetwood Mac munkásságára és hangzására hasonlít. Egymást követi a három, korábban már megjelent kislemez, a Lights Up, Watermelon Sugar és az Adore You, melyek akár rövid összefoglalói is lehetnének az albumnak.

A She mintha a korábbi lemezen megjelent Meet Me In The Hallway folytatása lenne, benne egy több mint kétperces gitárszólóval, bár a szövege aligha értelmezhető a Fine Line többi dalának környezetében. 

Bár valóban érezhető a dalszövegekben a szomorúság ahogy azt maga Harry is elmondta , ez azonban aligha észlelhető a dalok hangzásában. Még az árulkodó című To Be So Lonely sem ilyen, ami egy kellemes kis ukulele riffel indul, és ami végigkíséri az egészet. Angoltudás, és a Falling hiányában valószínűleg észre sem lehetne venni, hogy a Fine Line egy meglehetősen nehéz és szomorú album, néhol az előadó önmarcangolása és útkeresése, melyet a hat perc hosszúságú címadó dal zár. 

A hosszúságát kivéve semmiben sem hasonlít a szintén hatperces Sign Of The Times-hoz, és nem is olyan erős, emellett érthetetlenül hosszú, ad azonban egyfajta ünnepi lezárást az albumnak.

A Fine Line-nak vannak olyan egészen elképesztő dalai, mint a Golden és a She, valamint olyan – kissé értelmezhetetlen és különc – elemei, mint a Treat People With Kindness, mégis egyben meghallgatva egy kerek egészet alkotnak, összefogva mindent, amit maga az előadó is kedvel és szívesen hallgatna, és ami korunk egyik legfurcsább, egyben egyik legkedveltebb jelenségévé teszi Harry Stylest.

Kiemelt kép: nme.com

Tags: album, albumajánló, Billie Eilish, David Bowie, Fine Line, Fleetwood Mac, Harry Styles, Hétvégi albumajánló, One Direction, Rock, spotify, zene Categories: ZENE
Related Posts