Energikus koncertklippel lepett meg minket a 90-es évek hangulatát felidéző grunge rock zenekar.

Az előadó 2018 májusában debütált a budapesti Kuplungban. Azóta sok klub- és fesztiválfellépésük volt itthon és külföldön egyaránt, többek között a Tilos Rádió Születésnapján a Dürer Kert nagytermében vagy a szlovákiai Gombaszögi Fesztiválon, de az OZORA Fesztiválon is elvarázsolták a közönséget.

A zenekar a dalról a következőt nyilatkozta: „Ez a szám tulajdonképpen egy pillanat, amit pont akkor, pont ott kaptunk el hárman, épp ezért nem szerettünk volna hatalmas megfejtést keríteni mögé, de ha meg kéne fogalmazni, akkor olyasmiről van szó, hogy az ember hajlamos beleragadni a múltbéli történésekbe, viszont érdemes észrevenni azt, hogy most mi zajlik, és mi vesz minket körül. A dal születése közben nagyon „flesseltük” ezt a folyamatot, az együtt alkotást és zenélést.

Első nagylemezük szeptemberben fog megjelenni, melynek bemutatójára – a járványhelyzettel tekintetre – november 7-én a Dürer Kertben kerül sor. A készülő albumról a így nyilatkoztak a zenekar tagjai: „Az akváriumos koncertünket megelőzően (amiről a klip is készült) fogtuk magunkat és levonultunk vidékre a hangszerekkel, hogy nekiálljunk az új albumon dolgozni. Volt jó pár témánk már, amin ötleteltünk közösen vagy akár külön-külön, viszont ez a dal teljes egészében, nulláról abban a pár napban született meg, így kézenfekvőnek tűnt, hogy az alkotótábor utáni első bulin mindenképp elnyomjuk és fel is vesszük. Innen is köszönjük Kocska Ádámnak a képanyagot és Zwickl Ábelnek a keverést.”

Az Abigél This Day Should Be Fine EP Spotify-on itt hallgatható.

Kiemelt kép: Abigél hivatalos Facebook-oldala