Az egri Trampúr zenekar 2021 januárjában adta ki első, Ezek kik? című albumát. A főleg alternatív rock alapokon pörgő nagylemez könnyed, lendületes élményt nyújt, néhány váratlan megoldással fűszerezve. A banda széles körű zeneiségből érkező tagjaival többek között a lemez koncepciójáról, inspirációról és a csináld magad hozzáállásról beszéltünk.
Mrena Csongor „Csongi” (gitár, ének), Mustos Gergely (gitár, ének), Mrena Máté (basszusgitár, vokál) és Kerékgyártó Balázs „Guru” (dob, ének) tagokkal készült interjú mellett be is mutatjuk a friss albumot, amely alább meghallgatható.
Mikor alakult a zenekar, hogyan kezdtetek el együtt zenélni? Mit takar a Trampúr elnevezés?
Guru: Csongival húsz éve ismerjük egymást, és mivel mindketten érdeklődtünk a zenélés iránt, hamar belefogtunk egy-két közös projektbe, részben komolyan, részben komolytalanul. Mivel náluk próbáltunk, magától értetődő volt, hogy idővel kedves bátyja, Máté is csatlakozott hozzánk. Rájött, hogy jobb neki a basszusgitár, mint a zongora, mert azzal lehet futni a busz után, lehet vele csajozni (bár ez még vitatott), és nem kell külön embert hívni, ha elhangolódik. Én ekkor még gitároztam és különféle formációkban próbálkoztunk, de valahogy egyik sem volt életképes. 2017-ben jött egy felajánlás, miszerint van egy dobszerkó, amin játszhatnék. Úgy ültem be mögé, hogy azt sem tudtam, merre hány méter, de amint egy alap groove-ot el tudtam játszani, már próbáltunk is. Éreztük, hogy jó lesz ez, csak kellene még egy hangszer, hogy összetettebb dalokat írhassunk. Itt jött a képbe Gergő, akivel 2019 nyarán kezdtük meg a közös munkát – tehát valamikor ekkorra tenném a hivatalos indulásunkat.
És hogy mit takar a név? Minket!
Máté: A banda nevét Csongival „találtuk ki” egy uszodai látogatás során. A szó egy beszélgetésből szűrődött ki, és annyira megtetszett, hogy felvetettük zenekarnévnek. A többiek az elején kicsit vonakodtak, de végül csak ez lett a nevünk. Szerintem tök jó zenekarnév, rövid, tömör, nincs különösebb mondanivalója.
Az Ezek kik? megjelenését felvezetve három saját készítésű videoklipet, szövegvideót is adtatok a Festő, a Megint rólad és az Esti mese című számoknak. Hogy készültek a klipek?
Csongi: A klipek kapcsán, mint „rendező”, először is szeretnék elnézést kérni minden hozzáértőtől. A művek milyenségét főleg az a tettvágy szülte, hogy lehet, nem lesz olyan profi, de legalább csináljuk. Mindenkit ki kell ábrándítanom, de nem volt nagy koncepció a fejemben, amikor ezek születtek. (nevet) A felvételek elkészítését és az utómunkát is teljes mértékben saját magunk valósítottuk meg.
A Festő klipjének ötlete például egy házfelújítás során merült fel, tapétázás közben. Úgy véltük, a dal hangulatához ideális volna egy épülőfélben lévő helyiség. A papír hangszerek lehetősége az egyszerűbb kivitelezés miatt merült fel, de később rájöttünk, hogy a dal világába is abszolút beleillenek. A videó laza szimbolikája az öltöny, ami a tip-top külsőségeket mutatja, ellentétbe állítva a kopár háttérrel és a hangszerekkel, amelyek a belső ürességet hordozzák magukban, ezzel reflektálva az emberekre, akik „festik magukat”.
A Megint rólad esetében sikerült rávennem a barátnőmet, Virágot, hogy alkossa meg az alakokat, a szöveget és a hátteret, amelyeket én később bedigitalizáltam és egy programmal animációvá varázsoltam. Virág életében először festett embert, cserébe én nem értek a kétdimenziós animációhoz. Ennek a kedves, dilettáns együttműködésnek lett végeredménye a videó. A rajzos átvezető animációkat egyébként Gergő alkotta.
Gergő: A borítót én terveztem még 2017 novemberében. Eredetileg nem kifejezetten albumborítónak szántam, csak egy hirtelen jött inspirációtól vezérelve vetettem papírra az agymenésemet, bármiféle komolyabb elképzelés nélkül, csak az érzéseimre és a hangulatomra hagyatkoztam. Majd eltelt egy kis idő, és feldobtam ötletként a többieknek, hogy legyen belőle albumborító. Miután rábólintottak, néhány rajzot kicseréltem az alma belsejéből, hogy valamelyest passzoljon a dalokhoz, ám nem sikerült azt a képi hatást elérni az új digitális rajzokkal, mint az eredeti, tűfilccel rajzolt illusztrációk esetében. Végül tehát maradt az eredeti grafika, kiegészítve egy szintén papírra rajzolt logóval, és az „Ezek kik?” feliratot viselő almacikkel.
Az első Trampúr-album stílusát az alternatív rockból lehetne eredeztetni, de előfordulnak sanzonszerű dalok is a lemezen, mindezt váratlan megoldásokkal megspékelve. Mely zenekarok, zenészek voltak rátok hatással? Milyen más inspirációhoz szoktatok nyúlni?
Máté: A rockzenén belül sokféle stílust hallgatok és szeretek, szinte csak külföldről, főleg a ’70-es és ’80-as évekből – többek között power pop, new wave, pszichedelikus műfajokban. Ezen belül is imádom a rejtett, szinte ismeretlen zenekarokat, akik általában csak egy albumig jutottak és bár utána megszűntek, mégis egy sokkal érdekesebb, különlegesebb dolgot hoztak létre azzal az egy albummal, mint az adott stílus nagymenői akkoriban.
Gergő: Rám a mai napig kifejezetten nagy hatást gyakorol a ’60-as, ’70-es évek progresszív rock műfaja, főképp a kevésbé ismert érából. A hétperces dalunk, a Van Giesen és az elefánt példázza ezt leginkább. Egy akkoriban be nem teljesült szerelem, az A.E. Bizottság avantgárd szövegvilága, valamint Edward Lucas White Lukundoo című írásának köszönhetően jött létre ez a rövid kis dalocska. Egy másik igen nagy szerelmem a blues.
Hogy említsek néhány további példát: Pluto, Toad, Killing Floor, Lucifer’s Friend, Jeronimo, Universe stb. Az ismertebb bandák közül mindig is imádtam a Police-t. Dalszerzéskor az álmaimhoz is szoktam nyúlni. Az Esti mese például egy nyári hajnalon megálmodott történetből, félkómásan ébredve pofátlankodott fel a gitár húrjaira.
Guru: Változó, hogy mikor mit hallgatok, de mindig is a magyar zenekarok és műveik álltak hozzám igazán közel. Ennek talán az az oka, hogy ezeket sokkal inkább dalként tudom hallgatni és nem csak zeneként. A középiskolát még a keményebb zenék kísérték, aztán szépen lassan áteveztem az alternatív vizekre. Rengeteget forogtam a Kispál-30y-Hiperkarma háromszögben kisebb kitérőkkel, de alapvetően ezek határozzák meg legjobban a zenei ízlésemet. Persze van, amikor beragad egy hangulat és egy hétig csak Parkway Drive szól. Külföldi zenekarok közül a Red Hot Chili Peppers-re tudnám mondani, hogy sokat hallgattam.
Csongi: Saját ízlésemet tizenegy éves koromban kezdtem kialakítani, kezdve az amerikai punk zenekarokkal, egészen a finn metál együttesekig. A magyar zenétől nagyon sokáig próbáltam távol tartani magam, főleg azért, mert a rádióknak köszönhetően akkor még nem ismertem az igényes magyar zenekarokat, de az internetre rászabadulva ez a gát is átszakadt. Gimnáziumi éveimben a punk még mindig meghatározó volt, de kezdett nagy hatással lenni rám a brit pszichedelikus rock, és a funk zene irányzatai is. A legnagyobb hatást John Frusciante szólólemezei tették, ezzel az alternatív rock felé fordítva érdeklődésemet. Illetve gyermekkorom óta napi szinten ér a komolyzene családi behatásra, amely alól nem tudom kivonni magamat.
Mi volt a koncepció, az elképzelés az albumot illetően?
Csongi: A koncepcióról annyit, hogy nincs. A stúdiózás talán kicsit rendhagyó módon történt, ugyanis két részletben vettük fel az album dalait: elsőként az album utolsó öt dalát 2019 őszén, majd egy év elteltével a másik ötöt, amelyek a lemez első felét teszik ki. Akkoriban jó esetben havi egyszer próbáltunk. Így próbáltam a dalaim közül szerkezetileg egyszerűbbeket összeválogatni. Ezek közül a Festő egész jól sikerült, viszont az én olvasatomban a másik három dalomból többet is kihozhattunk volna, ha a zenekar összeszedettebben üzemel akkoriban. Ezek a dalok mindenképp érdekes lenyomatai annak, amit akkor gondoltunk a zenéről.
Ezekkel szemben a lemez első öt dala már sokkal jobban átgondolt és hangszerelt volt, amellyel egészen meg vagyok elégedve. A lemez olyan dalok összessége, amelyeket teljesen különböző szakaszokban írtunk, de valamilyen szinten mégis nagyon jól dolgoznak együtt, és hatnak is egymásra.
Gergő: Ez az egy évnyi kihagyás remek lehetőséget adott nekünk arra, hogy jobban összeszokjunk zeneileg, fejlesszük a játékunkat és újabb, különlegesebb variációkat találjunk ki. Ezért véleményem szerint a lemez fő koncepciója a jellemfejlődés.
Ahogy a Trampúr hangzása, úgy a dalszövegeitek komolysága, témája is változatos. Mi az, amit a zenétekkel közölni szeretnétek?
Csongi: Mindenki alkot. Az én szememben az alkotás egyfajta állandó világ- és önreflexiót jelent. Az ember halandó, semmi garancia nincs rá, hogy lesz holnap. Valójában semmire sincs semmi garancia. Egy dolog viszont adott: létezünk, vagy legalábbis úgy tűnik. Mivel mindenki és minden változik, úgy gondolom, vannak érzések és gondolatok, amiket megéri „befagyasztani”, mert csak abból az emberből, csak abban az időben és csak olyan formában tudnak megszületni. Az időnek ezt a megfoghatatlan, de mégis kimerevíthető mivoltát próbálom belezárni a dalainkba. Mert akkor úgy és olyan formán csak én látom a világot, és nekem ott ez a fontos.
Gergő: Nem célom meggyőzni senkit a szövegeimmel, egy a célom: hangulatokat közölni és továbbítani, és ezen hangulatok által új világokat teremteni.
Guru: Változnak a minket foglalkoztató dolgok, a bennünk lévő érzések. Azért szeretem a dalainkat, mert tudom, hogy mindegyikben négyen vagyunk, és ami végül megszólal, az nem csak egy emberről szól, amihez a többiek csak asszisztálnak, hanem a mind a négyünkről. Minden dalnak van egy aktuális mondanivalója, de persze ez akkor működik jól a hallgatóság számára, ha mindenki az aktuális igazságait találja meg bennük.
Az első koncertetek az Egri Bikavér ünnepén volt, még a tavaly nyári, könnyebb időszakban. Hogyan éltétek meg azt az estét?
Csongi: Én alapvetően lámpalázas vagyok. Nyolc éves korom óta játszom komolyzenét klasszikus gitáron, de a fellépéseket mindig a világ legnagyobb terhének éltem meg, és nem sok dologtól félek jobban az életben. Viszont amikor a Trampúr zenekarral színpadra léptünk, otthon éreztem magam, pont ott voltam, ahol mindig is lenni akartam.
Guru: Természetesen izgultam, elvégre itt mutatkoztunk be igazán, ráadásul életem első fellépése volt, nem voltam rutinos a dologban. Mindig kemény dolog egy ilyen félelmet legyőzni, de próbálok úgy élni, hogy nincs „Mi lett volna, ha?”. Nyomjuk ezerrel, legfeljebb nem jön össze. Aztán eljött az idő és elindult koncert. Az első két szám alatt fel sem fogtam, hogy hol vagyok. Utána helyre állt minden, jól éreztük magunkat, szerintem abszolút jól sikerült. Nekem ez volt 2020 legnagyobb élménye. Egy kellemes nyári este volt, és azóta, ha arra járok, mindig eszembe jut.
Gergő: Nehezen tudnám leírni, milyen heves szívrohamok közepette hajtottam álomra a fejem a koncertet megelőző este. Az ominózus esemény délelőttjén ez az érzés fokozottan igaz volt, ám egy bátorító vodkanarancsnak köszönhetően talán csillapodott picit. Amikor megtörtént a hangbeállás, éreztem, hogy itt már nincs visszaút, ezt ha tetszik, ha nem, meg kell lépnünk. Miután az első akkordba belependítettem, egyszeriben megszűnt a feszültség. Nem sokkal később már úgy éreztem magam, mintha Woodstock mámorfelhőin lebegnék. Életem eddigi legcsodálatosabb élményei közé tudnám sorolni.
Mik a további terveitek a Trampúrral, számíthat-e a közönség lemezbemutató koncertre, esetleg turnéra, amint arra lehetőség adódik?
Máté: Bár még friss az albumunk, koncertezésre pedig még nincs lehetőség, már most dolgozunk az új számokon. Több dalunk is majdnem kész állapotban van, ezekből egyet, ha minden jól megy, hamarosan fel is veszünk és tavasszal meg is jelentetjük. Ha lesz rá lehetőség, mindenképp szeretnénk akár turnézni is egyet, de már akkor is nagyon boldog leszek, ha bármilyen koncertlehetőség adódik, és közönség előtt zenélhetünk.
Gergő: Az albumon szereplő egyik számhoz hamarosan klipet is forgatunk, a saját készítésű klipekkel ellentétben immár egy profi stáb segítségével.
Természetesen reszkethet a világ, mert ha a sorompót felrántja a bakter, az első adandó alkalommal nekilódulunk bemutatni az albumot, ahogy lehetőségünk adódik rá!
Kiemelt kép: https://www.facebook.com/trampurzenekar
