Ennio Morricone – Búcsúkoncert

Káldy Márton 2019. jan. 29. 0 -1

A filmzenék egyik legelismertebb és bátran mondható, hogy leghosszabb ideje a közönséget elvarázsoló alakja idén újra és utoljára (?!) látogatott el hazánkba. Maestro Ennio Morricone az idei évig hat alkalommal járt Magyarországon.

Elsőként még 1995-ben, legutóbb pedig 2017-ben a „The 60 Years of Music World Tour” keretein belül adott koncertet hazánkban, amivel hivatásos zeneszerzői és karmesteri pályájának 60. évfordulóját ünnepelte.
Akkoriban a legtöbb helyen lehetett hallani, hogy az lesz utolsó turnéja, ezért lepődött meg mindenki, amikor bejelentette, hogy tart még egy exkluzív koncertsorozatot Európában. Természetesen ez is egy rendhagyó eseményhez kötődik, mégpedig a Maestro 90. életévéhez.
Az exkluzív turné január 19-én Krakkóban kezdődött, majd január 23-án ért el Budapestre a Papp László Sportarénába. Több mint ötszáz alkalommal komponált zeneműveket különböző filmekhez vagy  sorozatokhoz, amelyekbe természetesen beletartoznak kisebb olasz szériák, de mindenki számára ismert klasszikusok is. Egyes műveinek még magyar kötődése is van, hiszen a Sorstalanságnak is ő szerezte a zenéjét.

Az ezúttal is telt házas koncert első tapsvihara a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar belépésére kezdődött el, – akiket a turné alatt Morricone vezényelt – majd az ováció hatványozódott, amikor feltűnt a színpadon a Maestro és elfoglalta a helyét. Mindig káprázatos élmény látni és hallani, amikor egy nagy színpadot száznál több fő tölt meg hangszerekkel, és együttesen csendülnek fel a lelkeket megmozgató dallamok. Az első pillanatok mozgolódását követően, szerencsére néhány perc elteltével teljes nyugalom uralkodott a nézőtéren, és nyitott füllel-szívvel lehetett hallgatni a mesterdarabokat.

Többek között Bernardo Bertolucci Huszadik század című alkotásához készített filmzenéi is elhangoztak az előadás első negyedében, amelyet a Kötözz meg és ölelj! dallamai követtek. 1996-ban készült egy minisorozat Nostromo címmel, amelynek a zenei részéből egy szeletet kapott a hallgatóság.

Sergio Leone és Morricone neve majdhogynem összeforr a mozivilágban, hiszen kiemelkedőt alkottak a filmművészet és a zenetörténet területén. A két zseni közös munkájából, olyan klasszikusok születtek, mint a Volt egyszer egy Amerika ez Leone utolsó rendezése – amely nem csak történetében, de az azt kísérő muzsika szempontjából is lélekbe markoló.

A koncert egész ideje alatt a zenekar mögötti háttér erőteljes kék megvilágításban pompázott, egy szakasz kivételével. Susanna Rigacci, svéd születésű olasz szoprán énekesnő sétált fel a színpadra, akit szintén a közönség öröme kísért és a háttér vörössé változott, érzékeltetve, hogy valami különleges következik. Bizony a szintén klasszikus és örök, Leone által rendezett westernek érkeztek. Szinte megjelent előttünk Charles Bronson alakja a harmonikájával a Volt egyszer egy vadnyugatból a Man with a Harmonica című szám előadása során, és szintúgy leforgott egy jelenet képzeletben A Jó, a Rossz és a Csúf-ból, amikor Clint Eastwood ágyúlövése után Eli Wallach azt a bizonyos sírhelyet keresi a The Ecstasy of Gold könnyeket csalogatóan szép taktusaira, amit Susanna elképesztő vokállal koronázott meg. A Maestro egy ilyen hangvételű fináléval zárta az első részt.

Forrás: langologitarok.blog.hu

A szünet után a legfrissebb híres darabjával nyitott, amely Quentin Tarantino szintén legutóbbi filmjének nyitánya, az Aljas nyolcasé. Két fontos különlegessége is van ennek a remekműnek: az egyik, hogy Ennio Morricone élete első Oscar-díját kapta ezért az alkotásáért, hiszen összesen hatszor jelölték és csak a 2015-ös, azaz a hatodik jelölést sikerült díjra váltania – volt már 2007-ből egy aranyszobra, de azt nem konkrét filmzenéért kapta, hanem életműdíjjal jutalmazta meg az Akadémia. A másik érdekesség, hogy az Aljas nyolcas zenéjét azzal a zenekarral vette fel, akiket éppen a színpadon vezényelt.

A háborús témák is előkerültek, mint a 2003-as spanyol La luz prodigiosa című alkotásból vagy az 1966-os Az algíri csatából, amelyeknek szintén Morricone készítette a filmzenéjét. Ebben a szekcióban többször hallható volt Dulce Pontes portugál énekesnő is.

A koncert utolsó szakasza pedig A misszió dallamainak adott helyet, amely után elismerő tapsvihar vette kezdetét. Természetesen ráadásra is sor került, amely sok embert meglepett, hisz nem egyszer, hanem háromszor is visszatért a Maestro. Elsőként Giuseppe Tornatore Cinema Paradisója csendült fel a maga kellemes és érzéki hangjaival, majd Morricone az életkorát meghazudtoló lendülettel lement a színpadról és külön-külön kezén fogva felvezette Susanna Rigaccit és Dulce Pontes énekesnőket, hogy ők is elbúcsúzzanak egy-egy dallal.

Egy telt házas koncerttel és vastapssal búcsúztatta Magyarország a filmzeneszerzés egyik legkiemelkedőbb alakját. Életkorát meghazudtolóan, töretlen odaadással és alázattal vezényelte végig az előadást, felejthetetlen élményt szerezve közönségének.

Kiemelt kép: artandgo.hu

Tags: 90, A misszió, Aljas nyolcas, Budapest, Charles Bronson, Clint Eastwood, Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar, Dulce Pontes, Eli Wallach, Ennio Morricone, koncert, Oscar-díj, Quentin Tarantino, Sergio Leone, Susanna Rigacci, Volt egyszer egy vadnyugat, zene Categories: ZENE
Related Posts