A zenei élet és a zeneipar megsegítésére elindult Raktárkoncert fantázianévre hallgató “valami” már korábban be volt lebegtetve, ám egészen mostanáig nem tudtunk sokat a projektről.

Egyedül annyit, hogy az Antenna Hungária felel a koncertekért, meg azt a pár sablont, amiket nagyjából mi is el tudnánk mondani unott PR-osként: szép fénytechnika, nagyon menő lesz, majd elérhető lesz. Szóval kérdések voltak bőven.

Szeptember 21-én aztán kisebb felhajtás mellett több helyen felbukkant hirdetésként, hogy az első pár koncert megtalálható, ehhez pedig a Mindigo felületére kell felmenni. Ez azért szórakoztató, mert a raktárkoncert saját domainjáról kereken nulla átirányító linket, kattintani való dobozkát találunk, viszont a Mindigo oldalán már a menüben egy külön kis fület kaptak a koncertek, amelyekből kábé 18 került eddig feltöltésre.

A felület faék egyszerű. A Facebook-logóra rányomva semmit sem kell tennünk, szabadon hozzáférhetünk azonnal a felvételekhez. A raktárkoncerteket bejelentésükkor hangosabb hőbörgés övezte, mindazok ellenére, hogy több fesztiválszervező, az élükön pedig Lobenwein Norbert felelt a zenekarok jó részének a kiválasztásáért. A helyzet pedig az, hogy sok rosszat nem tudok írni róla.

A koncertek általánosan egy órásak, némelyik intróval kezdődik, engedik az obszcenitást is (Ganxsta Zolee mellett sok mást nem is tehetnének), szóval teljesen kompakt kis koncertekről beszélhetünk. A hang- és képminőség hibátlan. Értelemszerűen a hangosításért a zenekar saját maga felel, így én aztán mondhatom, hogy pár helyen halk az ének, valószínűleg ez sokkal inkább személyes preferencia, mint hiba. Telefonon is profin fut mind a hang, mind a tűéles kép.

Eleinte inkább a „Nagyöregek”, illetve pár klasszikusabb előadó koncertjei tekinthetőek meg, de amint kiegészül, kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem olyan rossz és ördögi dolog ez a Raktárkoncert. Nyilvánvalóan nem menti meg ez a zenei életet teljes egészében, mindezek ellenére biztosít kellő szórakoztatást, mindezt teszi igényesen, egyáltalán nem túltolva. Várjuk a folytatást.

Kiemelt kép: youtube.com