A lépjünk a holdra zenekar második nagylemezéről néhány dalt már megismerhettünk, a 2020-as Tómék fesztivál himnuszától, a kiüresedt COVID vallomás Semmin át, a stúdiózásba betekintést engedő Éppen elégig.

A teljes anyagot egy koncepcióra húzta fel a zenekar, amelyet egyben most először hallgathatunk végig. A hangfelvételek a Greenmouse Recording Studioban készültek Márta István hangmérnök közreműködésével, a lemez Sound Designere az Esti Kornélból és a Lázár Tesókból ismert Lázár Domokos volt, valamint a masteringért is ő felelt. A lemezborítót, illetve a megjelenést kísérő grafikákat a zenekar billentyűse, vokálosa, Csikós Marci készítette.

A teljes lemez itt meghallgatható:

Az Elfelejtettünk szeretni albumról a zenekar énekese és gitárosa, Ombódi András mesélt:

„Nagyon vártuk már, hogy megmutathassuk ezt a lemezt, mert már nagyjából egy éve dolgozunk rajta. Sokkal inkább ezeket az új dalokat érezzük az aktuális lenyomatunknak, ezért már nyáron sem bírtuk ki, hogy egy-egy dalt ne csempésszünk bele a setlistekbe.

A megszólalásában sokat köszönhetünk a Pisti–Dodi párosnak, akikkel közösen, végtelen verzióban kerestük a hold-dalok igazi arcát. Szövegvilágában és mondanivalójában talán konceptlemez lett, pedig egyáltalán nem indult annak. Jöttek egymás után az alapok, a szövegek és a harmadik, negyedik dal környékén kiderült, hogy ez a szeretet, szerelem, párkapcsolat témakör és az ezekhez tartozó hétköznapi válaszok érdekelnek manapság. Olyan egyszerűnek tűnik, hogy a nagyszüleink 16-18 éves koruktól kezdve együtt élik le az életüket, ami mögött nagyon sok réteg van szerintem, és ma már nem biztos, hogy ez egy automatikusan járható út.” 

A lépjünk a holdra zenekart láthattuk már a 30Y és a Kiscsillag előtt, nyáron pedig többek között a Fishing on Orfű és a Hétrétország fesztiválokon is. A második nagylemezüket élőben a megújult Dürer Kertben mutatják be november 4-én, vendég a Marble Mist lesz.

Kiemelt kép: Lépjünk a holdra