Csak a brácsa – Kurgyis András diplomakoncertje a Zeneakadémián

Hézer Luca 2018. Már. 23. 0 0

A Zeneakadémia ezúttal a fiatal és tehetséges Kurgyis András diplomakoncertjének adott otthont. Egy igazán családias, hangulatos és maradandó élményt nyújtó esten vehettek részt a barátok, zenészek, zenekedvelők. Erről pedig a közönség egyhangú éljenzése tanúskodott a legjobban…

Kurgyis András neve sokak számára ismerős lehet – többek között Kecskés D. Balázs decemberi ősbemutatójáról. A Zeneakadémia és más események kamarazenei koncertjein András magas színvonalú, szimpatikus játékstílusával járul hozzá a közös munkához. Ezúttal azonban ő és brácsája kerültek a középpontba, társai pedig neki asszisztáltak – nem is akármilyen játékkal. András azonban nem hazudtolta meg magát. Uralta a színpadot, előadásával, valamint őszinte játékával pedig kétség kívül az egész közönség elismerését elnyerte.

Elsőként a Bach d-moll Chaconne (BWV 1004) hangzott el. A hegedűdarab szerkezeti és hangzásbeli felépítése egészen különleges, nem meglepő tehát, hogy Kurgyis András brácsás előadása is ezzel a művel indult. A darab technikai és érzelmi nehézségekben is bővelkedik, mindez megfűszerezve az igazi Bach-életérzéssel. A koncerten mindezt egy dinamikus, egyenes vonalú, jól fókuszált interpretációban hallhattuk. A darab lüktetése, visszatérő motívumai szinte matematikai pontossággal követhetőek végig. Éppen ez az oka annak, hogy a darabban egy kisebb túlzás, túldíszítés máris felborítaná az egyensúlyt. A brácsaművész azonban pontosan ügyelt az arányokra, így előadása jól követhető, erőlködéstől mentes és rendkívül közvetlen volt. A közönség együtt sodródott a darabbal, valamint a megteremtett tiszta atmoszférával.

 

Ha brácsakoncertről van szó, nem maradhat el Bartók Brácsaversenye sem, amely szinte a létező legalkalmasabb darab arra, hogy kihozzunk a hangszerből mindent, ami benne rejlik. A szólóhangszer az első pillanattól kezdve diktálja a dallamot és a hangulatot, ami Kurgyis András előadásában tökéletesen vissza is tükröződött. A diplomakoncertre összeállt zenekar figyelmesen, pontosan és élvezetes játékot felvonultatva asszisztált a főszereplőnek.

A fiatal brácsaművész előadásában érezhető volt, hogy sokkal komfortosabban érzi magát, ha egy biztos alapot kap segítségül. Ennél a darabnál sikerült megvalósítania azt a kiteljesedést, önfeledt játékot, amely a Bach-műben még váratott magára. A harmonikus összjátéknak köszönhetően azonban a koncentráció mellett a virtuozitás és az örömzene is előtérbe került. A mű alapvetően érzelmekben gazdag dallamvilágot, valamint kifejezetten modern hangszínt varázsolt a színpadra, s mindez tökéletesen illeszkedett Kurgyis András stílusához. Egyenes, közvetlen, emellett kétség kívül szimpatikus interpretációt kaptunk, beharangozva a kamarazene világát megidéző utolsó darabot.

 

 

Felix Mendelssohn Oktettje egy igazi dinamikus, szenvedélyes, romantikus darab, amely ezúttal a Zeneakadémia büszkeségeinek előadásában került színpadra. A szólóhegedű szerepében Kruppa Bálintot hallhattuk, aki ezúttal is bebizonyította kiváló atmoszférateremtő képességét, valamint azt, hogyan képes igazi muzikális élményt varázsolni. Anélkül vonzza magához a hallgatók figyelmét kifejező játéka, hogy elnyomná a többi zenészt. Az összhang és az egymásra való reflektálás azonban mind a nyolc zenészről elmondható.

Kurgyis András hangszere a darabban kissé visszavonult, a háttérből kormányzó szerepben tűnik fel. A zenészekkel való együttműködése viszont mind technikai, mind érzelmi nézőpontból tekintélyt parancsoló. Bár a fő dallamvonalak Kruppa Bálint hegedűjén át jutottak el hozzánk, egy pillanatra sem feledtük el, kinek a diplomakoncertjén vagyunk. A brácsaművész olyan játékot nyújtott, amelyről minden kamarazenész álmodik: összeszedett és egyedi – ami nemcsak szólóhangszerek esetében kiemelendő, szembetűnő jelenség.

 

Nem véletlenül ünnepelt egy emberként a Nagyterem az est végén, hiszen a zenészek Kurgyis András vezetésével megmutatták nekünk, miért is olyan különleges az ő zenei generációjuk. Képesek bármilyen klasszikust letisztult, modern formában újragondolni. Erőlködéstől, megfelelési kényszertől mentesen csupán az általuk megálmodott vonalat követik. Azt az életérzést pedig, amit a koncertjeiken kapunk, kizárólag akkor érthetjük meg igazán, ha első kézből tapasztaljuk meg, hogyan születik újjá egy darab.

 

borítókép: Mudra László – Zeneakadémia

Tags: Bach, Baranyai Barnabás, brácsa, Kruppa Bálint, Kurgyis András, Nagyterem, Zeneakadémia Categories: ZENE
Related Posts