A Burning Dame már nem ismeretlen a hazai metálos arcok számára, a Beautiful Monotony című kislemez egy szép bemutatkozás volt, de mégis egy nagyon fontos lépés minden zenekar életében az első nagy projekt, az első nagylemez. Megjelent a Beware The Dame!

Ismerkedés

Alapvetően a hazai kisebb bandák esetében az egyik legnagyobb buktatópont az, hogy semmi újat nem tudnak mutatni, csupán egy tizennyolcezredik core-alapokra helyezett fecsegést hallunk. A metál szcénában kevesen nőnek fel odáig, hogy egyszerre maradjanak autentikusak, közben pedig nagyobb tömegeket is megmozgassanak. Az első lemez egy hallgató esetében olyan, mint amikor a szerencsétlen tinédzser srácot fogadja kiszemeltjének apukája – ilyenkor szinte minden az első kézrázáson dől el. A Burning Dame nemcsak megrázta azt a metaforikus apai kezet, hanem sáros lábbal berongyolt a nappaliba, és belakta azonnal a házat. 

Az első hallgatás

A lemez első hallgatásának kissé félve álltam neki, ugyanis a hazai rockszcéna korábbi női énekesei megdolgoztak a fenntartásaimért, ám Szőke Luca – akit az EP óta még extrémebbnek hallottam – azonnal meggyőzött. Kicsit olyan, mintha Avril Lavigne-t megette volna Vicky Psarakis, és ebből a személyiségzavarból kijönne valami eszelős téma, ami nemcsak illik a zenére, hanem többé is tudja tenni azt. 

Burning Dame
Forrás: Burning Dame

Az intro alatt végig az Architects új lemezének elejére gondoltam – mintha már direkt húznák a hallgató agyát ezzel a nyújtással, aztán a Beware The Queen végre rá is rúgja az arcunkra azt az egészet, amit a Burning Dame valószínűleg egy ideje már ki akart adni. 

A teljes lemez itt hallgatható Spotify-on.

Aztán az album korrektül végigfolyik rajtunk, ami alatt elsőre nem is külön a dalokra gondolunk, hanem arra, hogy mennyire jó lenne ezt élőben hallani, mennyire istenesen lehetne Burning Dame-koncerten pogózni, és milyen jó lenne másnap sípoló füllel ébredni.

A Beautiful Monotony után ez az album egy komoly előrelépés, az viszont kérdéses, hogy itthon van-e egyáltalán piaca, hiszen az angol nyelv ilyen zenei kontextusban itthon kifejezetten nem vonzó, a minőség viszont annál inkább. Szerencsére nem olcsó, monoton-kalapáló dalokat kapunk, hanem komoly és komplex alt-metál történetet, eszméletlenül röfögő basszussal, és ijesztően jó mastereléssel is (ami Brucker Bencének köszönhető).

A kezdő zenekaros gyermekbetegségektől tekintve kevés ilyen jó és erős első nagylemez készült itthon, ami ilyen szép irányt ad a Burning Dame-nek. Erőssége lehet az albumnak az is, hogy nincs tele töltelékszámokkal, mégis van benne erő, és még a kivezetésben a Tears Of Us is hagy valami maradandót, nem egy gagyi, „most meg tessék meghatódni”-érzést kiváltó akusztikus számmal zárul a Beware The Dame.

A már klippel megjelent Lines&Lies mellett a személyes kedvencem a Beware The Queen lett, de érdemes átpörgetni többször az összes számot.

A Burning Dame az a banda lett, amit főbenjáró bűn halkan hallgatni. 

A Burning Dame lemezkiegészítője

A lemezen már a Beautiful Monotony EP megjelenése közben elkezdtünk gondolkozni, mivel volt már egy-két tétel, ami az EP-re nem fért fel, de mindenképp meg akartuk csinálni teljes értékű dalnak. Folyamatosan jöttek a dalötletek és nagyon kreatív időszakunkat éltük, szerencsére sokat tudtunk próbálni. Ekkor már a lemez nagy részét vázlatosan össze tudtuk rakni, viszont a vírus első hulláma ezeket a folyamatokat félbeszakította. Sajnos ez az időszak próba és találkozás hiányában telt.

Ezután nyáron vetettük bele magunkat a finalizálásba, ami szeptember elején csúcsosodott ki egy négy napos tömény demózásban Kökényes Dani segítségével. Magunkhoz híven az utolsó pillanatokra hagytuk ezt a demózást, és úgy kellet összerakni az alapokat, hogy ne csak egy telefonos hangfájlból dolgozzunk. Hál’ isten vagyunk annyira szerencsések, hogy a zenekar körül lévő barátok kisegítettek, itt megemlíteném Nagy Sanyit, aki nagyon szépen bepötyögte nekünk a megírt dobot midibe, hogy időben – nem, dehogy időben (nevet) – előkészüljünk a felvételre. Ezután rögtön beköltöztünk a stúdióba, ahol éjszakákba nyúlóan vettük fel és tökéletesítettük a dalokat. Itt szeretnénk megköszönni Daninak, hogy nemcsak szakmailag segített, hanem barátilag is ennyire támogatott és elviselt minket, illetve ekkora mértékben a szívén viselte a projekt sorsát. A tömény három hetet követően az Y Soundban folytattuk az énekfelvételeket, itt is Dani vezetésével dolgoztunk.” 

„Tanulságos volt az egész lemezfelvételi időszak. Én őszintén örülök, hogy nem nyírtuk ki egymást. (Tupi)”

„Érzelmileg volt itt minden, mint egy brazil szappanoperában. Imádtuk a stúdiókanapén való alvást, a két take közötti Family Guy-nézést, az összeveszést azon, hogy ki hány cukorral issza a kávét, a félrefogott hangok miatti anyázást és a megérdemelt cigiszüneteket, ahol valaki mindig tarhált.

„Kedvenc emlékem Dani arca, mikor Luca felénekelte a Terms végét.” (Livi)

 Kiemelt kép: Burning Dame YouTube-csatorna