A Bolyki Tamás Quartet a Magyar Jazz Szövetség 2019-es Jazz Combo versenyének győztese, Bolyki Tamás pedig a legjobb zeneszerző díját nyerte el Expose című szerzeményével. Evidenssé vált, hogy lemezt kell készítenie, így készült el a GPS.

A fiatal jazzgitáros 2023. február 1-én megjelenő, GPS című lemeze a mai fiatalok útkereséséről szól. Arról, hogy hogyan tudnak tájékozódni ebben a folyamatosan változó, fejlődő világban. Arról, hogy mik azok a dolgok, amiket sem az internet, sem az elektromos autó nem tud könnyebbé tenni – sőt, nehezíti számukra.

A GPS című album személyes értékek és élmények gyűjteménye, melyekről a szerző az egyes dalokhoz írt őszinte üzenetében is beszél hallgatóinak.

EXPOSE

„Az első dal a lemezen életem legelső kiadott szerzeménye is egyben. Ezt a dalt a 2019-es Jazz Combo versenyre írtam, melyen nagyon szerettem volna elindulni – ezért is alakítottam meg a kvartettet. Zenekarként első helyezettek lettünk, a dal maga a legjobb kompozíciónak járó díjat kapta. Az Expose-t a ’felfed, kiállít’ fordítással adnám vissza leginkább, mivel én ezt a „felfedést’’ éltem meg, amikor először kiálltam a zenekar, a zsűri, az emberek elé a saját kompozíciómmal. Korábban soha nem koncerteztem saját szerzeménnyel, 19 éves koromig „csak” készültem a pályára. Az elért siker adta a megerősítést, hogy „megérkeztem”, itt az ideje elindulni a pályán.”

FOLLOW THAT

„A Bejan Norbert barátommal közösen írt dalunkban az örömzene a főszereplő. Az egyszerűbb zenei anyag megengedi, hogy minden komoly kötöttség nélkül elengedhesse magát az összes zenész, és improvizatív játékát a dal szolgálatába állítsa. Bár én klasszikus zenei kötődésem miatt szeretem a megkomponált szerkezeteket, mégis van, hogy nem kell mindennek milliméterre pontosnak lennie. Úgy látom, legalább annyira kell az élethez a lazaság, mint a pontos tervezés – minden az arányokon múlik.”

NAGYMEZŐ UTCA

„Mindannyiunk életében meghatározók az iskolai/kamasz évek. Zenészként ez hatványozottan így van, hisz mi ekkor kezdjük el utunkat a profi zenei pályán. Számomra a Nagymező utcában található Bartók Béla Konzervatóriumban eltöltött idő a mai napig mind szakmailag, mind emberileg nagyon meghatározó. Amikor ezt a dalt megírtam, elküldtem Bolyki Sára unokatestvéremnek, és megkérdeztem, hogy szívesen írna-e rá szöveget. Ő pedig visszaküldte az én lelki világommal talán legjobban rezonáló dalszöveget Nagymező utca címmel.  Ez a vers – melyről ő maga is azt mondta, hogy a legköltőibb szövege – azt fogalmazza meg, hogy miként alakul át iskolánk, a környéke emlékekkel berendezett terekké, ahol többé nem épületeket vagy fákat látunk, hanem csak az oda kötődő emlékeinket, melyek nagyban meghatározzák életünk további menetét. A Nagymező utca, a Bartók konzi számomra ma már nem házak és emberek sokasága, hanem életre szóló, kifogyhatatlan impulzus, mely ma is rányomja bélyegét munkámra: a zene tisztelete és szeretete, minőségre való törekvés a lehető legkevesebb megalkuvással, és a mondanivaló fontossága.”

LOOK UP

„A kvartett fennállása óta állandó társunk volt a baj: covidjárvány, majd háború. Ezek az események sok mindent félbeszakítottak, miközben az alapkérdést, hogy miként tájékozódjunk a világban, jócskán elmélyítették. Ezt a dalt az egyik covidhullám karácsonyán írtam. Az én generációm életében ez volt az első valóban nehéz élethelyzet, melyben a bizonytalanság, harag és félelem „egészséges’’ elegye adta az ihletet a világégés instrumentális megjelenítéséhez, melyben ugyanakkor kitapintható valamiféle remény. Aki elő tudja hívni a kiszámíthatatlanság és kilátástalanság élményét, könnyen rá tud hangolódni a dalra. Remélem, sikerült a zene nyelvén megfogalmaznom, hogy fontosak a külső körülményeink, de ezek nem vehetnek hatalmat a lelkünkön.”

Fotó: hajogyar.hu

LEFT BEHIND

„Talán ez a legintimebb pontja a műsornak. A dal a Rejts most el című keresztény énekre épül, amit gyerekkoromban sokszor énekeltünk gyülekezetünkben, és Alzheimer sem fogja kiverni a fejemből. Sokszor estem el az utamon, és találtam magam egyedül. Én ilyenkor dühömben hajlamos vagyok még azt a pár embert is elűzni, akik tényleg segíteni próbálnának. Bár fiatal vagyok, és hál’ Istennek nem éltem át hatalmas tragédiákat, nekem is volt olyan helyzet az életemben, amikor éreztem, a megoldáshoz én emberként kevés vagyok. Ezek révén tanultam meg átengedni Istennek életem irányítását. Letenni minden jót és rosszat Isten kezébe, mert Ő mindig ad megoldást. Megtanultam, elég mindig egyel többször felállni, mint ahányszor elestem, de ezt sokkal könnyebb megtenni, ha van kire felnézni, van, aki segít.”

FUTURE REAL

„A Future Real Bejan Norbert szerzeménye. Számomra ez a jövőbe vetett hitről szól. Főleg a mi korosztályunknak nagyon fontos, hogy ne veszítsük el a motivációnkat, higgyünk benne, hogy amit csinálunk, annak lesz eredménye. A világ folyásán nem tudunk változtatni, de arról tehetünk, hogy a közös utunkat minél szebbé és élvezetesebbé tegyük egymás számára. Erre törekszem én is: meglátni és felmutatni az emberekben lakó szépséget, örömöt, és élvezni egymás társaságát azon az úton, amit bejárunk.”

AKAROK ÉN

„Ez a dal hozzám már félkészen érkezett. Parragi Rebeka, akivel konzis korunk óta rendszeresen lépünk fel, egy teljesen véletlen alkalommal mutatta meg a félkész dalt, ami annyira kifejező volt, hogy a hatása alatt ott helyben közösen be is fejeztük. A szöveg gyönyörű képekben fogalmaz: „miért lennél madár, virág, folyó, fenyő – ha te lehetsz”. Bár sokszor kiszabadulnánk a saját életünkből, mert nem látjuk a miérteket és a hogyanokat, de csak attól vagyok az, aki, mert a rosszat ugyanúgy megélem, mint a jót.  Emberré válni, teljessé lenni…”

A lemez borítóját mesterséges intelligencia készítette, a megadott „hívószavak” alapján.

Bolyki Tamás Quartet

– Bolyki Tamás (gitár)
– Fábry Adonisz (dob)
– Gyárfás Péter (zongora)
– Siklai István (basszusgitár)

Közreműködik:
– Bolyki Sára (ének)
– Csapó Krisztián (pozan)
– Parragi Rebeka (ének)
– Sebestyén Patrik (trombita)
– Stencli Tamás (szaxofon)

Kiemelt kép: hajogyar.hu