A Művészetek Völgye idén ünnepli 30. születésnapját. A fesztivál a kezdetektől ügyelt a különböző művészeti ágak széleskörű prezentálására, idén a vigántpetendi Papageno Klasszik helyszínén, a Keresztelő Szent János templomban találkozhatunk jobbnál jobb klasszikus zenei produkciókkal.
Július 27-én Kiss Péter (zongora) és Szűcs Péter (klarinét) adott koncertet, a program gerincét pedig francia és angol, első „látásra” egymással összehasonlíthatatlan zeneszerzők sora alakította ki. A két előadóművész rendkívül sokoldalú és világszínvonalú tevékenysége miatt várakozás előzte meg az eseményt, és az ígéret be is vált: a koncert sűrű volt a fantasztikus zenei pillanatokkal, amelyek frissebbé tették a forró, keddi délutánt.
Az előzetesen meghirdetett műsorral ellentétben a koncert Saint-Saëns Esz-dúr Klarinét-zongoraszonátájával (op.167) kezdődött. Az 1870-es évek francia zenei reneszánszának egyik vezetője 1896-tól kezdődően könnyedebb, a klasszicizmus jegyeit a korábbi műveinél is jelentősebben viselő zenei nyelvet kezdett használni – így szonátája a közönség számára reprezentatív képet adhatott Saint-Saëns kései stílusáról. A zeneszerző életművét számos kritika övezi annak heterogenitása miatt, a koncertet hallgatva mégis érezni: milyen jó, hogy a francia mester ebbe az irányba is elmozdult! Kiss Péter és Szűcs Péter tolmácsolásában rögtön nyilvánvalóvá vált a koncert egészére jellemző mély összehangoltság és kamarazenei rutin – rutin, ami mégsem volt hajtó-vivő ereje az
előadásnak, és teret engedett a spontán játéknak, felfedezésnek is.
A Saint-Saëns darabot annak bizonyos értelemben vett ellenpólusa, Debussy Premiere Rhapsodie (1909-1910) című kompozíciója követte. Az eredetileg zongorakísérettel bemutatott, majd zenekari apparátusra átkomponált mű a francia zeneszerző érett, impresszionista korszakából származik, nem véletlen, hogy a Rapszódiát a részegítő, homályos jelzőkkel szokás illetni. A két előadó kiváló érzékenységgel mutatta meg a kompozíció lényegét, apró részletszépségeit. Az alapvetően könnyen befogadható, levegős koncertműsor leginkább figyelmet igénylő darabja érezhető lelkesedést váltott ki a hallgatóságból.
A művek között a két előadó lényegretörő, természetes és személyes hangvételű konferálással tette érthetőbbé a befogadást. Ebből kiderült a műsor címének ihletése is; Szűcs Péterben a Madách Színház kirakatában lévő Beauty and the Beast musical-plakát láttán született meg a gondolat. A művek erre reflektálnak, hiszen azoknak mozgatórugója többé-kevésbé egyértelműen besorolható a két szó – a Szépség és a Ritmus – kategóriáiba.
A koncert második felében Gerald Finzi (1901–1956), a leginkább kórusszerzőként ismert zeneszerző Five Bagatelles című darabjával kezdődött. Ezzel a műsor nem csak a klasszikus zenei kánontól távolodott el, hanem a francia zeneszerzők után az 20. századi angol zene felé vette az irányt. A kompozíció a 20. századi angolszász zenekultúra mainstreamebb, populárisabb vonalát képviselni, a két művész pedig remek karakterizáló képességgel tette élvezhetővé annak – Szűcs Péter szavaival élve – jó értelemben vett naivitását.
A koncert utolsó számát – Mike Mower: Sonata – Kiss Péter konferálása előzte meg, amiből kiderült a zenészek szoros és hosszú évekre visszanyúló kapcsolata a művel. A zenemű kifejezés nem feltétlenül találó a szó klasszikus értelmében; a Sonata egy jazz darab, amelyet a szokástól eltérő módon (a klasszikus előadók megsegítésére) kottapapírra jegyzett le a szerző. A klasszikus és jazz ágazatokban egyaránt működő angol zenész (zeneszerzés, szaxofon, klarinét, basszusgitár) darabja remekül működött a műsorban, a Keresztelő Szent János templomban, Vigántpetenden, a Művészetek Völgye fesztiválon.
Kiemelt kép: Valuska Gábor (zeneakademia.hu)
