Utolsó adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól függetlenül – otthoni környezetben egy-egy új dal születésén.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2014-ben indította útjára a Bájoló irodalmi-zenés sorozatot, amelyben bemutatkozási lehetőséget teremtett gondolataikat, érzelmeiket, kreativitásukat zenében, dalban, versben kifejező fiatal tehetségek számára. Hét év alatt közel harminc fiatal mutatkozott be a könyvtárban, akik Boros Ferenc könyvtáros koordinálásával meséltek önmagukról, érzésekről, példaképekről, zenéről, irodalomról, alkotási folyamatokról, miközben saját szerzeményeiket adták elő az érdeklődő közönségnek.
“Alkalmazkodva a jelenlegi helyzethez, azt próbáljuk bemutatni, hogy az alkotásnak semmi sem szabhat határt, így izgalmas kreatív kihívásra invitáltunk pár szövegírót és dalszerző-énekest, akik már korábban részt vettek a Bájoló műsorban. Az ötletet az hívta életre, hogy az elmúlt években többen – a résztvevő előadók és a közönség soraiból egyaránt – megfogalmazták, hogy érdekes és izgalmas lenne, ha a fiatalok egy-egy dal erejéig közösen, egymást segítve alkotnának. Egymásnak írnának dalszöveget, vagy épp megzenésítenék, elénekelnék azt. Az alapötletet megfűszereztük azzal, hogy a résztvevő alkotók személye egymás számára ismeretlen – ezt a gondolatot a Hajós András által vezetett népszerű Dalfutár műsorból kölcsönöztük. A további hasonlóságtól aztán el is tértünk. Mindkét résztvevő félnek választási lehetőséget ajánlottunk fel. A szövegíró a dalszerző-énekest jellemző egy mondat alapján döntheti el, hogy kihez kerüljön az elkészült dalszöveg. A dalszerző-énekes pedig az elkészült szövegek egy-egy sorából választhatja ki, hogy melyiket szeretné megzenésíteni. Amennyiben a felek nem élnek a választási lehetőséggel, a szerkesztő dönti el, hogy a műsorban résztvevő dalszerző- énekesekhez melyik dalszöveg kerüljön. Az alkotók csak az elkészült dal után fedik fel kilétüket.“
A Bájoló kreatív című műsorban a szerzők fizikailag egymástól távol, a másik fél ismerete nélkül munkálkodnak egy-egy új dal megszületésén. Mindezt otthoni környezetben teszik, a saját technikájukkal dolgozva, miközben az alkotási folyamatot videóra rögzítik.
A negyedik műsor alkotói:
Lutor Katalin újságíró, slammer, a SEK Irodalmi Műhely és az f21.hu kulturális portál egyik alapítója, a Savaria Slam Poetry tagja, a Paragvári Utcai Általános Iskola magyartanára. 2016-ban mutatkozott be a Bájolóban, emellett számos könyvtári kötetbemutatót színesített szavalataival. Szövegeiben az emberi pillanatok és érzelmek megjelenítése, valamint a társadalomkritika is megférnek egymás mellett. A Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Pusztay János nyelvészprofesszor által összeállított 12 legszebb magyar verset az ország különböző pontjain volt lehetősége elmondani.
A Háklár testvérek közül Dóri énekel, Péter gitározik és dalszöveget ír. 2014-ben kezdtek zenei téren tevékenykedni, 2017-ben mutatkoztak be a Bájolóban. A Háklár Banda a karácsonyfa alatti közös családi zenélgetésekből alakult, azóta már számos fesztiválon, kávézóban, szórakozóhelyen megfordultak. Dalaik zenés költemények, mély gondolatisággal és őszinte, intim, bohém érzelmekkel. A testvérek között az apró-cseprő összekülönbözések ellenére nagy az egyetértés, mondhatni egy húron pendülnek.
A harmadik adás (Varga Richárd, Varga Bence) visszanézhető:
A második adás (Poócza „Nonsense” András, Czirók András) visszanézhető:
Az első adás (Polgár Patrik, Doma Bence) visszanézhető: