A lelkéből adott egy darabot – Bájoló Tóth Dániellel

Novák Henrietta 2019. jan. 25. 0 3

Egy szobányi Szombathely szökött ma a Berzsenyi Dániel Könyvtárba: a Máskép(p) helyismereti fotópályázatra küldött alkotások a falon lógva vizuálisan vetítették elénk a várost, Tóth Dániel személyében pedig Szombathely hangja is felcsendült az év első Bájolóján.

„Come fly with me” – szólítja fel közönségét a délután főszereplője e Frank Sinatra számmal. Mi pedig elfogadjuk felajánlását és repülünk vele. Ő szinte észrevehetetlenül pózol a kamerákba, csettintget, s még azt is kifinomult eleganciával teszi: mint egy igazi előadó. Aztán felveszi a filmekben látott gitáros, gimis srác szerepét, aki lányok vágyait váltja valóra, ha szerelmes dalt énekel. Aztán ő lesz az, akit nem tudsz nem kedvelni, mert Ed Sheerant és John Legendet énekel párhuzamosan. Máskor meg úgy érzed, nagymamák mondhatnák neki, hogy „aranyoskám”, miközben megszorongatják az arcát. Végül megállapítod, hogy övé az a hang, ami még elalvás előtt is cseng majd a füledben.

Több oldalát is megmutatta nekünk a választott dalok által, Boros Ferenc, az est házigazdája fogalmazta meg a beszélgetés végén, hogy a bő egy óra alatt Dani lelkének egy darabját kaptuk meg. Ezt talán az a precizitás és elhivatottság-érzés segítette elő, mely csak úgy csüngött Dani szavain.

Fotó: Lutor Katalin

Nem lámpalázas, csak egy kis természetes izgalom fut át rajta a színpadra lépés előtt. Nem csoda, hisz fiatal kora ellenére már rengeteg tapasztalata van az előadóművészetben: Körmend Város Fúvószenekarával öt évig énekelt együtt újévi koncerteken, de a sárvári fúvószenekarral is dolgozott már együtt. Lépett fel egyebek között olyan nívós rendezvényen, mint az ABBA Show, vagy a Halhatatlanok koncert, duettezett Détár Enikővel, énekelt a Hollywood Movie Music Classicson is. Az efféle nagy volumenű koncertekről ezt mondja: „Szeretem a nagy közönséget. Mikor szereplés után megismernek a Tescóban és megkérdezik: Helló, nem te énekeltél az előbb?”

A pozitív visszajelzéseknek és saját céltudatosságának hála, Dani olyan típusnak vallja magát, aki tudja, hogy énekes akar lenni, s ezért tesz is. Folyamatosan szinten tartja, fejleszti tudását, szerinte ez a kulcsa a sikernek. „Mindenkitől lehet egy kicsit tanulni, az az én felelősségem, hogy eldöntsem, kitől mit fogadok meg. Sok embertől jön az információ – magamtól is – és a végén az leszek én.” Jelenleg a Bécsi Zeneművészeti Egyetem hallgatója, előtte a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium ének szakán tanult. Előbbit nagy sikerként könyvelheti el magának Dani, az általa választott jazz-ének szakra mindössze kettő jelentkezőt vettek fel a 24-ből.

„Lassan már egymagad is alapíthatsz zenekart!” – viccelődik a műsorvezető utalva arra, hogy Dani az éneket zongorával, gitárral is kíséri, de egy rövid ideig dobolni is tanult. Sokszínű, és ezt szereti is megmutatni: mikor egy tehetségkutatóban 15 perce volt a zsűri meggyőzésére, jazzt, popot és saját dalt egyaránt énekelt, hisz mindegyik Ő. Ez utóbbival Dani Youtube-csatornájának követői is találkozhattak már, ugyanis itt feldolgozásai mellett saját alkotásai is hallgathatóak.

A Bájoló idén is azt adja, amire szükségünk van: megnyugtató művész pillanatokat, és hatalmas motivációt tehetséges fiataljainktól. Akinek mindezekre szüksége van, térjen be február 7-én a Berzsenyi könyvtárba és töltődjön fel Fehér Renátó megismerése közben!


Lutor Katalin galériája


Tags: Bájoló, Berzsenyi Dániel Könyvtár, Boros Ferenc, irodalom, Körmend, Szombathely, Tóth Dániel, Vas megye, zene Categories: ZENE
Related Posts