A szóvándor – Interjú André Ferenccel

Rásó Attila 2019. jan. 26. 0 3

André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredán, jelenleg Kolozsváron él. Költő, slammer, a kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájának hallgatója, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör tagja, a Bretter György Irodalmi Kör elnöke. A Beatwándor zenés spoken word csapat tagja. Verseit számos folyóirat és antológia közölte. Kortárs román lírát fordít, irodalmi és slamrendezvényeket szervez. Az I. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság győztese, a Látó folyóirat nívó-díjasa, 2013-ban a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjasa. Rendszeresen tart kreatív írás műhelyeket. Első kötete Szótagadó címmel jelent meg a Jelenkor kiadónál 2018-ban.

Ez az első köteted. Mi előzte meg? Ez egy eddigi életmű összefogása? Vagy csupán a versek hosszúsága miatt vastagabb, mint egy klasszikus (első) kötet?

Szegény kötet próbálkozott, mindent beleadva dolgozott azon, hogy leadjon magából. Komoly diétára kellett fognom, hogy ennyire összemenjen. Ha maradt volna az eredeti korpusz, akkor valószínűleg a 200-250 oldalt is meghaladta volna. Mégiscsak bő öt év terméséből nehéz volt válogatnom, főleg, hogy ez idő alatt adódtak termékenyebb időszakaim is. Az én fejemben megvan, hogy miért pont ezek kerültek bele és hogyan kapcsolódnak egymáshoz, bár abban nem vagyok biztos, hogy sikerült ezt elég látványosan kivitelezni. Volt egy olyan szándék is a kötet vastagsága mellett, hogy már legalább négy éve rendszeresen megkérdezték, mikor jön már a kötet, emiatt mocorgott bennem egy indokolatlan kényszer, hogy akkor nem állhatok elő egy negyven oldalas kis verscsokorral. Pedig a költészetben aztán tényleg nem a méret a lényeg.

Miért pont Szótagadó a címe?

Azért, mert a Kincskereső kisködmön már foglalt volt. Ennél pontosabb választ nem tudnék adni, nem szeretnék rátelepedni a kötet lehetséges értelmezéseire. Szerintem nem olyan rejtélyes, hogy csak Dan Brown lássa át az összefüggéseket a cím és a szövegekben alkalmazott poétikai eljárások között. Annyit viszont elárulhatok, hogy az a vers, amelyikből a cím ténylegesen származik, végül be sem került a kötetbe.

Újítani próbálsz az irodalmi kánonhoz képest, vagy valaki, valakik hatására választottad ezeket a versformákat?

Mi értelme kötetet kiadni, ha az ember meg sem próbál újítani? Még ha nem is mindig sikerül, de ha a szándék sincs meg, abból sok jó nem sülhet ki. Nincs messiás-komplexusom, nem hiszem, hogy az én lírám egyedül egyes egymagában radikálisan meg fogja változtatni a magyar költészetet, de azért rengeteg energiát irányítottam abba, hogy ne kényelmesedjek bele egyetlen megszólalásmódba, hanem kísérletezzek mindenfelé. Természetesen értek hatások, elég gáz lenne úgy írni, hogy nem olvasok, nem tájékozódom. Nem is lepleztem annyira az inspirációkat: Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Tóth Krisztina, Sylvia Plath, Petri, Steve Roggenbuck, Joanna Hoffman, Esterházy, Kassák, Pilinszky, Nemes Nagy, Richard Siken, Nora Iuga, Vida Kamilla, RJ Walker, Safia Elhillo, Biró Krisztián, Szőcs Petra, Marius Aldea, a Harry Potter-széria és sokan mások. Fontos, hogy mindig változzon a inspiráció keresés; ha valaki túlzottan beleszeret valakinek az írásába, akkor nagy az esély, hogy epigonná váljék. Magam is estem már ebbe a csapdába, ezért igyekszem mindig másfelé orientálódni. Lehetetlen volna egy top 10-es listát összeállítanom, de ha nagyon kötelező volna, akkor is havonta változna, hogy épp kinek a cuccai hatnak rám.

Forrás: GRUND

Véleményem szerint érezhető, hogy egy slammer írta a könyv verseit. Ez tudatos?

Szerintem nem annyira a slammerség hatott a verseimre, hanem hogy nagy mértékben befolyásoltak olyan szerzők, akik jól szavalható szövegeket írtak, mint Kányádi, KAF, Radnóti, József Attila, stb. Az, hogy az utóbbi időben nagy hatása volt a mondatpoétikának és gyakoriak az olyan szövegek, amelyeket leginkább olvasásra szántak, attól még a slam nem váltotta meg a világot. Előtte is volt Parti Nagy Lajos, Kassák, Tóth Krisztina, akiknek a szövegei viszont elég “slamesek” bírnak lenni. Az, hogy verseimben az elbeszélői pozíciót néha próbáltam elmozdítani és a lassú hömpölygésű, kimért megszólalásmódot egy élőbeszédet felstilizáló, zaklatottabb, recitatívabb megszólalássá igyekeztem alakítani, kevésbé a slamnek tudható be. Inkább azért kezdtem slammelni, mert úgy éreztem, hogy az általam működtetett megszólalásmódok érvényesek lehetnek a slamben is, tehát a slam szövegeim inkább “versesek”.

Gyakori félreértés, hogy a szavalhatóbb szövegeket egyből a slam felől próbálják megközelíteni, és ostobaság volna letagadni a hatását, de azért ne is becsüljük túl. Vida Kamilla, Szőcs Petra, Sánta Miriám, Nagy Hajnal Csilla verseire is rá lehetne fogni, hogy slames verseket is írnak, de csak azért, mert az utalásrendszerük gyakran kitekint a popkultúra felé is, nem riadnak vissza a humort, és például ismétléses szerkezeteket használnak (számos egyéb, szintén ún. “slames” megoldás mellett), gyanítom, hogy ezeket nem mind slam poetryből tanulták el.

Hogy fér meg egymás mellett Esterházy Péter és Kis Grofó és még pár ambivalens hatást keltő szerző? Ez humor, vagy így élet közelibb a lírád?

Egyáltalán nem humor, vagyis teljesen az. A humor az nem egy ilyen entitás, aki a komolyság szöges ellentéte, hanem egyfajta érzékelési forma. Semmiképp sem a poénfaktor miatt kerül Esterházy és Kis Grofó egymás mellé, hanem azért, mert hiszek abban, hogy a művészetet az élet szemszögéből kell vizsgálni, márpedig jelenleg életemnek ugyanúgy befolyásoló tényezője Fluor Tomi és Nádas Péter, ezáltal elkerülhetetlen, hogy bizonyos mértékig beszivárogjanak a megszólalásomba. Szóval igen, az életközeliség a szempont, nem a “jópofáskodás”. Ettől függetlenül várom azon cégek jelentkezését, akik hajlandóak fizetni azért, hogy beleírjam őket a verseimbe, szerintem ez a jövő.

A kötet második felét a telefonos billentyűzet T9 szótár segítségével írtad. Hogy is kell ezt elképzelni?

Nem titok, hogy az avantgárd poétikák átitatják számos kortárs szerző műveit, így az enyéimet is, de itt leginkább az expresszionizmus és a szürrealizmus hatása érezhetőbb. Kíváncsi voltam, hogy a dadaizmusnak milyen újraértelmezési lehetőségei vannak, úgyhogy félig-meddig innen jött az ötlet. Az, hogy előre beprogramált mondatszerkezetek kiegészülnek a saját, személyes, folyamatos használat során kialakuló szótárral, és ezek párbeszédbe lépnek, egy izgalmas megszólalást alakít ki. Már a tény, hogy a telefonod ajánl szavakat, befolyásolja a mondanivalód: lehet, hogy másképp gondoltad el fejben a mondatot, de amikor bedobja opciónak valamelyik szóalakot, lehet inkább azt választod lustaságból, de emiatt újrafogalmazódik a mondat. De mégiscsak olyan szavakat, szószerkezeteket ajánl gyakran, amiket valaha már beírtál a telefonba – máskor pedig teljesen random dolgokat dob be, olyasmit, amit életedben eszedbe nem jutott volna használni. Ezáltal egyfajta kölcsönösség jön létre, nem rendelődik alá a telefon az akaratomnak, nem csupán eszköz, amibe jegyzetelek, hanem ő is befolyásolja a gondolatokat. Ennek a lenyomata az aki másnak verset ás ciklus.


a gadgetek minden fenntartott jogai
seggbe kúrják egymást a cipők mellett.
készen állnak, hogy hasznot húzzanak
egy méhben fészkelő feketéből.
ugyanúgy egy egyéni pszichológiai
szerződés alapján cementet mérnek.
a játék dâmbovița és prahova megyék
térképén hatalmas sikert aratott.
magdolna aplikációs oldala kijelentette
hogy évezredek óta léteznek szexbörtönök.
de én gyűlölöm a folyót,
a menyasszony vezetőjét.

Megjelent: a szem – 2018-05-11


Líra vagy slam? Hol vagy igazán önmagad, ha külön lehet egyáltalán a lírai énedet választani?

Kérdés, hogy mi az igazán önmagam. Vajon ha létezne a Westworld és tényleg odautazhatnék, és bármit tehetnék a humanoid robotokkal, az volna a tényleges önmagam? A líra vagy slam között sem tudok választani, más megszólalásmódot, poétikákat, technikákat, gondolkodásmódot igénylő műfajok, nem érdemes alá-fölérendeltségi viszonyt állítani közéjük. A slam a költészetnek egyfajta megnyilvánulási formája. Igazán csak az fontos, hogy ne hatásvadászat vagy önös érdek vezérelje az alkotást, ne azért írjak slamet, hogy meggyőzzem a közönséget, hanem azért, hogy elmondjak valamit a világból, rávilágítsak egy takarásban rejtőző részletre, és ehhez választok formát. Ahogy verset sem szeretek csak azért írni, hogy legyen publikációm.

Van még egy projekt, aminek szerves tagja vagy, a Beatwándor zenekar. Erről mit érdemes tudni?

Horváth Benjivel kezdtük el csinálni, aztán csatlakozott hozzánk Bányász Berci (Vj Lamaskier) is. Az motivált, hogy szeretünk együtt dolgozni, valamint itthon a spoken word poetry hagyományból csak a slam terjedt el. De ugye az is sokszor átcsúszik közönségkiszolgálásba, ragrímes stand upba, amit pedig szerettünk volna elkerülni és az előadott költészetet egy másik irányba elmozdítani. És a versmegzenésítésnél is érezhető egy ilyen tendencia, hogy vagy nagyon el akarják énekelni a szöveget, vagy nagyon elrappelik, mi a kettő közti átmenetet kerestük. Persze, azért nem találtuk fel a spanyol viaszt, hasonló projektek, kísérletek azért léteztek korábban is, és mai napig is vannak, csak kevésbé ismertek magyar nyelvterületen. A másik fontos motiváció az volt, hogy a zene legalább olyan hangsúllyal van jelen az életemben, mint az irodalom, ezért próbáltam összekötni a kettőt.

Fotó: Ber Zsolt

Milyen zenéket szeretsz egyébként?

Sokan mondják, hogy bármilyen zenét szeretnek, aztán ha elindít az ember egy varacskos deathcore slágert, akkor furán néznek rá. De én tényleg szinte mindent szeretek, orosz traptől és a dark ambienttől kezdve, a szimfonikus zenén és a post rockon át ,a Hiperkarmán keresztül a black metálig, hangulattól függ, hogy épp Jack White, Cardi B, Dimmu Borgir, Ariana Grande vagy Son Lux megy, szóval bármi, amiben érzem azt a csavart. A karakter, a feszesség, a finomhangolt részletek, melyikben mi tetszik. Egyetlen műfajt gyűlölök nagyon, az a latino. Nincs rá racionális magyarázatom, de mindenféle formájától ráz a hideg, a lehető legrosszabb értelemben. És én elismerem, tisztelem, tényleg, látom az értékeit, az érdemeit, de képtelen volnék végigülni egy flamenco koncertet. Mostanában Billie Eilish, a Gojira (a franica banda), Chelou, a Bring Me The Horizon, Token, Aurora, Tommy Cash, az Alcest meg a Pharaoh pörög sokat nálam.

Jövőbeli tervek?

Az elkövetkező éveket a tudatos fejlődésre szeretném fordítani, jobban beleásni magam úgy a verstanba, a különböző poétikák működőképességére, mint a zenében, eltanulni új gitártechnikákat, kísérletezni egyéb irányzatokkal. És persze a tehetséggondozás, szeretnék a jövőben is sokat foglalkozni pályakezdő fiatalok (és idősek) szövegeivel, tanácsokat, tippeket adni, segíteni nekik olyan hibák kiküszöbölésében, amiket én is sokáig elkövettem (a mai napig). Egy-egy aktív szövegírási-elemzési műhely során mindig tanulok valamit magamról is, konkretizálódnak, tisztulnak bennem is dolgok. Meg a kutyám. Túl jó arc, hogy ne törődjek vele eleget.

Kiemelt kép: dunszt.sk

Tags: André Ferenc, Beatwándor, Bretter György Irodalmi Kör, Erdély, Fiatal Írók Szövetsége, interjú, irodalom, József Attila Kör, költészet, portré, Szótagadó, vers, versek Categories: PORTRÉ
Related Posts