A csend érdekes jelenség. Gondolom, mindenkinek van emléke arról, hogy a tanár arra kéri az osztályt, maradjon csendben, vagy éppen egyik ismerősöd hozzád vágja: „Maradj csöndben, gondolkodom.” Mindenki tudja mit jelent a csend, de valóban találkoztál már vele? Ha egy pillanatra megállsz, és nem adsz ki semmi hangot, akkor mit hallasz? Ahogy gépelem ezeket a gondolatokat, hallom a billentyű hangját, a távoli harangszót, a madarakat, a bogár repülését. Ha meg is próbálom a fülemre tenni a kezem, akkor is hallom a légzésem, ahogyan nyelek, és minél jobban próbálkozom, annál inkább felerősödnek a belső hangok.
Tehát mi a csend az ember számára? Ha az általunk kibocsátót-hangokat megfékezzük, mi történik? John Cage amerikai zeneszerző is feltehetően ezt az ellentmondást akarta bemutatni 4’33” című művével. Érdekes végignézni, ahogy egy szimfonikus zenekar ott ül 4 perc 33 másodpercen keresztül és nem csinál semmit. A karmester csak áll, jelzi a darab kezdetét, és a végéhez érve ismét meglendíti karját: vége a darabnak. Ez a csönd zenéje, még sincsen teljes csend, hiszen az abszolút csend csak illúzió. A baba sír, a néző köhög, a zenész köhög, egyszer-egyszer dobban a láb a padlón. Ez az a zaj, a terem zaja, amely a harsány zene alatt is ott lenne, de sosem hallanád. Ez a 4 perc 33 másodperc a „csend zenéje”.
Többen is kérdezhetitek, mégis mi értelme van ennek, de sokak számára, akik folyamatosan próbálják a külvilág zajait fülhallgatókkal és egyéb eszközökkel elnyomni, fontos lehet, hiszen rádöbbenti az embert a külvilágból áradó hangokra, amelyekre nem figyelünk, de ott vannak, és néha fontosabbak, mint gondolnánk.
