2019 legjobb albumait stílusok alapján szemléző cikksorozatunk jelen részében az év legjobb rock/metál albumairól olvashattok.
5. BMTH – Amo
Idén kifejezetten erős metál albumot nem hozott 2019, sőt. A nagy zenekarok megjelenéseiben is inkább az újítást fogom értékelni, hiszen akkora flopokat hozott az év, hogy az eszméletlen. A Bring Me The Horizon esetén is inkább az újítást, kísérletezést tudom figyelembe venni, amiről nem tudjuk még, hogy hova tart, de izgalmasan és kíváncsian várjuk.
4. Papa Roach – Who do you trust?
Meglepően ügyesek lettek az elektronikus betétek az új korongon, mellette pedig megmaradt a klasszikusabb hangzás is, szövegileg is rendben van az egész, nem nagyon lehet belekötni, mégis friss tudott maradni, nem pedig egy izzadtságszagú könyörgés az újabb rajongókért.
3. Sleeping with sirens – How it feels to be lost
Végre egy olyan album, ami komplex, ami képes felnyomni a vérnyomását már egy döglődő buddhista szerzetesnek is. Kicsit énekeltetős, kicsit kétezres évek eleji nyaralós-vezetős zene, ettől függetlenül talán az egyik olyan album idénről, amelyik nem okozott csalódást, igaz, hogy nem is volt gigantikus elvárás velük szemben.
2. While she sleeps – So what?
Ebben a lemezben viszont megvan minden, ami egy két évvel későbbi abszolút metalheadlinerhez illik. A kemény breakdownok mellett ügyes megoldások, rohadt jó szövegvilág, egész egyszerűen üt az egész. Az album képes 45 perc teljes moshpitre, de egy fesztiválon a hátsóbb sorokban is végre elismerősen bólogatnának.
1. I Prevail – Trauma
A szubjektivitás-faktor itt jött ki igazán, de egyszerűen elkerülhetetlen a zenekar jellemi és zenei fejlődésében, hogy mennyire komplex, mennyire magával ragadó dalokat voltak képesek írni úgy, hogy eleinte csak egy lazább core-zenekar kéténekeses gagyi utánzatának tűntek. Ezt akkor is szívesen ajánlanám, ha az ember annyira nincs oda a metálzenéért; különleges képessége az, hogy az elvakult hörgésfanatikusokat kivéve rossz véleménnyel még nem rendelkeztek róla. Ebben olyan mondatok és gondolatok vannak megfogalmazva, amelyeket ha a mainstream világ csak érintőlegesen is megközelítene, az egekig magasztalnánk érte az előadót, itt viszont tényleg „meztelen lelkek” kerültek felszínre. Persze akinek a hörgésre van szüksége, az is megkapja azt természetesen.
Flopok
Hihetetlen, hogy a Rammstein egy nulla albummal, rajta két jó számmal ennyire releváns tud lenni, nem is csoda, hogy nem volt a setlistek túlnyomórészében ennél sokkal több dal a korongról. A Slipknot például megcsinálta az Iowának a The Grey Chapteres verzióit, félig érthetetlen kísérletekkel, amiben rendszert sem nagyon találtunk.