,,A közönség azokra kíváncsi, akiket már jól ismer” – interjú Lobenwein Norberttel

Varga Vencel 2020. jan. 5. 0 8

Semmiképpen nem lehet egyhangúnak mondani Lobenwein Norbert évét: a Strand Fesztivál hasított a hazai piacon, míg a Telekom VOLT Fesztivál idén a siker mellett kellemetlen visszhangot is kapott, szervezési szempontból egy érzelmi hullámvasút lehetett. Emellett újabb projektek is elindultak: a Road Movie-sorozat és kétnaposra bővült a Balaton Piknik. A vele készült mélyinterjúban mindenre sikerült választ kapnunk.

Elsőként viszont a Halott Pénz-filmről kérdezünk, milyen volt megélned VOLT-szervezőként és barátként?

Fura és egyben természetesen jó érzés volt. Azt elmondtam a premieren is, hogy most már jó ideje szervezünk fesztiválokat, koncerteket és rengeteg fellépést rögzítünk is a Petőfi TV számára. De olyan tervünk korábban nem született, hogy egy mozifilm-jellegű portrét, egy mesélő koncertfilmet hozzunk létre. Ez azért teljesen más feladat. Az inspirált erre egyrészt, hogy Dávid tavaly (Marsalkó Dávid – Halott Pénz – a szerk.) azzal az ötlettel állt elő, hogy a VOLT legyen az otthona a 15 éves szülinapi koncertjüknek. Együtt kezdtünk el gondolkozni azon, hogy mitől lehetne igazán ünnepi az esemény, és arra jutottam, hogy ezt jó lenne megörökíteni. Részben az utókornak, részben azoknak, akik nem tudtak eljönni, részben pedig azoknak, akik ott voltak, de szívesen átélnék még egyszer. Könyves Dina szerkesztőt kértem fel rendezőnek, akinek ez volt az első ilyen jellegű munkája, de Dávid és én is tudtuk, hogy a legjobb kezekben lesz nála a film és igazunk is lett. Azt kértem Dinától, hogy ne csak egy koncertet láttassunk, hanem mutassuk be azt is, hogy kik ezek a fiúk, mi történt velük ebben a 15 évben. Nekem volt szerencsém az elmúlt 4-5 évben közelről megismerni őket, jó barátok lettünk – azt hiszem ez is szerepet játszott abban, hogy érdemesnek láttam megmutatni a nagyvilágnak, a rajongóknak, hogy kik is ők valójában. Jó nagy munka volt, jó pár hónapig dolgoztunk rajta, de a visszajelzések alapján megérte.

Akkor nem is volt olyan cél, mint annak idején a Wellhello-film esetében.

Egész más úton indultunk el. Nagyon szeretem Lévai Balázs filmjét, részben azért, mert a Wellhellót, Tomit és Diazt is tisztelem, szeretem, de azért is, mert a VOLT-on játszódik a záró kisfilm. Nagyon ötletes, frappáns történetek, friss arcokkal, hozzám is közelálló helyszínekkel, de a #sohavégetnemérős egy játékfilm, ez pedig egy koncert-dokumentum alkotás.

Fotó: Herczeg Orsolya

A Klipszemlén beszéltél először a Road Movie koncepciójáról, szerinted hol tart most a projekt, illetve milyenek a visszajelzések?

Ott tart most, hogy négy klip és négy dal látott 2019-ben napvilágot, Rúzsa Magdi, a Hiperkarma, a Margaret Island és a Bagossy Brothers Company egy-egy dala. A Margaret Island a Balatonról, a Hiperkarma Komlóról és a Mecsekről, Magdi Kishegyesről „mesél”. A Bagossy Brothers Company klipje az év végén jelent meg, Sepsiszentgyörgyről, Erdélyről született egy gyönyörű dal, egy nagyon szép klippel, Árpa Attila rendezésében. Majdnem teljesen kész vagyunk egy Blahalouisiana-dallal és klippel székesfehérvári kötődéssel, és hasonlóan állunk a Kelemen Kabátban klipjével, ahol a Dunakanyar az úti cél. Szándékosan egy organikus fejlődést szántunk a Road Movie-nak, ami alatt azt értem, hogy kivételesen nem zavar, ha lassan jut el a közönséghez, hogy ez valójában mi is. Akkor, amikor már 4-6 klip megjelent, már több helyen látni azokat, hallani lehet róluk – lehetőleg jót… Tavaszra várom azt, hogy igazán összeállhat ennek a produkciónak a célja, de a zenekarok között már jó híre van, azt tapasztalom.

Februárban indul az a riportfilm sorozatunk, amelyet a Halott Pénz-film kapcsán a már említett Könyves Dinával és Tillával közösen készítünk. Ezekben a klipforgatás helyszínén járunk, ahol arra is van lehetősége a zenekaroknak és zeneszerzőknek, hogy ne csak a művészeti szempontok alapján mutassák be az otthonukat. Itt el tudják mesélni, hogy hova jártak suliba, hol játszottak, hol ismerkedtek meg egymással, hol lettek azok, akik. Ott lesz érezhető, hogy ennek mi a feladata, azontúl, hogy szép képeket látunk a klipekben. Szomorú aktualitás, hogy Pite, a Hiperkarma pár hete váratlanul meghalt menedzsere nemcsak szerepel abban a dalban és klipben, amelyet Bérczesy Robíval ketten írtak, de talán ez az egyetlen olyan riportfilm, amelyben ő magáról, a szülővárosáról és a a Hiperkarmáról is hosszasan mesél.

Lesz ennek fizikai megjelenése is?

Ugyancsak tavasszal indul a Road Movie Est-sorozatunk az Akváriumban, ahol a szerzők-előadók, rendezők mesélnek azokról a helyekről, ahonnan származnak, vagy arról, ami ihlette a dalokat – hiszen nem mindenki a szülőhelyét ragadta meg, volt, akinek más a kötődése. Ezek közönségtalálkozó-jellegű programok, ahol levetítjük a filmeket, a szereplők, stábtagok pedig sztorizhatnak, mesélhetnek, a közönség kérdezhet tőlük. A VOLT-on és a Strand Fesztiválon tervezünk egy-egy olyan napot, ahol a Road Movie a szervező erő, és olyan koreográfiát kapcsolunk hozzá, amely ezt erősíti. Az év vége felé pedig még egyéb megjelenéseket is, hiszen addigra a terveink szerint 15-20 körüli dal-klip alkotja majd a Road Movie kollekciót.

Fotó: Herczeg Orsolya

Te mint szervező, az idei, kihívásokkal teli VOLT-ot hogyan élted meg?

Nyilván kettős érzéseim voltak. Egyrészt nagyon régóta várunk arra, hogy megoldódjon a VOLT helyszínének a sorsa. 2002 óta egy magántulajdonú kempinget béreltünk, egy rendszeresen megújított, rövid távú bérleti szerződéssel, ami nem tette lehetővé, hogy hosszabban tervezzünk, fejlesszünk, beruházzunk. Az új helyszín a korábbi közvetlen szomszédja, egy részben városi, részben állami tulajdonú terület, ahol 2019-ben nem értek még a munkálatok-fejlesztések végére, de sok szempontból egy sokkal komfortosabb, kényelmesebb, szervezési szempontból egy jóval biztonságosabb terület. A korábbi helyszínen a közönség azt szerette igazán, hogy egy erdős, árnyékos területen lehettek, az új helyen kevés a fa, ami egy négynapos kánikula idején kellemetlen is tud lenni. 2020-ra vonatkozóan a tavalyi év tapasztalatai alapján ezen a téren is fejlesztünk. Két kempingünk lesz: a Rét kemping, ahol nincsenek fák, de sok-sok szolgáltatás teszi kellemessé a jelenlétet és lesz egy távolabbi kemping, az Erdő kemping, ahol viszont bőven lehet árnyékos helyet találni. Reméljük, idén is a túl sok napsütés és a kevés csapadék jellemzi majd ezt az öt napot…

Persze az időjárás is bármikor közbeszólhat.

Tapasztalatból is tudom, hogy a tűző napon nem túl jó érzés sátrazni, ennél csak a szakadó eső a rosszabb. Járva a világot, sehol nem jellemző, hogy a kempingek nagy része fedett, árnyékos lenne. Több ezer, tízezer sátor esetén ez szinte lehetetlen is. Arra azonban jobban kellett volna figyelnünk, hogy kellemesebb legyen a kempingben töltött idő: közösségi terekkel, chill-helyszínnel, párakapuval, étteremmel, kávézóval. Ezen dolgozunk elsősorban idén, hiszen a közönség reakciójára nagyon oda kell figyelni.

Hogyan lehet kezelni az ilyen kritikákat? Plusz idén volt politikai irányú kritika is.

Ha jogos a kritika, akkor magunkat hibáztatjuk, plusz igyekszünk a jövő évre levonni a tanulságot. Amikor olyan kritikát kapunk, ami nem rajtunk múlik, ott is nyilván megvizsgáljuk, hogy ettől még a közönség részéről jogos-e a panasz, vagy sem, kell-e, lehet-e javítani rajta. A „30 éve szabadon” kapcsán a helyszínen megvalósult emlékeseményekről – fotókiállítás, művészeti projektek, Trabantok és a Terror Háza szpotja – tényleg azt gondolom, hogy az országos visszhang egészen másról szólt, mint ami a helyszínen látható, hallható volt. Amikor pár nappal a VOLT után alaposabban megnéztem, hogy miről szól a felháborodás, arra tudtam csak gondolni, hogy valószínűleg az ország másik végében, aki ezeket a tudósításokat látja, tuti hülyének gondol minket, miközben a helyszínen egészen más volt a résztvevők benyomása. Levontuk a tanulságokat, de a sajtó egy részének reakcióját igazságtalannak gondolom, olyannak, ami szerintem nem helyénvaló tájékoztatás. Mindenkivel elbeszélgettem, aki ez ügyben megkeresett, de kevesen tették. NoÁR-ral például – aki lemondta a VOLT-os részvételét és akit korábban nem ismertem – felvettem a kapcsolatot és úgy tudtunk chatelni, hogy annak volt értelme. Azt hiszem, mindketten megértettük a másikat.

2020-ban a repoharak mellett lesz egyéb környezetvédelmi újításotok, gondolok itt faültetésre. Terveztek további ilyen akciókat?

Mondhatom azt, hogy mindegyik fesztiválunk esetében, a hétköznapokhoz hasonlóan egyre gyakoribb téma a környezetvédelem, a fenntarthatóság. Azt látjuk, hogy egy fesztiválon mi az, amivel sokat nem lehet tenni. Áramot fogyasztunk, autóval, repülővel érkeznek a fellépők, a vendégeink… Ugyanakkor más területeken van dolgunk és a tetteinknek lehet is eredménye. Ilyen a repoharak bevezetése, amely egy év alatt nullára csökkentette a korábban százezrekben mérhető eldobott poharak számát. Ehhez hasonló, generális átalakításokat most is tervezünk. Ennél azonban sokkal fontosabbnak gondolom a fesztiválok edukatív szerepét. Azok, akik fesztiválokra járnak, a legtöbb esetben nyitottak arra, hogy jobbá tegyük a világunkat, a mi feladtunk pedig az lehet, hogy ezekben a napokban példát mutassunk, egyfajta javaslatot tegyünk nekik. Idén egy fontos ügyünkkel a Plant for the Planet akció gazdáit kerestük meg. A célunk az, hogy 10.000 fával gazdagítsuk Magyarországot. Az első jegyelővételi szakaszban minden bérlet mellé „ajándékoztunk” egy fát, így már 4000 fát el is értünk a 10.000-ből. Meggyőződésem, hogy itt se elsősorban a 10.000 fa a nagy szám. Mi abban lehetünk erősek, hogy hazai és világsztárokat ráveszünk arra, hogy kapcsolódjanak hozzánk, ők is álljanak ki egy-egy ilyen ügy mellé. 10.000 fát sok cég tudna vásárolni, ha akarna, de celebeket, hiteles sztárokat önként bevonni fontos ügyekbe csak kevesen képesek. Ahogy a Road Movie esetében is a példakép a legjobb reklámhordozó, itt is ők azok. Ez egy olyan üzenet lehet, amiből sokan példát merítenek. Tavaly a STRAND-on az iskolakezdés előtt ugyancsak sztárok bevonásával szegény sorsú dákoknak segítettünk: ezernél is többen kapták meg az induláshoz szükséges csomagot, amelyben az Ökumenikus Segélyszervezet volt a partnerünk, az Együtt az autistákért csapatával pedig ugyancsak a fesztiválozókat igyekszünk érzékenyíteni egy fontos területen.

A VOLT ilyen eklektikus elsőkörös, és hazai piacon is új neveket régen kapott, mint amit most. Szerinted megérett a hazai piac arra, hogy a már-már hazajáró előadók mellett új neveket befogadjanak?

Szerintem nem. (nevet) Nyilván nem úgy fogalmaznék, hogy nem érett meg, de azt látjuk, hogy a magyar fesztiváloknak a kritikus tömegét adó bázis azok az átlag zenefogyasztók, akik nem mennek utána, hogy mi a legújabb izgalom a világban. Nyitott füllel járnak a világban és sokféle zenét szeretnek, de nem arról szólnak a napjaik, hogy az NME-t bújják. Éppen ezért nem is vevők arra, hogy teljesen új nevekkel árasszuk el őket. Még a Szigeten is azt látjuk, hogy amikor nagyon büszkék vagyunk magunkra és nagyon meg is dicsérnek minket a véleményvezérek, mert tele vagyunk cool dolgokkal, akkor se a magyarok töltik meg a küzdőtereket. Pláne jól látszódik ez a VOLT-on, ahová jellemzően magyarok járnak. Pár éve sikerült elhoznunk az Arctic Monkeyst a VOLT-ra, akkor amikor róluk szólt minden: az év zenekara lettek Angliában, headlinerek voltak a Glastonburyn, a Szigetre nyitónapi, fő fellépőnek hívtuk őket, mert a nemzetközi közönség őket várta. Azt hittem, a VOLT-on is hatalmas siker lesz, de nem lett igazam.
A közönség túlnyomó része azokra kíváncsi, akiket már jól ismer, akik szólnak a rádióban, többször jártak Magyarországon, vagy éppen olyan szintű A-kategóriás sztárok, akiket mindenki látni akar. Utóbbiak közül nagyon nehéz lépést tartani, ez a Szigeten is egy nagy kihívás, ahol más léptékről beszélünk, ahol Shawn Mendes, Eminem és Foo Fighters szintű sztárokban gondolkodik a közönség is és mi is. Ez egy VOLT-méretű fesztiválnál inkább egyszer-egyszer lehetőség, lásd a Linkin Parkot, a Depeche Mode-ot, vagy az Iron Maident. Azt sajnos nem lehet garantálni, hogy minden évben találjunk ilyen méretű és nagyon várt neveket, de azt hiszem, szükség lesz rá, hogy így legyen. Az idei év pont olyan, amikor az első bejelentés után láthatóan hiányolja a közönség az egyértelmű, mindeni által ismert sztárokat. Azt is látjuk, hogy közben vannak olyan állócsillagok, akiket már többször látott-hallott a hazai közönség, de mindig nagyon örülnek nekik. Ebben a mixben kell ügyesnek lennünk.

Fotó: Herczeg Orsolya

Tehát ezt nem érzed, hogy akkora kategóriájú sztárok lennének, mint korábban, vagy ezt máshogy kell érteni?

Én persze eléggé sokféle zenét szeretek, de ha nem magamból indulok ki és nem a bérletes közönségben gondolkodom, hanem olyanokban, akik egy-egy napra jönnének el majd, akkor egy Lenny Kravitz, vagy egy Marshmello eléggé a helyén van, velük biztosan kilógunk a magyar fesztiválok sorából és a VOLT-ra mindig jellemző is volt ez a szintű eklektika. De ez mégiscsak egy fesztivál, ahol nagyon sok szerencse kell ahhoz, hogy olyan program álljon össze, amivel 4-5 napra el tudod csábítani a potenciális közönséget.
Azt is hozzáteszem, hogy az idei év nem biztos, hogy kedvez azoknak a fesztiváloknak, ahol a világsztárok mérete, összetétele ennyire számít, mint a mi esetünkben, hiszen óriási lett a kínálat.

Te hogyan élted meg, mikor ennyi előadót láttál külön arénabulival?

Egyik szemem nevet, amikor azt látom, hogy tele van az év olyan nevekkel, akiket nagyon vár a közönség (velem együtt), a másik pedig sír, hiszen őket hozzánk is várták, dolgoztunk rajtuk. Az biztosan egy komoly döntési helyzet, amikor valaki tíz-húszezer fölötti áron egy headline show-ra akar elmenni, de közben érdekli pár fesztivál is… Érezhető, hogy a korábbinál erősebb a verseny, kapkodjuk a fejünket.

De gondolom van még a VOLT-ra is név a tarsolyban.

Lesznek még olyanok, akiknek nagyon fog örülni a VOLT-os közönség.

A Strand fesztivál esetében azt láttuk, hogy egy tökéletes line-upnak indul eddig és eléri a célját. Gondoltad volna, hogy egy ilyen telített fesztiválpiacon ekkora sikert tud elérni a Strand?

Nagy öröm, hogy ekkora sikert tudtunk elérni pár év alatt. Sok munka és rengeteg szeretet van benne, ez utóbbinak nagy a szerepe abban, hogy ilyen hűséges és barátságos, valóban jófej közönséget tudtunk megszólítani.

Kialakult egy olyan közösség, ahol az Ábeles pólók is jól tudnak működni gagként.

Pont most néztem meg, hogy a karácsonyi akcióban a jegyvásárlás mellé ajándék pólót rendelők közül az Ábeles lett a legkelendőbb. (nevet)

Beavatod azokat, akik nem tudják, mi ez az Ábeles sztori a Strandon?

Fluor kérdezte pont pár napja, hogy mégis mi ez, hiszen látja, hogy beszélnek róla a Strand felületein, de nem érti. Röviden annyi történt, hogy tavalyelőtt, valahol a kempingben elveszett egy Ábel nevű srác, és a barátai kiabálva keresték, aztán elkezdtek a többiek is kiabálni. Azóta pedig mindig és mindenhol hangosan keresik Ábelt. (nevet) Szerencsére előkerült.

A Strand esetében bármi fontosabb változás várható? Idén volt például az aranyhalas programotok.

Ilyesmiken törjük a fejünket. A Strand egy termékeny táptalaj a közönség tekintetében. Azt érezzük, hogy akármilyen napközbeni programot kitalálunk, ott sokkal jobban ülnek ezek, mint várnánk. Szeretnénk ezt a részét nemcsak megőrizni, hanem nagyobb energiát fordítani rá. Ritkán látok olyat, hogy százával játszanak együtt a Balaton partján fesztiválozók az esti koncertek előtt. Közben a zenész barátaink is értékelik a Strand ezen szerethető vonalát. A Margaret Island vízibiciklin adott koncertet, Fluor szervezte a kertmozit, Pixa, az Irie Maffia és a Kannibálok 1-1 nap programjáért feletek az egyik színpadon, Metzker Viki bevallottan kedvenc bulija minden évben a Strand – miközben van pár nagy fellépése a nyáron. Járai Márk a Tábortűz helyszínre szervezte a vendégeket, 4 napra és nemcsak elküldött egy listát, hanem végig jelen volt és valódi házigazda volt. Szóval kellenek a hazai és világsztárok, kell egy ilyen szuper helyszín, de lelke ettől lesz egy fesztiválnak.

Sokan azt gondolják egy fesztiválszervezőről, hogy általában dolgozik két hónapot, és utána a gép forgatja magát. Neked hogyan néz ki általában egy éved?

Nagyon nem így! (nevet) Régen jellemző volt, hogy legalább két hónapig nem történt semmi izgalmas velünk. Az volt a szokás, hogy augusztus végén lement a Sziget, utána szeptember-októberben békén hagytuk egymást, és október végén ültünk le Gerendai Karcsi, Fülöp Zoli meg én, hogy kitaláljuk, kikre tegyünk ajánlatot a következő évre. Ez most már annyira megváltozott, hogy július-augusztusban már nem 2020-ról, hanem sok előadó tekintetében már 2021-ről tárgyaltunk. Szóval egész évben rajta vagyunk, ha nem is egyforma mértékben. Nem sajnáltatom magam, mert egyrészt nagyon szeretem, másrészt szuper csapat van rajta a dolgainkon.

Van saját preferenciád fellépők kapcsán, vagy ezt ki tudod kapcsolni?

Ma már ki tudom kapcsolni. Nyilván van egy csomó fellépő, akinek a koncertjére szívesen elmennék, de nem ez a fő szempont. Általában igyekszünk a realitások talaján mozogni. Ez nem jelenti azt, hogy nem akarunk akár giganeveket is elhozni, de nem az az első számú szempont, hogy én, vagy Fülöp Zoli társam szeretjük-e, hanem az, hogy illik-e a fesztiválhoz, hogyan fogadná a közönség. De például a Linkin Park, Depeche Mode esetén olyanokról beszélünk, akikről nem gondoltam volna, hogy valaha sikerül elhozni őket. Ők személyes is kedvenceim és kasszasikernek se voltak utolsók.

Hogyan lehet kezelni azt, amikor irreálisan nagy neveket dobnak a kívánsággépbe? Gondolunk itt a kommentszekcióban olvasott Rammsteinekről, akik inkább stadionokhoz vannak szokva, vagy éppen egy Red Hot Chilire gondolva.

Igazából egyik sem lehetetlen, mondom ezt úgy, hogy még egyiket sem sikerült elcsábítani egyik fesztiválunkra. (nevet) Bár nem mondok igazat: a Rammstein volt már a Szigeten, de akkor még nem itt tartottak. A felsoroltak játsszanak fesztiválokon, sőt, volt, hogy közel voltunk hozzájuk. Sok-sok évig azon is múlott, hogy hajlandóak voltunk-e megadni azokat az összegeket, amiket meg kell adni. Ma már azt hiszem, nem ezen múlik.
Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt elmenni az említett nagy fellépők irányába a VOLT esetében, de az is lehet, hogy nem volt más választásunk, hogy fejlődhessünk, életben maradjunk. Miután megléptük ezt a szintet, utána ez már egy elvárás lett. Szemmel látható, hogy amikor a VOLT neveit jelentjük be, akkor a kívánságok között olyanok szerepelnek, akik a VOLT-hoz képest túlzó elvárások. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a vidéki fesztiválok sorából kilógunk azzal is, hogy eleve jóval több nemzetközi sztár van nálunk, de egyes esetekben olyan méretűek is, amelyek alapján azt várja el a közönség, hogy jövőre itt a Red Hot Chili lesz, vagy a Metallica, ha pedig nem, akkor az nyilván egy nagy csalódás és jönnek a kíméletlen kommentek. Szóval nehéz ebben a stratégiai tervezés. Még a Szigetnél is, ahol a nemzetközi látogatók miatt voltunk és vagyunk képesek igazén nagyokat álmodni, a VOLT-nál az eszközeink is jóval korlátozottabbak.

A VOLT esetében mennyire szükséges a magyar, illetve a feltörekvő magyar zenekarok szerepeltetése?

A VOLT első 10-15 évében 3-4 olyan fellépő volt, aki képes volt egy nagyszínpadnyi közönséget bevonzani, a Tankcsapda, Ákos, a Kispál és a Borz, meg az Anima Sound System. Utánuk jött egy nagy szakadék, akik nem tudtak ilyet, klubok szintjén működtek jól. Most már elég megnézni a Budapest Park nyári felhozatalát: tele van telt házas magyarokkal. A fesztiválok programjában is mindig van egy tucatnyi magyar banda, akik komoly, több ezres, akár tízezres közönséget vonzanak. Ez a valódi öröm mellett szervezési szempontból egy komoly nehézség is, ezek a zenekarok ugyanis jogosan azt várják el, hogy jó időpontot és minél nagyobb színpadot kapjanak a fesztiváljainkon, hiszen valóban megtöltik a legnagyobb helyeket. Ez persze lehetetlen. 4 nap alatt 8-10 olyan slotunk van, amely főidőnek számít. Ennek legalább a felét külföldieknek tartjuk fenn, hiszen a közönség azt várja, hogy ebben villantsunk nagyot. A maradék helyeken rengeteg sakkozás folyik és sokszor mondják azt nagy magyar bandák, hogy presztízs okokból ők nem vállalnak fellépést X magyar előtt, fél 7-kor, hiszen neki is járna az, amit a másik megkap. Nem mondom, hogy nincs igazuk, de erre megoldás nem nagyon létezik. Idén a VOLT-on pont ezért egy a korábbinál nagyobb, szabadtéri színpadot indítunk, bízva abban, hogy közelednek egymáshoz a lehetőségek. Bár a nagyszínpad, attól még nagyszínpad marad.

Fotó: Herczeg Orsolya

Van ilyen küldetéstudat is benne, hogy viszonylag kisebb közönségű zenekaroknak szavazzatok meg nagyobb színpadokat? Például idén a Ricsárdgír a Petőfi színpadon kifejezetten jó vállalás volt.

Küldetéstudatnak nem igazán nevezném, de a célunk az, hogy valamelyest próbáljuk rotálni a zenekarokat. Ha azt érezzük, hogy ez egy esélyt jelenthet nekik, olyan szempontból, hogy „sosem próbálták, hátha sikerül”, akkor ez valóban felfogható lehetőségként is. A Nagy-Szín-Pad! nevű programunk is lényegében erről szól. Évekig mi találtuk ki, hogy kikkel újítsuk meg a következő évet, kik az újak, akiknek helyük van egy fesztiválon. A Nagy-Szín-Pad!-dal ezt sikerült formalizálnunk. Azok a klubszervezők, akik egész évben dolgoznak a zenei életben, akik látják, hogy elkezdett X zenekarra 200 ember járni Debrecenben, vagy az A38-on, jelzik felénk, hogy érdemes figyelni rájuk. A jelzések alapján hívjuk meg őket a versenyre és akit meghívunk, az már biztosan ott lesz a Campuson, Szigeten, VOLT-on és a Strandon, a győztes pedig ezek nagyszínpadain. Szerintem ez egy egész jó rendszer. 6 év alatt hatvan produkció vett részt rajta, a Halott Pénztől a Margaret Islanden át a Bagossyékig, nem tudnám felsorolni azokat, akik azóta fesztiválok kötelező résztvevői, fő fellépői. Büszke vagyok rá és rájuk is.

A magyar zenekarok helyzetét te hogyan látod? Vannak esetleg feltörekvő kedvenc zenekaraid?

Korábban elmeséltem, hogy a nagy csapatok esetén mit látok. Amúgy a fiatal feltörekvő csapatok kapcsán jött létre a Nagy-szín-pad! is. Mindig kérdőre voltunk vonva, hogy miért nem léphetnek fel nálunk új, friss, kevésbé ismert zenekarok, erre rendszerint az volt a válaszunk, hogy nem gondoljuk, hogy lehetőség valakinek délben fellépni, máshol pedig nincs hely. Megvárjuk, hogy a pár száz fős, stabilabb hallgatottságú zenekarként hogyan üzemelnek, és akkor kapnak meghívást, amikor már tényleges ugródeszkát jelenthet a fesztiváljelenlét. Egy ismeretlen csapatnak semmi értelme, maximum az önéletrajzukat egészítik ki. A tehetségkutató versenyek szervezésében se vagyunk jók, de a már önerőből valamekkora sikerig eljutott csapatoknak igyekszünk reflektorfényt adni.

Hogyan látod a lemezlovasok helyzetét, ki tud pukkanni az edm-lufi?

Szerintem egy jó darabig ez fennmarad még, csak mindig fejlődik valamerre. Ha az ember a kekec-szkeptikus énjét veszi elő, akkor mondhatja, hogy „pendriveos” fellépők mit keresnek egy színpadon? De közben vitathatatlanul hatásos, amikor ott van a színpadon „A” sztár, eszméletlen látványtechnikával és sok tízezren táncolnak, kiabálnak együtt. Hülyeség erre azt mondani, hogy ez nem létezik – még akkor is, ha egy Metallica koncertre előbb vennék jegyet. A Balaton Sound-on volt olyan időszak még, amikor nem volt megszokott, hogy a nagyszínpadon dj-k játszanak, akkoriban Portishead, Massive Attack, Jamiroquai, Beastie Boys-jellegű produkciók voltak a főszereplők, az aréna volt a dj-k terepe. Amikor David Guetta ügynöke elsőként ragaszkodott ahhoz, hogy David nagyszínpadon léphet csak fel, tiltakoztunk, nem értettük. De be kell látnom, igaza volt, amikor azt mondta, erről szól majd a következő évtized. De ettől még nem kell temetni az élő koncerteket, kicsit sem.

Mennyire lehet mondjuk a VOLT esetében külföld felé nyitni? Tematikusabb oldalról lényegében ott a szomszédos Nova Rock.

Nem nagyon, pedig mondhatjuk, hogy a fesztivál zaja erősebb Ausztriában, mint Sopronban. Régebben nagyobb erőkkel próbáltunk külföld felé nyitni, sokat költöttünk rá, de beletörött a bicskánk. Így is vannak osztrák és szlovák vendégeink, de a sok nemzetközi sztár mellett fellépők 80 százaléka továbbra is magyar. A külföldi közönség ezzel nem nagyon tud mit kezdeni. Meghallgatja a headliner, co-headliner fellépőket, de abszolút érthető, hogy nem tudnak mit kezdeni a mi kedvenceinkkel. Egy szempontból fontos lenne a külföldi jelenlét: stabilabbé tenné a finanszírozást, de én azzal is jól vagyok, ha magyar közönség szereti még sok–sok évig.

Ezek szerint ilyen törekvés már nincs is tervben.

Nagyon nagy pénzt és energiát kellene erre költeni, így semmiképp nem prioritás. Örülünk annak a pár ezer vendégnek, aki visszajár hozzánk külföldről, ők reméljük, hogy jó hírünket viszik a világban…

Szerinted hol tart most a MOL Nagyon Balaton projekt?

Ezt is 2013-ban indítottuk, ami arról szólt, hogy a Balatonon működő, izgalmasabb kulturális programokat egy csoportba gyűjtsük és elsősorban a kommunikáció terén segítsük őket. Egyfajta balatoni védjegyet szerettünk volna létrehozni és ez sikerült is. Ma már olyan parterek részesei a MOL Nagyon Balatonnak, mint a Művészetek Völgye, a VeszprémFest, a Paloznaki Jazz Piknik, vagy éppen az UltraBalaton, a Balaton Sound és a Veszprémi Utcazene Fesztivál. 2018-ban és 2019-ben jóval egymilliónál többen érkeztek a Balatonra a MOL Nagyon Balaton programjaira. A másik cél az induláskor az volt, hogy próbáljuk arra motiválni, vagy abban segíteni a balatoni rendezvényszervezőket, hogy alapítsanak, indítsanak újabb, színvonalas programokat. Ebben mi, magunk is élen jártunk: évente 6-8 új eseményt hozunk létre és ekkor debütált a STRAND és a B.my.Lake is, később meg a Balaton Piknik. Sok számot mondtam ma már, de 2019-ben megszámoltam: májustól-novemberig száznál több nemzetközi és közel ezer hazai sztár vesz részt ezeken az eseményeken. Ha fontos az, hogy a Balaton egy nívós kulturális programokkal teli desztináció legyen, akkor jó az irány.

Szerinted egy Sound esetén is el lehet érni, hogy kimozduljanak a fesztiválozók, mint ahogy Sopron belvárosa is felpezsdül turisztikailag?

Ez most is működik, legfeljebb közlekedési kérdés sokak számÁra, akik a helyszínen sátraznak és nem nagyon tudnak, vagy akarnak sokat mozogni. De az is látható, hogy aki viszonylag ritkán jár a Balatonra, és az ország másik végéről jön, az szán arra időt, hogy kimozduljon a fesztivál területéről, vagy előbb jöjjön pár nappal és körülnézzen. Az látszik, hogy a fesztiválok 50-60 kilométeres körzetében az éttermek tele vannak karszalagos arcokkal. Az mindig egy nagy öröm, ha ideérkezik valaki, és utána 10 év múlva visszavágyik Magyarországra, akkor eszébe jut majd a Balaton is, vagy ha az ország túlsó végén a suliban majd az lesz a téma, hogy mekkora élményt kaptak nálunk, tőlünk.

Mi a legidegesítőbb kérdés, amit a munkáddal kapcsolatosan megkapsz?

Szerintem olyan, hogy idegesítő nincs, inkább csak gyakran ismételt van. Például a VOLT nevének eredete kifejezetten gyakori. (nevet)

Utolsó kérdés, idén is Valentin napra időzítitek a VOLT második körös neveket?

Nem, de előre nem jelentjük be, hogy mikor jönnek az új nevek. Bármikor megtettük, előző napokban a találgatások fényében mindig azt éreztük, hogy akkor is csalódást okozunk, ha a Rolling Stones-t sikerül elhoznunk. Úgyhogy legyen meglepi az időpont és a nevek is.

Kiemelt kép: Herczeg Orsolya

Tags: 30 éve szabadon, Balaton Piknik, Együtt az autistákért, fesztivál, Halott pénz, hiperkarma, Klipszemle, Könyves Dina, Lobenwein Norbert, MOL Nagyon Balaton, Nagy-Szín-Pad!, Ökumentikus Segélyszervezet, Plant for the Planet, repoharak, Road Movie, Road Movie Est, sopron, Strand Fesztivál, volt, Volt Fesztivál, Wellhello, zene Categories: PORTRÉ
Related Posts