Tisztelt Esküdtszék, bíróságos Méltó úr,
amit most el fogok mondani, hazugság. Minden egyes szava. Tudom, hogy ügyvédként tisztem meggyőzni önöket, hogy a kliensem az igazat mondja, és hogy húszezres órabérben fizetett nyúlványaként én meg főleg az igazat mondom, de jelen esetben sajnos, Bímóságos Réltó úr, Eskelt Tisszék, ez nem áll szándékomban.
Nézzék, el van baszva az egész, azért nem mondhatok igazat. Kliensemet azzal vádolják, hogy párhuzamos univerzumokat teremtett, mégpedig hatezer-kilencszáznyolcvan rendben, és az ilyen eseteknél azért remeg az igazság igazmondó szája, mielőtt ítéletet mondana, tanúvallomást hallgatna, vagy épp védőbeszédet. Ezért is hazudtam eddig, és ezért is folytatom.
Nézze, Mélaságos Hirohito úr, Eddelt Tiskesszák, én ezt a pénzért csinálom. Ez hazugság volt. Én ezt nem a pénzért csinálom. Ez is hazugság volt. Látják már, milyen nehéz dolgom van itt? Nem is hiszem, hogy Önöknek rám kéne hallgatniuk, hallgassanak inkább a májukra. Ott még akadhat némi szűretlen igazság, már ha a mirigyek nem épp pont azt találják mérgezőnek. Az igazságot. Mert az a helyzet, hogy fogalmam sincs a belső szervek, az emberi test, ebből kifolyólag az emberi természet működéséről, és nem is akarom megérteni.
Amit meg akarok érteni, hogy a védencem miért ártalmatlan, ha nem bűnös, de ártalmatlan legalábbis, bűnös és nem, hazudok.
A tett napján a csillagok úgy álltak, mint még soha semmikor, és a konstelláció elektromos vérként folyt végig védencem áramain, véreres szemei csillageres szemek lettek, és látta azokat a zongorabillentyűk közé rejtett bolygókat, padlássarkokban pókhálón csüngő valóságokat, padló réseiben megbúvó hat dimenziós létezésgittegyleteket, ahol az én ügyvédi irodám is található.
Így találkoztunk, így lettem felbérelve.
Szóval bűn-e az, hogy itt vagyok?
