Nagyon ritkán szoktam sportról írni – sőt, összesen egy példát tudok magamban felidézni – mivel oldalunk mégis csak egy kultúra és irodalom beállítottságú oldal, viszont véleményem szerint a sportnak van olyan oldala, ami megérdemli, hogy már-már művészetként beszéljünk egy kicsit róla; Köztudott, hogy hazánkban nagy múltra tekint vissza a futballszurkolás hagyománya. Amióta itthon elrúgták az első bőrfocit’ azóta léteznek nem kis ellentétek és rajongói táborok. Sajnos az utóbbi időben ez egyre nagyobb elnyomás alá került.

Gigantikus ellenőrzés-folyamatokon kell átesniük a szurkolni vágyóknak, míg végül csak a nézőknek nevezhető emberek jutnak el a stadionokig. Jó, való igaz, egy külső szemlélő számára radikális és állati viselkedésnek tűnhet amikor a görögtüzek ködében, ‘harci’ dobokkal felszerelkezve, már-már katonai pontossággal felénekelt rigmusokat zengi többezer száj. Viszont aki volt már ennek a világnak részese, az tudja, hogy ez közel sem ijesztő és primitív, hanem ez sokkal többről szól…

Mégpedig a SZENVEDÉLYRŐL!

Amikor én még jártam fiatalabb koromban meccsekre – megjegyzem ebben az időszakban 10 és 15 éves koromban lehettem – mindig vigyáztak rám a felnőttek. Soha nem esett bántódásom, mivel gyerek voltam és amit a stadionban és a szurkolótáborban éreztem, az olyan volt, mintha egy nagy család venne körül. Ugye ha meghallanánk azt, hogy egy 15ezres stadionba betuszkolta magát 18ezer „huligán” akkor egyből azon járna az agyunk, hogy mennyi baleset lehetett és erőszak. Lehet meglepek ezzel most sok laikust, de én 15 évesen, egy kétméteres, félmeztelen vadállat nyakában ültem a meccsnek egy időszakában, kezemben görögtűzzel és legfőképp elképzelhetetlenül boldogan, extázisban… Tudjátok miért? Azért mert tudtam, hogy nem lehet bajom, vigyáznak rám… Sállal, szendviccsel, pólóval és még sorolhatnám mivel nem ajándékoztak meg ezek a „vérszomjas” emberek. De ez csak az én személyes példám volt, aki az én koromban – vagy jó esetben előtte – járt szurkolni, akár fiatalon, akár felnőttként, ő ezt tudja igazolni. Nem is olyan szörnyűek és állatiak ezek a nagyszerű emberek.

Erre a témára pedig a hétvégi sporthírek között keresgélve találtam meg a legnagyobb és legszilárdabb példát, amivel már tényleg nem lehet vitatkozni. Az emberi szeretet és önzetlenség mutatkozott meg vasárnap a holland első ligában a Feyenoord – ADO Den Haag mérkőzésén, ahol a hágaiak szurkolói előtt a helyi rákos betegeket gyógyító kórházból érkező fiatalok foglaltak helyet. A csoda a 12. percben jött, amikor is a vendégcsapat „örjöngő állatai” egytől-egyig elővették táskáikból a magukkal hozott plüssüket és az előttük lévő szektorba dobták a beteg gyermekeknek, akik örömittasan fogadták a meglepetést. A hatalmas tett már bejárta a közmédiát, ahova egy videó is felkerült:

Talán ezek az emberek közelebbről megismerve, nem is olyan szörnyűek…

KAPCSOLÓDÓ CIKKEKTÖBB A SZERZŐTŐL