„Titkosítva nagypapakorig. Ez volt a kiadandó Napló egyik címváltozata. Találónak éreztem, mert megírása óta csak ritkán vettem elő, alig néhányszor néztem bele. Nem a hatóságok, nem a titkosszolgálat, nem a családom, én magam „titkosítottam” nem sokkal azután, hogy olyasmit írtam le, ami nem igaz. Nem is azért, mintha féltem volna, hogy olyasmit írtam le, ami nem igaz. Nem is azért, mert valakit megbánthattam benne. De amikor 1957-ben, a megtorlások időszakában teljesen világossá vált, hogy minden marad a régiben, tartottam attól, hogy gyerekes fecsegésem másokat bajba hozhat. Ebben az időszakban a szüleimet is féltettem, pedig ők neveltek olyan gyereknek, akit minden érdekelt, ami körülötte történt. A naplóban én az igazat, és csakis az igazat írtam le, gyermeki naivitással, válogatás nélkül, mindent tiszta lélekkel elfogadva.”
Csics Gyula így emlékezett meg hatvan év múlva, a mindössze 12 évesen írt naplójáról. Akkoriban a Rökk Szilárd utca 10. alatt lakott, amely Budapest központjában található, de a forradalom alatt nem volt a harcok gócpontjában. Hétköznapi emberek laktak ott, de ennek a kis közösségnek az értékrendje nagyban tükröződik a naplóban, mivel „tizenkét éves fejjel csak az események pátoszát éreztem, önálló véleményem nemigen lehetett.”
Nem is a naplóban leírtakat szeretném bemutatni. Nem egy idézetekkel tarkított könyvbemutatót fogalmaznék meg, mivel a napló nemcsak az átélt eseményeket, és a 12 éves Gyulában megfogalmazott gondolatokat tartalmazta, hanem rajzokat is. Míg egy fotó egy pillanatot rögzít, addig ezek a rajzok nem csak a történéseket adják vissza, hanem ugyanúgy elénk tárják egy kisgyerekben lezajlott pillanatnyi érzelmeket, gondolatokat.
Ő nem látta a harcokat, a lakók elbeszéléseiből, a rádióból, az újságból tájékozódott. De amikor édesanyja, vagy édesapja kiment a városba rögtön melléjük szegődött. Apja mindenhova szívesen vitte, egyedül a Köztársaság térre nem. A séták alatt láthatta a forradalom nyomait a romos épületek által, elképzelhette gyermeki fantáziával az ütközeteket.
1956. október 24-e volt az egyetlen nap, amikor saját ablakából nézhette végig, ahogy a tankok áthaladtak az ablakuk alatt az utcán, az egyik tankja kilyukadt a lövöldözések során, „és az utca csupa olaj lett”.
Gyermeki őszinteséggel, és egy kis fricskával adta a november 9-ei bejegyzésnek az Egy kis séta címet, amelyben a rajzokon van a hangsúly a rövid bejegyzések mellett. Az ember egy kicsit hatásosabb címet várna, de a naplót tovább lapozva látja a többi kis sétát, amely hasonló képeket tartalmaz romos épületekről. A képek, rajzok többet mondanak minden szónál.
Az egyik kedvenc képem a naplóból olyan, amelyet ha máshol meglátnék, nem emelkedne ki, itt azonban bemutatja azt a gyermeki ártatlanságot, amellyel átélték ezt az időszakot. November 23-án, amikor az utcákon egy lélek sem volt, és néma sztrájkot tartottak a forradalom egy hónapja történt elindulásának emlékére, ő a barátaival vidáman játszott és hócsatát folytatott.
Véleményem szerint azok a legérdekesebb rajzok amiket kiemeltem, azonban ezek mellett számos kisebb rajz is található a naplóban, így igen sajátos forrásává vált ennek az időszaknak. Nem véletlen, hogy a napló filmváltozatban „12 voltam 1956-ban” címmel megjelent: a dokumentumfilm a rajzok felhasználásával próbálja visszaadni a sajátos hangulatot.
Forrás: Csics Gyula: Magyar forradalom: 1956 napló
