BLOG

A Virtuózok első döntősei – A tinik korcsoportja

A Virtuózok 4. évadának első elődöntőjében a tinik mutathatták meg a zsűrinek, hogy nem véletlenül jutottak tovább az előző fordulóban. A versenyzők már korábban bizonyított tehetségükkel nem okoztak meglepetést, ám zeneiségükkel és felkészültségükkel annál inkább. 

2018. máj. 11. 0 0

Elindult a Virtuózok – A tinik válogatója

Tegnap este kezdetét vette az ország egyetlen komolyzenei tehetségkutatója. A nagy várakozások után most végre ízelítőt kaptunk a mezőnyből, ami idén is színesnek és szórakoztatónak ígérkezik. Az első műsorban a tinik korcsoportját ismerhettük meg, akik közül kilencen jutottak tovább a következő fordulóba. 

2018. ápr. 21. 0 1

Menő tiniként olvasni manapság?

Lassan, de biztosan eltelik a nyári szünidő fele. Így július közepére már az érettségizők, s a legtöbb egyetemista is végez minden vizsgájával, a fiatalabb generáció tagjai pedig hazatérhetnek a különböző nyári táborokból.

2017. Júl. 23. 0 -1