Terror a Weöres Sándor Színházban

Palotai-Kóbor Zalán 2019. feb. 12. 0 1

Eltérített repülőgép Németország felett. A célpont egy telt házas stadion. Egy vadászpilóta, aki minden parancsot megtagadva állítja meg a végzete felé tartó gépet – megfosztva a rajta utazókat életüktől.

Mindez akár egy újság szalagcímét is adhatná a terror sújtotta modern korban. Esetünkben egy hazánkban kevésbé ismert német író, Ferdinand von Schirach Terror című, rendhagyó művének alapkoncepcióját adja.

A történet érezhetően sokat merít a 2001-es terrortámadások eseményeiből, valamint az ennek következményeként megszülető jogi és biztonságvédelmi ellenlépésekből a nyugati világban – ezek rendkívüli lélektani hatásáról nem is beszélve. A terrorizmus elleni harc – legyen prevenció vagy reakció – továbbra is kulcsfontosságú kérdés valamennyi fejlődő és fejlett ország életében.

Az eskütétel pillanatai Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

A Terror rögtön a vadászpilóta tárgyalásával kezdődik. Az előtörténet folyamatosan kristályosodik ki a mű előrehaladtával. Egyetlen öngyilkos merénylő téríti el a már említett repülőgépet, hogy a pilótákat kényszerítve belevezesse azt a müncheni Olympia Stadionba, ahol egy angol-német válogatott meccsen nagyjából hetvenezer gyanútlan szurkoló tartózkodik. A gép leszorítására küldött vadászpilóták egyértelmű parancsot kapnak, hogy semmiképpen se lőjék le a gépet (miután képtelenek voltak kommunikálni az utasszállító pilótáival, s más opció nem maradt). Ilyen módon kénytelenek mérlegre helyezni a gép százhatvan utasának életét a mérkőzésen résztvevő hetvenezerével.

Az egyfelvonásos darab egyetlen helyszínen, a kissé dehumanizálónak tetsző tárgyalóteremben játszódik, a vád (Kiss Mari), a védelem (Kálmánchelyi Zoltán), a bíró (Kelemen Zoltán), valamint egy külső szakértő (Szabó Róbert Endre) képviseletében – nem megfeledkezve magáról a vádlottról, Lars Kochról. Balogh János zseniális alakítása nyomán egy végtelenül intelligens, hivatásához tökéletesen értő, tájékozott, a világról határozott véleménnyel rendelkező vádlott képe körvonalazódik.

Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

Mellettük még egy tanú (Endrődy Krisztián) és egy magánvádló (Bálint Éva) perspektíváját is megismerhetjük, az utóbbi egy férjét a tragédiában elvesztő, kissé zavarodott nő, akinek vallomása inkább hat az érzelmekre, mintsem a racionalitásra. A kettő közötti érzékeny lavírozás végig meghatározó maradhat a nézők döntéshozatalának folyamatában.

Így érkezünk meg az előadás során kitüntetett szerephez jutó közönséghez; a mi feladatunk ugyanis a tények és vallomások meghallgatását követően az objektív ítélet meghozatala: bűnös vagy ártatlan? A színészek a megszokottnál többször teremtenek szemkontaktust a nézőkkel, több alkalommal élnek a (manapság egyre gyakrabban használt) közvetlen megszólítás lehetőségével. Megpróbálják őket a lehető legjobban bevonni a színjátékba, még ha ez egy kissé didaktikussá is válhat.

A színdarab végigvezet az igazságelmélet, a jogelmélet, az erkölcs és az etika néhány sarkalatos kérdésén, anekdotáin, ellentmondásain, mindezt közérthetően, alapos objektivitással, hogy az egymással ellentétes vélemények teljes tudatában alkothasson végső ítéletet a néző.

A Terror Jordán Tamás rendezésében kétségtelenül próbál szakítani a színházi konvenciókkal. A mű végkimenetele a nézők döntésjoga, ami egy szavazás formájában nyilvánul meg. Más kérdés, hogy a számtalan prekoncepcióval felruházott színházba látogatók mennyire képesek mindenfajta érzelemtől mentesen, racionálisan megvizsgálni a vád és a védelem mellett szóló számtalan nézőpontot és részletet. Ismét más kérdés, hogy mennyire számít ez egy olyan esetben, amikor a filozófia egymásnak eleve ellentmondó irányzatai csapnak össze, s a kérdés igazságelméleti szempontból nem eldönthető

Kiemelt kép: WSSZ

Tags: Bálint Éva, Balogh János, dráma, Endrődy Krisztián, Ferdinand von Schirach, Jordán Tamás, Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán, Kiss Mari, kritika, Szabó Róbert Endre, színdarab, Színház, Szombathely, Terror, Weöres Sándor Színház, WSSz Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts