Eltérített repülőgép Németország felett. A célpont egy telt házas stadion. Egy vadászpilóta, aki minden parancsot megtagadva állítja meg a végzete felé tartó gépet – megfosztva a rajta utazókat életüktől.
Mindez akár egy újság szalagcímét is adhatná a terror sújtotta modern korban. Esetünkben egy hazánkban kevésbé ismert német író, Ferdinand von Schirach Terror című, rendhagyó művének alapkoncepcióját adja.
A történet érezhetően sokat merít a 2001-es terrortámadások eseményeiből, valamint az ennek következményeként megszülető jogi és biztonságvédelmi ellenlépésekből a nyugati világban – ezek rendkívüli lélektani hatásáról nem is beszélve. A terrorizmus elleni harc – legyen prevenció vagy reakció – továbbra is kulcsfontosságú kérdés valamennyi fejlődő és fejlett ország életében.
A Terror rögtön a vadászpilóta tárgyalásával kezdődik. Az előtörténet folyamatosan kristályosodik ki a mű előrehaladtával. Egyetlen öngyilkos merénylő téríti el a már említett repülőgépet, hogy a pilótákat kényszerítve belevezesse azt a müncheni Olympia Stadionba, ahol egy angol-német válogatott meccsen nagyjából hetvenezer gyanútlan szurkoló tartózkodik. A gép leszorítására küldött vadászpilóták egyértelmű parancsot kapnak, hogy semmiképpen se lőjék le a gépet (miután képtelenek voltak kommunikálni az utasszállító pilótáival, s más opció nem maradt). Ilyen módon kénytelenek mérlegre helyezni a gép százhatvan utasának életét a mérkőzésen résztvevő hetvenezerével.
Az egyfelvonásos darab egyetlen helyszínen, a kissé dehumanizálónak tetsző tárgyalóteremben játszódik, a vád (Kiss Mari), a védelem (Kálmánchelyi Zoltán), a bíró (Kelemen Zoltán), valamint egy külső szakértő (Szabó Róbert Endre) képviseletében – nem megfeledkezve magáról a vádlottról, Lars Kochról. Balogh János zseniális alakítása nyomán egy végtelenül intelligens, hivatásához tökéletesen értő, tájékozott, a világról határozott véleménnyel rendelkező vádlott képe körvonalazódik.
Mellettük még egy tanú (Endrődy Krisztián) és egy magánvádló (Bálint Éva) perspektíváját is megismerhetjük, az utóbbi egy férjét a tragédiában elvesztő, kissé zavarodott nő, akinek vallomása inkább hat az érzelmekre, mintsem a racionalitásra. A kettő közötti érzékeny lavírozás végig meghatározó maradhat a nézők döntéshozatalának folyamatában.
Így érkezünk meg az előadás során kitüntetett szerephez jutó közönséghez; a mi feladatunk ugyanis a tények és vallomások meghallgatását követően az objektív ítélet meghozatala: bűnös vagy ártatlan? A színészek a megszokottnál többször teremtenek szemkontaktust a nézőkkel, több alkalommal élnek a (manapság egyre gyakrabban használt) közvetlen megszólítás lehetőségével. Megpróbálják őket a lehető legjobban bevonni a színjátékba, még ha ez egy kissé didaktikussá is válhat.
A színdarab végigvezet az igazságelmélet, a jogelmélet, az erkölcs és az etika néhány sarkalatos kérdésén, anekdotáin, ellentmondásain, mindezt közérthetően, alapos objektivitással, hogy az egymással ellentétes vélemények teljes tudatában alkothasson végső ítéletet a néző.
A Terror Jordán Tamás rendezésében kétségtelenül próbál szakítani a színházi konvenciókkal. A mű végkimenetele a nézők döntésjoga, ami egy szavazás formájában nyilvánul meg. Más kérdés, hogy a számtalan prekoncepcióval felruházott színházba látogatók mennyire képesek mindenfajta érzelemtől mentesen, racionálisan megvizsgálni a vád és a védelem mellett szóló számtalan nézőpontot és részletet. Ismét más kérdés, hogy mennyire számít ez egy olyan esetben, amikor a filozófia egymásnak eleve ellentmondó irányzatai csapnak össze, s a kérdés igazságelméleti szempontból nem eldönthető
