A színpadon egy olyan világ, amiben a néző egyik szereplővel sem tud menni igazán. A meleg, vibráló színek, a bravúrosan megírt dialógok mégis beszippantják, kíváncsivá és elnézővé teszik. Aki ismeri az eredetit, az is egy teljesen új darabot lát az Örkény István Színház repertoárjába kerülő Liliom megtekintése alkalmával.
Mai környezetbe ültetni egy nagy múltú darabot nem könnyű feladat, főleg, ha rengeteg buktatólehetősége van, legyen szó fizikai bántalmazásról, szerelemről és plázákról. Összemosni egy régi történetet a legújabb szlenggel, egy Wolt-futárral és az elviteles gyrosszal pedig egyenesen merészség. Mostanában nem igazán fogtak meg az Örkény Színház előadásai, ezért is volt nagy felüdülés megnézni az októberben bemutatott Liliomot. A több mint száztíz éves Molnár Ferenc-darabot a magyarországi színházak nagy része színpadra állította már különféle értelmezésekben, klasszikus formában vagy modernizálva. Mivel rengeteg verzió létezik, nagy kihívás úgy színpadra vinni egy darabot, hogy újat tudjon mutatni az előzőekhez képest. Gondolok itt a Vígszínház 2018-ban bemutatott feldolgozására, amelyet ifj. Vidnyánszky Attila rendezett, a Bodó Viktor által színpadra állított verzióra, ami a Schauspielhaus Graz vendégjátékaként volt látható a Nemzeti Színházban a 2010-ben, vagy a Krétakör Színház 2001-es produkciójára, Schilling Árpád rendezésében. Kovács D. Dániel sok mindent megtartott az eredetiből, de új rétegeket is húzott a darabra mind a szöveg, a látvány és a koncepció tekintetében.
A Molnár-szövegben körhintás legényként megjelenő Liliom (Tasnádi Bence / Patkós Márton) jelen esetben egy plázaépületben üzemelő játékterem alkalmazottja, akinek az a feladata, hogy minél több vendéget becsalogasson. Így találkozik Marival (Kókai Tünde) és barátnőjével, Julival (Józsa Bettina), akivel szerelmi viszonya alakul ki. Józsa remekül hozza a minden probléma és figyelmeztető jel ellenére a szerelméhez ragaszkodó nő karakterét. Ereje abban rejlik, hogy nem panaszkodik, nem szenved látványosan, fájdalmát alig mutatja ki, de szikárságából, hidegségéből látszik, mennyire megviselik az események. Egy olyan figurát, aki a végsőkig kitart és aki mindig képes erős maradni, nagyon könnyű eltúlzottan játszani. Józsa nem esik bele ebbe a csapdába, és bár sokszor nehezen érthető, miért csinálja mindezt végig, nézőként könnyű menni vele. A karakter szépen végig viszi a megtisztulástörténetet, miután Liliom meghal, Juli vonszolja át a túlvilágra, elmondja párszor, hogy Liliomnak most aludnia kell, majd új életet kezd.
Külön érdemes kitérni kettejük búcsújára, amikor a férfi fekszik vérbe fagyva, már-már kezdi megérteni az ember, akár egy pillanatig szimpatizálni is vele, aztán mégis olyanokat kezd mondani, amik újra eltávolítják a nézőtől. A mai, szlenges nyelvhasználatot idézve végül elköszön Julitól, és megkéri, tegyen így ő is. Végül Juli is kimondja: „szius”. Ebben az egy szóban pedig rengeteg humor és irónia lappang. Egyrészt könnyedebbé teszi a tragédiába torkolló darab hangulatát, másrészt erősen reflektál a mindennapi életre. Ahogyan a rapzene és a techno is, ami jelenetváltásoknál Liliom és bűntársa, Ficsur (Bosi-Balogh Máté) megbeszélései alatt alibiként szól. A humor pedig minden alkalommal színre lép Hollundernével (Znamenák István) együtt, egyrészt amiatt, hogy az öregasszony karakterét egy férfi alakítja, másrészt a figura állandó okoskodása, sopánkodása miatt. De a pénzszállító Linzmann (Csuja Imre) idegösszeomlása vagy Mari Wolt-futárként dolgozó vőlegényének, Hugónak (Vajda Milán) is bőven ad okot a nevetésre. Azért tartom fontosnak mindezt, mert a darab hatóereje abban rejlik igazán, hogy egyszerre szívszorító, elborzasztó és végtelenül szórakoztató.
Sajnos a főszereplőről nem lehet ennyi jót elmondani. Az első előadásokban Tasnádi Bence alakítja a flegma, nagyképű rosszfiút, ami Tasnádi feminin jegyeket hordozó személyiségétől távol áll. Hozzá sokkal jobban passzolna egy hősszerelmes vagy egy érzékeny, elesett karakter, hiszen magas hangjával, megnyerő külsejével szinte nevetségesen hat, amikor vadállatnak próbálja beállítani magát. Mégis egy idő után megszokja, az első húsz perc elteltével már nem akad fenn az ember, hiszen ellensúlyozásként a többi karakter sodorja magával.
Ahogyan a látvány is, a villogó neonfények, a szürke falak előtt megvilágított szereplők olyan benyomást keltenek, mintha egy távoli világ eseményeire látnánk rá, olyan dolgokra, amelyek a miénkben nem történhetnek meg. A mennyország-jelenetek valósággal vakítanak, szépen felerősítik a korábban említett megtisztulás érzetét. A térhasználat ügyes, akár a neon reklámtábla mögött kinyíló titkos ajtó tekintetében, akár abban, hogy az épületet reprezentáló díszletelem tetejére egyszer csak felmászik a címszereplő, mintegy új szintet nyitva. De megemlíthető az erkélyről kidobott, a semmiben landoló bögre esete is, ami aztán visszarepül elejtője kezébe. Ugyanaz a szürke falakkal körbevett tér látható a plázában és a Lilioméknál játszódó jeleneteknél is, csak szövegbéli jelzések vagy használati tárgyak mutatják, hogy éppen melyik helyszínen zajlik a cselekmény, amit én a bezárt világ, egy olyan helyzet szimbólumaként értelmeztem, amiből nem lehet kilépni, és ami ugyanolyan sötétté tesz minden napot.
A történet szempontjából nézve akár nagyon elcsépelt is lehetne 2022-ben egy Liliom előadás, hiszen az elmúlt években rengeteg „me too-esetről” lehetett hallani a színházi berkeken belülről is, ami egy olyan dráma kapcsán nem hagyható teljesen figyelmen kívül, aminek a szerzőjéről köztudott, hogy verte a feleségét. Liliom ugyanis a lelki bántalmazáson túl a fizikai erőszaktól sem riad vissza Julival szemben – később láthatjuk, hogy másokkal szemben sem. És miután a mennyországban történő elszámolás alkalmával azt a feladatot kapja, hogy a földre visszatérve tegyen valami jót lányával, még tovább ront helyzetén, ugyanis türelmetlensége a tettlegességig fajul. Ismerve a drámát kicsit tartottam attól, hogy nagyon aktualizálják az alkotók a kínálkozó részleteket, de erre egyáltalán nem került sor. Egy olyan modernizált darabot láthatunk tehát, ami merít a jelenből, de nem akarja teljesen magára erőszakolni azt.
Újít, friss lendületet hoz, az alapjában véve nyomasztó hangulatú, nehéz témájú darab élettel, és olykor könnyedséggel telik meg. Teret ad a nézőnek, hogy felváltva csapkodhassa a térdét a nevetéstől és hatódjon meg. Egy ekkora múlttal rendelkező színdarabot így kell új köntösbe öltöztetni, és ezzel a bátorsággal, merészséggel kell a klasszikusokhoz nyúlni.
Színlap
Molnár Ferenc: Liliom
Előadás helye, ideje: Örkény István Színház, 2022.10.25.
Dramaturg: Bíró Bence.
Látvány: Giliga Ilka.
Fénytervező: Baumgartner Sándor.
Zene/sound design: Bartha Márk.
Zenei konzulens: Kákonyi Árpád.
Media design: Bartha Máté.
Dramaturg gyakornok: Marton Orsolya.
Asszisztens: Érdi Ariadne.
Ügyelő: Dávid Áron.
Súgó: Kanizsay Zita.
Rendező: Kovács D. Dániel.
Kiemelt képet készítette: Horváth Judit
