Ha van Magyarországon olyan nemzeti vonatkozású téma, ami biztos aduászként tud ütni a színpadon és hatalmas érdeklődést kelt a közönség köreiben, akkor az a halhatatlan Aranycsapat története. 11 ember, 11 név, akik hazánkban a futballt kultusszá növelték, és akikhez fogható csapatot azóta is képtelenség teremteni.
A csapatkapitány, Puskás Ferenc neve az elmúlt évtizedek alatt legendává nőtte ki magát. De milyen ember bújik meg a 10-es számú mez mögött és milyen utat kellett bejárnia társaival együtt azért, hogy egy álom valóra válhasson? A darab sikerek és kudarcok hullámain kalauzol végig bennünket az 1940-es, ’50-es években fellángoló kommunizmus vörös és arany színekkel átitatott korszakának viharában.
A Puskás musicalt 2020. augusztus 20-án láthatta először a közönség, majd idén 2021. július 17-18-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon is műsorra került. A darab nagyhatású zenéjét Juhász Levente szerezte, míg a szöveg Galambos Attila és a rendező, Szente Vajk közös munkájának eredményeként jött létre.
Műfajából kifolyólag a musical természetesen nagyban Broadway stílusú showműsor jellegre alapoz, a futball sztárok diadalmas ünneplésén túl azonban úgy gondolom, elmondható, hogy az előadás kellő nyomatékkal viszi színre a kommunizmus felemelkedésének közéletre gyakorolt következményeit és a szovjet hatalom jelenlétének irdatlan súlyát.
A darab elején 1937-et írunk, amikor a kis Puskás Öcsi (Tóth Csanád) Bozsikkal (Bíró Bende) karöltve, egy labdával a hóna alatt arról álmodik, hogy egyszer majd híres labdarúgó lesz belőle. A „két kispesti kis pesti” fiú szoros barátsága a közös játék és merész tervezgetések közepette született meg, ami aztán egészen életük végéig megmaradt.
Később már a sikeres, öntudatos felnőtt Puskás Ferencet láthatjuk Veréb Tamás alakításában, akiben mindenki az ország nagy reménységét látja, akitől elalélnak a nők és akit a hatalom sem tud lekenyerezni. Mivel a musicalnek már maga a címe is Puskás nevét helyezi a fókuszba, egyértelmű, hogy az előadás vezérfonala az ő életének szemszögéből mutatja be a történéseket, azonban mindemellett a többi játékostársának kálváriája és meghurcolása is jelentős súlyt kap. Nem telik el sok idő, hogy meglássuk, mi minden van a fényesen csillogó siker és a Kis Dongó mulatóban zajló látszatboldogság máza mögött.
„Győzni kell, más eredmény nem elfogadható” – hangzik az egyértelmű utasítás Farkas Mihály elvtárs szájából, akit ezúttal Nemcsák Károly fenyegetően rideg és kimért játékával formált meg a színpadon. Nyomában mindvégig ott lohol hűséges, tettre kész alattvalója, Szabó P. Szilveszter hataloméhes és bosszúszomjas karaktere, Vörös elvtárs, aki minden tőle telhetőt megtesz, hogy kontroll alá vonjon mindent és mindenkit. Az országszerte olümposzi magaslatokba emelt futballcsapat tagjai természetesen elsődleges célpontjaivá válnak az aljas zsarolásoknak és a manipulációnak, amit ők ketten a „szent kommunizmus” jegyében visznek véghez.
Az ő csapatuk nem veszíthet, hisz azzal a rendszeren, az ideológián is csorba esne. Az ilyesfajta atrocitás megengedhetetlen. Ekkor gondolunk csak bele, valójában milyen hatalmas társadalmi felelősség nehezedik a csapat vállára. „Ők csak focizni akarnak”, de ezzel reflektorfénybe kerülnek egy olyan országban, ahol a társadalmi feszültség az egekben van. Elég egyetlen hiba, egy vereség, és már Puskás képeit égeti az utcán összeverődött gyűlölködő tömeg.
Megdöbbentő pillanatok ezek, hiszen gondolhatnánk, hogy csak egy sportmérkőzésről van szó. Miért jelentené ez a világ végét? De az elnyomás korszakának sűrűjében elég ez az egyetlen kis szikra, hogy belobbantsa a lángot és meginduljon a forrongás. A politika pedig mindig megtalálja a bűnbakot, a közellenséget, akit az élhetetlenné vált körülményekért okolni lehet.
Ebből kifolyólag lényegi része lesz a darabnak a hűség és az árulás kérdése. Az Aranycsapat és Puskás életében állandóan jelen volt a szovjet-magyar ellentétből és elfojtott indulatokból eredő nyomás. Fehér Tibor diplomatikus Bozsikja is vékony jégen táncol, mikor parlamenti képviselővé választják. Nagy szó és nagy dicsőség számára ez a tisztség, ugyanakkor súlyos felelősséggel jár együtt. Lehet-e hűséges az ember hazájához és önnön elveihez, ha közben egy felsőbb hatalom szorongatja a torkát? Erről szól az előadás legerőteljesebb zenei pillanata: Ember Márk kétségbeesett szenvedéllyel adja elő Czibor Zoltán szívszaggató dalát, akit a kommunista vezetés két tűz közé szorít, és megtörve lesz kénytelen meghasonlani önmagával.
Ezen a ponton ki kell még emelnünk a darabban felbukkanó két radikálisan kontrasztos női karaktert, mert a szerelmi szál természetesen nem maradhat ki a darabból. Klára, a könnyűvérű atléta szerepében Gubik Petrát láthatta a közönség. A lány reménytelenül szerelmes Puskás Öcsibe, ő azonban mást választ maga mellé társnak. Ráadásul nem mást, mint Klára legjobb barátnőjét, Hunyadvári Erzsébetet, aki Kovács Gyopár játékában valóban az asszonyi hűség, kedvesség és báj mintaképe lehetne. A történet folyamán Klára önmarcangolását is végigkövethetjük, akit az életen át tartó bosszúvággyal kevert ragaszkodása végül a teljes romlásba dönt.
Rákay Tamás díszlete, Kovács Yvette Alida jelmezei, és Túri Lajos Péter látványos, akrobatikus elemekkel átszőtt koreográfiái mind hozzájárultak a monumentális színpadképhez. A Szabadtéri nagy színterét mindvégig jól kitöltötték a mozgások és az egységes vizuális hatás. A néző hamar fel tudja venni az előadás ritmusát, hiszen kezdettől fogva pörögnek az események. Egy idő után azonban mindez kissé zavaróvá válik – csak kapkodjuk a fejünket a gyors váltások láttán.
Néha fontos mondatokat nyomnak el a zenei effektusok, főleg a második felvonásban nehéz követni, kit miért, hogyan vádoltak meg, lehetetlenítettek el mindenféle mondva csinált ürüggyel. A feszes tempó nyilván azt kívánja érzékeltetni, hogy milyen értetlenül álltak maguk a szereplők is, mikor egyik pillanatról a másikra mindenfajta indok nélkül megfosztották őket a válogatottságtól és egyéb jogaiktól – ők is épp olyan zavarttá váltak, mint a néző, ez a gyorsaság azonban mégis megnehezítette, hogy feldolgozzuk a történtek jelentőségét.
Egy biztos, az Aranycsapat születése, megismételhetetlen sikerei és tagjainak sorsszerű élete inspirálnak bennünket és hitet adnak, hogy nincs lehetetlen cél: a tehetség mellett kellő kitartással és küzdelemmel az álmok igenis valóra válhatnak. Bármilyen rögös is az odáig vezető út. Hogy megéri-e az ár, amit fizetni kell érte? Ezt ki-ki döntse el maga.
De ha a darab végén Farkas Mihály elvtárs a közönségnek sport terén abszolút laikus tagjaihoz fordulva ismét feltenné az első felvonásban elhangzó kérdést, hogy akkor most kérjük, sorolják fel azt a 11 nevet, 11 pipával a listáján lépne le a színpadról.
Kiemelt kép: facebook.com/puskasmusical
