Mindannyiunk legkellemetlenebb jellemvonásai – A Platonov a Katona József Színházban

Székács Linda 2019. nov. 2. 0 0

„Miért nem élünk úgy, ahogy élhetnénk? Hamarosan jön a hájas lomhaság, eltompulás, teljes közöny minden iránt, kivéve, ami a test igénye, és aztán a halál.” Csehov és a Katona József Színház Platonovja talán pont erre a miértre keresi a választ úgy, hogy ő a megtestesítője mindannak, ami nem akar lenni.

Bár tudjuk a darab keletkezésének idejét, sem a színészek jelmezei (Pattantyús Dóra), sem a díszlet (Tihanyi Ildi), de még a szöveg (Szabó-Székely Ármin) sem árulkodik arról, hogy melyik korban vagyunk. Nem is kell behatárolni, ugyanis minden korban léteztek Platonovok, sőt, minden emberben él egy Platonov, akire ha nem figyelünk, talán pont úgy elhatalmasodik rajtunk, mint ahogy Kocsis Gergely Platonovján az őrület.

Fotó: Horváth Judit

Hatalmas ordítással robban be a kamaraszínház kicsi terébe Kolja (Bányai Kelemen Barna) és Anna Petrovna (Ónodi Eszter). Szinte semmi díszlet nincs, mindössze 2-3 bárszék és néhány pohár a sarokban, meg egy hifi, amiből Kolja bömböltetni kezdi a zenét, és kihívó, idétlen táncot lejt saját maga szórakoztatására. Kétoldalt üljük körbe a színpadot, aminél minden szék magasabban van, így már-már szemmagasságban vagyunk a színészekkel. Olyan, mintha kukkolóként néznék az eseményeket, melyeknek valamelyest magunk is részei vagyunk.

Csehov 17 évesen írta Platonov című művét, mely a Katona József Színházban kapott egy „A” névelőt is, ugyanis Platonov sokkal inkább egy jellemtípus, jelenség, mintsem egy személy. Barátai mégis csodálják, szinte rajonganak érte, habár ők is tökéletesen tisztában vannak kiállhatatlan természetével, mégis, az egyre növekvő számú kis társaság izgatottan várja a megérkezését.

A két felvonásos, 2,5 óra hosszúságú színmű élesen két részre különül. Az első felvonás szinte egyenként, feltűnő jelenetváltásokkal ismerteti meg velünk a karaktereket. Az idős Glagoljevet (Bán János), aki szüntelenül a fiatalság romlottságáról papol, holott Kirill (Dér Zsolt), a saját gyermeke Platonovon kívül a jelenlévő összes személynél romlottabb. A meglehetősen komolytalan orvost, Kolját, és a hisztérikusan szigorú és okos szerelmét, Grekovát (Staub Viktória), a csinos, megözvegyült, életigénylő tábornoknét, Anna Petrovnát, akinek frissen házasodott mostohafia (Fekete Ernő) maga is részt vesz a naiv, reményekkel teli feleségével (Jordán Adél) az összejövetelen. Végül pedig, oldalán a terhes feleségével (Pálmai Anna) maga Platonov is befut, és megkezdi a baráti társaság szétcincálását.

Fotó: Horváth Judit

Menthetetlen, erkölcstelen nőfaló, aki az élet értelmének elvesztéséről, elmúlásáról szónokol, holott talán sosem élt igazán, és sosem volt értelme a saját életének. Elviselhetetlen természete az első felvonásban szórakoztató, a barátai is – Grekova kivételével – csak mosolyognak rajta, Anna Petrovna pedig szinte megdicséri, mert mint kiderül, ezen az alkalmon Platonov kifejezetten „aranyos” és nem is kötekszik olyan sokat. A darab előrehaladtával azonban mindenkinek, a magába bolondított nőknek is elegük lesz belőle és a viselkedéséből, még saját magának is. Ahogy nő a feszültség és az általa okozott problémák súlya, Platonov annál jobban nem akar már semmi mást, csak hogy békén hagyják. Olyanná válik, mint egy hisztis gyerek, aki szinte nyávog az anyja után, tehetetlenül járkál fel-alá, unalmában pedig hibát hibára halmoz, elrontva ezzel mindenki kedvét. Szinte érthetetlen, hogy a végén, mikorra a darab hangulata szinte megfojtja az összes karaktert, ő tűnik a leginkább sajnálatraméltónak.  

Kocsis Gergely tökéletesen hozza az arrogáns, csak saját magával és a saját szükségleteivel törődő Platonovot, aki fölényeskedve mozog barátai között, láthatóan bölcsebbnek és okosabbnak tartja magát mindenkinél, de leginkább feleségénél, Szásánál, mindemellett pedig rettentően életunt módon olyan mondatokkal dobálózik, melyek igazságán nézőként hosszú percekig gondolkodom, és elraktározom őket.

Az előadás egyik legmeglepőbb karaktere a Nagy Ervin által alakított Oszip, aki legtöbbször csak megfigyelőként, a sarokban, vagy egy másik szobában bujkálva van jelen, szinte eggyé válva a nézőközönséggel. Miközben az egyik pillanatban a bárgyúságával megnevettet, a következőben az egész előadást megdermeszti a kirohanásaival. Jelenlétében Platonov nem is tűnik annyira rossz embernek, Kirill szégyentelenül kitárulkozó erkölcstelen modora mellett pedig – melyet Dér Zsolt döbbenetesen alakít – az ő viselkedése meglehetősen visszafogott, tettei szinte csak botlásoknak foghatóak fel. A különbség közöttük az, hogy Oszip láthatóan egy kicsit agyalágyult, Kirill pedig mindössze egy kicsapongó fiatal, míg Platonov egy családos, felnőtt férfi, aki akarva akaratlanul bánt mindenkit maga körül. Még az sem tartja vissza, hogy felesége már fájásokkal küzdve próbálja megérteni, megbocsájtani a viselkedését.

Négy nőből áll össze az az egy, mely talán megfelelő lenne annak a férfinak, aki egész életében nem talált semmit, amiért érdemes lenne létezni, és akit egyaránt építenek fel Kolja, Glagoljev, Oszip, Kirill és Szergej kellemetlen jellemvonásai. Groteszk humorral megfűszerezett, rengeteg életbölcsességet és mondanivalót tartalmazó mű, melyet a rendező, Székely Kriszta csehovi módon állított színpadra, és aminek tanulságai egy életre befészkelték magukat a gondolataimba. Nem való nagyszínpadra, ott tökéletes ahol van, a Katona József Színház kamrájában.

Kiemelt kép: Horváth Judit

Tags: Bányai Kelemen Barna, Budapest, Csehov, Dér Zsolt, Fekete Ernő, Jordán Adél, Katona József Színház, Kocsis Gergely, Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Platonov, Staub Viktória, Székely Kriszta Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts