Nincs kiút a leharcolt pesti garzon levegőtlen Vígszínház béli teréből Spiró György Kvartett című művében. A Marton László (aki nincsen már köztünk) rendezésében színpadra vitt darab fojtogató és nyugtalanító környezetet teremt, mely négy ember párbeszédének ad keretet: a múlt, emberi jóság, keserűség és meg nem értettség feszül egymásnak. Múlttagadás, paranoia és naivitás végeláthatatlan láncolata egyetlen szobába sűrítve. Retrospektív szemlénk, amit a Börcsök Enikő tiszteletére közzétett előadásról írtunk.
Vendég kopogtat egy lepusztult panel ajtaján. A háttérből kihallatszik a tévé, focimeccs megy éppen. A Feleség nyit ajtót, otthonkában és szvetterben csoszog az ajtóhoz, hogy résnyire kinézzen. „Maga biztosítós?” A Vendég egy csokor virággal, mosolyogva lép be az ajtón. A Vendég és a Feleség rögtön elkezd beszélgetni, furcsa félmondatokban, a Feleség a lakhelyük történetét magyarázza, honnan költöztek hová, a Vendég kissé tétován néz körbe és próbálja felvenni a fonalat.
Múlt és jelen a Vígszínház termeiben
A Kvartettnek már a nyitóképe is erős, ebben az első pár percben, amikor csak a Vendégé és a Feleségé a színpad, rögtön átjön a karakterek jellegzetessége. A Feleség szerepében Börcsök Enikő (aki sajnálatos módon nemrég hunyt el, s az előadás vetítésének apropóját is ez adta), felkontyolt hajjal, kezét tördelve mesél és mesél, mintha ismerőse lenne a hirtelen betoppant idegen, ha kérdést tesz fel neki, akkor is csak ismétlésszerűen érdeklődik, hogy tényleg nem biztosítós-e. Esetleg telefonos?
A Vendég, Kern András, elegáns öltönyben, kissé bárgyú mosollyal hallgatja a nőt, ha viszont megszólal, erős akcentussal beszél magyarul. Egy külföldi, aki a férjet keresi. Az Öreg a tisztaszobában nézi a tévét. Hegedűs D. Géza hasára feszülő trikóban, sportpulcsiban jelenik meg, óriási bajusza fölül bizalmatlanul kémleli a vendégüket. Ekkor kezd kitisztulni a kép, a Vendég elmondja, hogy miattuk jött haza, az Öreg ugyanis annak idején 1957-ben megmentette az életét, és ezt szeretné meghálálni. Ígéretes alaphelyzet, csak sajnos az Öreg azt állítja, nem ismeri a Vendéget. Még csak nem is találkozott vele sohasem.
Sőt, nemhogy fogalma sincs, hogy kicsoda, de egyenesen gyanakvó vele szemben, tudni szeretné, hogy ki küldte és mit akar tőle?
A Vendég pillanatnyi zavara ellenére kitartóan és szelíden próbálja ismételni, miért jött. 1957-ben az Öreg figyelmeztette, hogy rajta van a listán, és meneküljön minél hamarabb. Csupán azért jött haza Amerikából, hogy ezt meghálálja az egész családnak. Az Öreg fenyegetőzni kezd, ha kell, ő ügyvédet fogad, őt nem teszi tönkre senki. Paranoid viselkedése hol összehúzott szemű nézésében, hol abszurd védekezésében nyilvánul meg. Váltig állítja: ő az ügyet sosem árulta el! A Vendég elkeseredett próbálkozásba kezd, közös múltuk emlékeit eleveníti fel, neveket, helyszíneket, történeteket, de válaszként csupán fenyegetést kap.
A társalgás diszfunkcionalitása kissé nehézkessé teszi a történet előrehaladását, de megteszi, ami egy darabnak egyik legfőbb feladata: rögtön bevonva érezzük magukat. Izzasztóan kellemetlen a darab légköre, bizarr a szituáció, nem értjük a karaktereket, és ez a kíváncsisággal vegyes csodálkozás adja a Kvartett lüktetését és erejét, amiért nem tudjuk elszakítani a tekintetünket egy másodpercre sem.
Kern remekül hozza a naiv, reménykedő külföldit, aki csodálkozásból hitetlenkedésbe esik, de mindenképpen Hegedűs D. Géza és Börcsök Enikő tartják egyben a darabot. Öreg, a maga szkeptikus módján, örökös üldözési mániájával tökéletesen hozza az asszonyverőben üldögélő családfőt, akinek szava szent és sérthetetlen.
Börcsök Enikő karaktere pedig egyszerre könnyű és nehéz: az első ránézésre szenilis nő, aki a legfőbb humorforrás a darabban, igazából egy igazi családösszetartó elem, aki a maga együgyű módján próbál a kedvében járni mindenkinek. Persze van, hogy nála is elszakad a cérna, de általánosságban jellemző a műre, hogy a jelenetek néha drámai magaslatokba csapnak, ahol egymás szavába vágva ordítanak, majd rá pár percre már nyugodtan ülnek, és a leghétköznapibb dolgokról kezdenek beszélni. Nagy a darab érzelmi amplitúdója, és nem mindig egyszerű követni, mi váltja ki belőlük ezeket a szélsőséges viselkedéseket.
A panellakás egyszerű (?) embereit bemutató közeget Bagossy Levente remek díszlete kelti életre. Színtelen konyha kopottas sütővel, virágos fazekak sokasága, függöny, amely elválasztja a nappalit a konyhától. Szinte érezzük, ahogy ragad az asztalra dobott műanyag terítő. Remek megoldás, hogy az egész darab ezen a kicsi helyen játszódik, ezzel még jobban kényszeríti a nézőt, hogy a térben maradjon, nincs menekülés, ezt az ügyet meg kell oldani.
Disszonancia a kvartettben
A Nő megjelenése teszi a darabot egésszé. Mikor megjelenik a lányuk, Bata Éva, szinte fellélegzünk, hogy a szülei értelmi képességeit kompenzálva a darab részese lesz egy szereplő, aki végre megérti, miért is tett meg ilyen nagy utat a Vendég. Amikor pedig az egész család jelen lesz, a Vendég bejelenti, hogy hálából, amiért megmentette az életét az Öreg, mostantól mindenben segíti őket. Az udvaron áll egy új kocsi, a pénz és az utazás Amerikába pedig magától értetődő. A Nő a hírt meghallva extázisba esik, eszelős tekintettel tervezi, hogyan adja el az autót, majd vesz abból a pénzből lakást, majd adja ki azt a lakást… A gondolkodási folyamat megszakad, az Öreg ugyanis minden eddiginél nagyobb dühkitörést produkál, eszmékről és erényről prédikál, majd sokadszorra távozásra bírja a vendéget. Ennél a pontnál már mi is elveszítjük a reményt, hogy lesz-e egyáltalán egy mondat a darabban, amely megértésre találna a másik oldalon,
és realizáljuk, hogy ez csupán négy ember elbeszélése egymás mellet, a kommunikáció formálisan teljes, csak épp a kölcsönös megértés hiányzik.
Mindannyian a saját kis monológjukat mondják anélkül, hogy szavaik eljutnának a másik félhez. Pont, mint maga a kvartett. Ők is egy négytagú együttes, ahol külön szólamot ad elő minden egyes tag.
Amennyire találó a cím, olyannyira megvezető a műfaji kategória. A Kvartett ugyanis komédiának van címezve, így aki esetleg arra számítana, hogy nagyokat fog kacagni, ne legyen meglepődve, mikor rájön, hogy a humorosnak mondható részek is inkább csak groteszk vagy gunyoros jelenetek keserű felhanggal, az összképet nézve pedig inkább bánatában sírna az ember, mintsem jókedvében. De akármilyen nehéz is szembe nézni a mű súlyos témáival, a múltunkkal való megbékéléssel és a történelmi események által kettétört sorsokkal, meg kell tenni, mert fontos és erőteljes feladat. A Kvartett nem egy megszokott előadás, nem grandiózus, nem szép, inkább végtelenül emberi, és ettől lesz olyan kiemelkedő.
Fotók: Gordon Eszter
