A szombathelyi színház történetében eljött egy fordulópont. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdetett a színház igazgatói posztjának betöltésére; ígéretéhez híven 12 év után Jordán Tamás, aki az intézmény alapítása óta viselte ezt a címet, nem indul újra a posztért.
Városi és országos viszonylatban is rendkívül népszerű és színvonalas működését ezután a Weöres Sándor Színház más keze alatt fogja folytatni. A helyre két pályázó jelentkezett, őket szeretnénk bemutatni a nagyközönségnek, hiszen a színház egy komoly, szilárd és meghatározó pillére a vasi kulturális életnek. Egy közös pont azoknak, akik szeretik a színházat, akik szeretnek az idejükből szánni arra, hogy a színművek, előadások szépségét értő és érző közönségként együttesen élvezzék, támogassák. Így mindannyiunknak, korosztálytól és ízléstől függetlenül fontos a színház és a művészetek jövője, hiszen mi is szerves részei vagyunk a működésének. Az írás célja, hogy lehetőséget adjon az olvasóknak betekintést nyerni a teátrum lehetséges jövőjébe, megismertesse a jelöltek személyét, elképzeléseiket, amelyeket a színházzal kapcsolatban terveznek, amennyiben ők nyerik el az ügyvezetői tisztséget.
Az első jelölt, Harsányi Sulyom László budapesti származású rendező, több jelentős szakmai állomás között közel 10 évig volt a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója. Pályázatát személyes motivációinak ismertetésével kezdi, amelyből egy rendkívül érzékeny művész alakja bontakozik ki előttünk: egy tudatos, alázatos és egyben végtelenül karizmatikus alak, aki személyes ügyének tekinti a szombathelyi kulturális élet eddig elért eredményességét, és hogy annak pezsgését megtartsa és lehetőség szerint építse, fejlessze, amennyiben az elkövetkezendőkben kijelölt testület tagjai úgy döntenek, hogy ő nyeri el a címet.
Személyes motivációi közt többször is említést tesz arról, mennyire nagyra tartja és értékeli elődje munkásságát, és fontosnak tartja Jordán Tamás örökségét ápolni, hiszen ahogy megfogalmazta „…jó színházat, jó közösséget hagy maga után – ezt számos alkalommal tapasztalhattam is, amikor Szombathelyen előadást néztem…”.
Leírja, hogy akárcsak az előző igazgató, ő is hisz a társulatban, annak erejében és abban, hogy ha egy színtársulat közösség is egyben, az hatalmas teremtő erővel bír. A Társulat és a Színház mellett szeretettel beszél a városról és az egész régióról is, az itt működő társművészeti ágak jeles képviselőiről és magáról az életről, melynek szerves része a művészet. Tervei szerint erre a kitűnő alapra tudna építkezni a már leszerződött színészekkel és kollégákkal. Fontos számára a közös fejlődés és az összecsiszolódás, hiszen így lehet igazán tartalmas és termékeny a munkálkodás. Nem csupán a színház mint intézmény, hanem az annak nevét adó személy is fontos alak a számára, erre is említést tesz a pályázatában: „Sokoldalú művészetében számomra különösen kedves a játékossága. Számunkra, akik a színház világában élünk és alkotunk, ez nagyon ismerős és otthonos megközelítése a világnak: a színház mindig játék!… A nézőben megszülető élmény annak a jele, hogy a befogadó is partner ebben a játékban. Együtt játszani mindig jó!”
Művészeti programjában részletesen leírja elképzeléseit, újítási és fejlesztési ötleteit is. Fontosnak tartja az állandó rendezői együttműködést – szerinte ez a közösség érdekében is nagyon meghatározó, megőrzi a helyi autentikus felfogást, ami a színházzal kapcsolatban jelenleg működik. Oda-vissza ható szimbiózist képezne a társulat-rendező-értő háromszögben. „Emberközpontú színház” – olyan rendezőkkel, akik ezt is képviselik. Többek között azért is tartja ezt fontosnak, hogy a rendezők is szerves részeit képezzék a társulatnak, és ne „rekedjenek” azon kívül. Természetesen nem zárja ki a vendégrendezők, vendégművészek meghívását sem, de az állandó rendezői jelenlét képezné a gerincét a működésnek. Már ismert és új nevekkel is tervezi a közös munkát, közéjük tartozik Mohácsi János, Czukor Balázs és Szikszai Rémusz is.
Műfaji tekintetben a klasszikus és modern darabok egyvelegének megfelelő, egyenletes és befogadható arányát képzeli el, erősen figyelembe véve a nézői igényeket és azokhoz alakítva a repertoárt. A közösség érzékenyítését is kiemelt figyelemmel kezelné, érdeklődésüket bővítené más, modern irányzatok felé, megtartva az egyensúlyt a már meglévő és kiválóan működő elemek és az új, kísérletező programok közt. Ilyenek lennének különböző együttműködések a helyi társművészeti csoportokkal, például a Savaria Szimfonikus Zenekarral, hogy behozza az élőzenét a színházba. Változatos és újszerű installációs ötletei vannak, jelesül performanszok, köztéri vagy eddig kevéssé igénybe vett közösségi terek bevonása a színházi életbe. A Karneválszínház hagyományának újraélesztését is tervezi. Nem csupán a városban élőket mint nézőket szeretné bevonni a színház mindennapjaiba, hanem magát a várost is, a helyszíneivel, az adottságaival együtt.
A diákok, egyetemisták, fiatal felnőttek megszólítása is kiemelten fontos szempont a programban, igényeik felmérése, annak formálása, érdeklődésük fenntartása, egyszóval az értő nézőközösség kinevelésére is nagy hangsúlyt fektet. A fogyatékossággal élők számára is szeretné még elérhetőbbé tenni a színházat, és erre is részletes fejlesztési ötletekkel állt elő a programjában, hogy milyen módokon lehetne ezt kivitelezni, hogy a színház valóban mindenkié lehessen.
A másik pályázó Szabó Tibor színművész, aki részese volt a színház alapításának, és hosszú idő óta szombathelyi lakosként éli a mindennapjait. Pályázatában ismerteti személyes kötődéseit a városhoz és magához a színházhoz is, főként ez adja annak a motivációjának az alapját, amiért megpályázta az igazgatói tisztséget.
A színház küldetésének a népszínházi vonal erősítését tartja, amit a klasszikus művekkel és modern kortárs alkotásokkal egyaránt szeretne megerősíteni, hogy fenntartsa a műfaji sokszínűséget, amely szerinte elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy színház a nép színháza is legyen. Valamint, ritkán feltűnő gondolatként, erősíteni kívánja a testközpontú színjátszást, hogy testtudatos színészek vigyék színre az előadásokat, mert ebben látja a legjobban megnyilvánulni belső üzeneteit a daraboknak, ezzel lehetne felerősíteni, hangsúlyosabbá tenni a színpadi jelenlét fontosságát és formanyelvének erőteljességét.
Nagy hangsúlyt fektetne a társulat tagjainak fejlesztésére és képzésére, valamint arra, hogy szakmai kihívások elé állítsa őket helyi viszonylatban, ezzel is ösztönözve őket, hogy helyben képzeljék el a jövőjüket, elősegítve azt, hogy megtartsa a társulat eddigi színvonalát és frissességét, valamint továbbfejlessze azt.
Helyszínek és műfajok tekintetében osztaná meg a rendelkezésre álló tereket, a nagyszínpadon kapnának helyet a hagyományosabb, történelmi témájú klasszikus darabok, a Márkus Emília kamarateremben a kisebb befogadótér miatt személyesebb, újkori drámáknak és kortárs, kísérletező daraboknak adna otthont, míg a stúdiószínpad a még szűkebb teret igénylő előadásoknak, felolvasóesteknek és közönségtalálkozóknak a helyszínét képezné.
Színházi nevelési programját drámapedagógia bevonásával általános és középiskolások számára tervezi, hasonlóan a már most is működő bérletrendszerhez, de bővítve azt izgalmas és informatív elemekkel. Ezeket segítené még a Nemzeti Alaptanterv anyagához igazított bemutatókkal, amik a klasszikus kötelező műveket tennék személyesebb élménnyé színielőadás formájában. Valamint felolvasószínházat és diákstúdiót is működtetne az intézmény keretein belül.
Mindkét pályázó említést tesz egy Művészeti Tanács létrehozásáról, valamint a város és a regionális szinten működő együttműködési lehetőségek keresését és használatát igény és érdeklődés esetén. Közös jegy még, hogy mindketten tervezik az Agora Savaria – Szombathelyi Kulturális Központ épületének használatát nagyobb kaliberű darabok színrevitele esetén.
A pályázatok elbírálása és feldolgozása folyamatban van, az alkalmas személy kiválasztása és kinevezése egy szakmai bizottság kezében lesz, ők hozzák majd meg a végleges döntést az ügyben, amire várhatóan idén október végén kerül majd sor.
