David Auburn Pulitzer-díjas, Egy bizonyítás körvonalai című drámája Horgas Ádám rendezésében debütál pénteken a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. A szinte telt házas főpróba során egy rendkívül nyomasztó pszichodráma sötét hatása alá kerülhetett valamennyi néző.
A történet fókuszpontjában Robert, egy nyugalmazott egyetemi tanár (Szabó Tibor), a matematikatudomány egykori úttörője, és lánya, a területen szintén kiemelkedő tehetséggel bíró Catherine kapcsolata (Ágoston Katalin/Menczel Andrea) áll. Robertet és páratlan elméjét mentális betegségek kínozzák, az erre való hajlam pedig lányában is legalább ennyire észrevehető.
Fontos szerep jut a professzor egykori tanítványának, Haroldnak (Jámbor Nándor) is, aki több mint száz régi jegyzete elolvasására és tanulmányozására vállalkozik. Felbukkan még Claire, Catherine nővére (Alberti Zsófi), egyenesen New Yorkból, aki a történetben a józan ész és nyers pragmatizmus képviselője. A később kibontakozó – meglehetősen emészthető – szerelmi szál még közelebbivé és közvetlenebbé teszi a szereplőket.
A mű során a jó szándék és az érdek vezérelte cselekedetek dilemmája folyamatosan fennáll, de nem ölt egyértelmű formát, így erősítve a feszült légkört. A történet a thrillerekhez méltóan non-lineáris, több jelentős visszatekintéssel a múltba. Bővelkedik a fordulatokban, a felelőtlen döntésekben és a rosszul kezelt, fatálisnak bizonyuló konfliktusokban. A folyamatosan elhatalmasodó paranoia – kissé meglepően – megalapozott. Az indulatok a mű végéhez közeledve egyre hevesebbek, mígnem – ha csak képletesen is – az idegrostok végleg elszakadnak.
A morális dilemma egy szellemileg és testileg is legyengült beteg gondozását illetően a darab egyik kulcskérdése, a konfliktusok kirobbantója, sőt, a tragédia egyik kiváltó oka. A színészek ismételten igazi avatott játékról tettek tanúbizonyságot; Ágoston Katalin bravúrosan oldotta meg a súlyos mentális betegséggel küzdő Catherine szerepét, az ezzel járó szélsőséges érzelmek bemutatását mesterien kivitelezte.
A színdarab végig egy térben játszódik, a családi ház teraszán. A kerekesszék egyfajta keretet ad a történetnek; a hinta pedig legalább annyira labilis, mint a benne ülők érzelmi állapota és elméje. A darab az Auburn által megalkototthoz képest szívszorító fordulatot vesz – a zárójelenet garantáltan beleég valamennyiünk emlékezetébe. Megismerhetjük egy töredékét mindazok életének, akiket valamiféle mentális betegség akadályoz mindennapi életükben – egyben megmutatja, mennyire értékes is tud lenni ez a számottevő csoport a társadalom egészének. A közhely továbbra is igaznak bizonyul: az őrült és a zseni között csak egy hajszálnyi a különbség.
