„Panel jut eszünkbe a darabról. III. Richárd, a diktátor. Élethalál ura. Despota. Abszolút önkényúr. Zsarnok. És soha nem az: mért lehet zsarnok, önkényúr, despota, élethalál ura, diktátor? Hogy válhat azzá?”- ezekkel a gondolatokkal kezdődik a Maladype Színház előadásának ajánlója, majd némi iróniával- „Csak úgy tudják megvédeni az érdekeiket, ha elteszik láb alól a másikat, mert annak az az érdeke, hogy őt tegye el láb alól. Nagyon kézenfekvő, mindennapos érvrendszer.”
A színház hivatalos oldalán található leírás jól jellemzi az előadás törekvéseit. Zsótér Sándor III. Richárdja úgy próbálja bemutatni egy kegyetlen gyilkos történetét, hogy közben komédiát formál. Az ajtó fölött lógó játékkard és a buborékfújóval játszó, takarószerű szőrmét viselő főszereplő belépője rögtön jelzi a közönség számára, hogy nem csak a gondolkodtatás, de a szórakoztatás is fontos szerepet kap majd. A groteszk, megmosolyogtató jelenségén túl a buborékok fontos szerepet játszanak: a tökéletes gömbforma látványa azt a szembetűnő tényt próbálja finomítani, hogy a testi deformitásáról is híres karaktert egy jó megjelenésű, fizikailag egészséges színész, Balázs Zoltán játssza. „Egy buborék mellett a világ legszebb embere is torzszülöttnek tűnik”– hangzik el a későbbi közönségtalálkozón. A színész pedig nem is próbálja szemléltetni a karakter púposságát. Mindössze egyetlen jelenetben görnyed csak meg alakja: a két fiatal herceggel való találkozáskor, amely több értelmezést vonhat maga után, de kétségkívül hangsúlyt kap a gyermekek ártatlanságával, jogos „trónkövetelésével”, és egészségével szembeállított torz testű zsarnok jelleme.
A tárgyak, öltözetek szimbólumai is megkerülhetetlenek. Mivel egy-egy színész olykor több szereplőt játszik, a jelmezként szolgáló pokrócok a karakterváltást is jelezhetik. Bár jelmez ide vagy oda, egy-egy figura olyan pontossággal és határozottsággal rajzolódik ki, hogy az összetévesztés nem túl valószínű. Az öltözetek mellett azonban feltűnő az alulöltözöttség is. A szőrös férfitestek és a melltartóban feszengő nők alapvetően sokkal inkább naturális, mint erotikus megjelenítésében mindenképp van valami emberközeli. A közeliséget erősítette még, hogy nem a legismertebb (és emiatt szinte patetizált) fordítást hallhatjuk.
Néhány karakter megformálása fölött szinte nem lehet elsiklani anélkül, hogy az ember sok szót ne ejtene róla. Ilyen például a Bödők Zsigmond által megformált Rivers gróf, aki elképesztő módon jeleníti meg azokat a testi fogyatékosságokat, amik tulajdonképp a címszereplőből jelen előadás alkalmával kimaradtak. Rivers ugyanis, görnyedt, púpos alak, sőt, képtelen a „normális” mozgásra, szeme pedig fennakadt. Azt gondolom, a királyné testvérének kulcsfontosságú szerepe van abból a szempontból, hogy a történet sokkoló jellege ne üsse arcon a nézőt. Ezzel együtt néhány szituáció, mint a haldokló királynak tett ígéret vagy Clarence meggyilkolása, hozzájárult ehhez az alkotói célhoz. Gyilkosságon még sosem láttam így nevetni embereket, de mégis, abban a helyzetben ez az abszurditás természetesnek tűnt.
Zsótér világot teremt a színpadra: talán ez az előadás egyik nagy előnye, hiszen a játékdinoszaurusz és kishelikopter különös koherenciát alkot a parókás férfi átkozódásaival és a székek mögül megszólaló élőzenével. Egy olyan világ elevenedik meg, amelynek minden abszurditása ellenére érvényessége van, ahol a célok egyszerűek, az indítékok azonban bonyolultabbak a látszatnál.
Molnár Flóra írása.
Borítókép: http://www.maladype.hu
