Képzeljünk el egy országot, ahol létezik RESET-gomb. A gomb megnyomása után nincsenek szabályok, irányelvek és ideológiák, nincs parlament, politikusok, és megmondóemberek, nincs kegyetlenség, hazugság – vagy akár emberség. De bármi lehet, ha kitaláljuk. Humánia egy ilyen hely, egy fiktív állam, ami berendezésre vár. A nézők terveznek, a színészek építenek.
A Homo Ludens Project Humániája színmű és drámapedagógia egyben, az előadás első felében megfigyelünk, a másodikban közösen gondolkodunk. Egy meglehetősen élénk középiskolai osztállyal lehettem részese az élménynek, aminek központi üzenete az előadás befejező soraival foglalható össze: felszólít arra, hogy csináljunk valamit.
Az előadás célközönsége a középiskolás és fiatal felnőtt korosztály, ezen generáció vágyai, félelmei, gondolatai, kétségei jelennek meg az egymást követő, a humor és az abszurditás eszközeit jó arányérzékkel keverő jelenetekben. A legfőbb kérdéskörök: mit jelent a „haza” szó? Mi az én és a korosztályom szerepe a társadalomban? Tudom-e, szeretném-e beletenni a részem a közösbe, vagy szívesebben maradnék kívülálló? Arc leszek a tömegben, vagy időről-időre hangot adok valamiféle lázadásnak?
A politikai passzivitással gyakran vádolt „maifiatalok” társadalmi érdeklődésének felkeltése (és egyáltalán a figyelmük lekötése hétköznap délután háromkor) nem feltétlenül könnyű feladat, egyszerre követel alapos átgondoltságot és rögtönzöttséget, a tapasztalat bölcsességét és demokratikus viszonyt a gondolkodó felek közt. Ezt az egyveleget zseniálisan hozta a Homo Ludens Project darabja, pedig bizony voltak olyan pillanatok – az említett osztály fegyelmezettnek és türelmesnek nem nevezhető magatartása miatt –, amikor még én is megizzadtam a színészekért. Kár volt izgulni, akármilyen beszólás röpült a nézőtér felől, a társulat kitűnő arányérzékkel maradt partner, kommunikált és nem fegyelmezett, és legfőképpen nem hagyták, hogy a diákok hülyének, pontosabban talán hülye felnőttnek nézzék őket.
A Humánia azért RESET-gomb, mert újragondolásra sarkall: egy közügyekkel kevésbé foglalkozó generációt és társadalmi réteget szólít fel arra, hogy közösen találják ki, merre lenne érdemes továbbindulni. Nem célja az értékátadás vagy a hagyományos értelemben vett nevelés – ilyen tekintetben nyitott és befogadó akármilyen gondolatra. Annál inkább szeretné viszont elérni azt, hogy az akármilyen gondolatok mindenképpen megszülessenek és kimondassanak.
A gondolatok kimondása az előadás utáni foglalkozáson kapott teret, egy drámapedagógus segítségével dolgoztuk fel és beszéltük meg a látottakat-hallottakat és alkottunk közösen új dolgokat – például egy címert, amin egy fiktív, ideális ország szimbólumainak kellett szerepelni. A kezdeti passzív ellenállás után kifejezetten érdekes gondolatok kerültek rá a címerre: a szórakozást szimbolizáló söröskorsó mellett helyet kapott egy szabadságot jelképező madár (ami egyébként sokatmondóan éppen könnyít magán), egy, a kreativitás fontosságát hangsúlyozó kéz és egy agy, ami a gondolatok születését és szabadságát volt hivatott bemutatni. Ilyen és ehhez hasonló játékokkal töltöttünk egy szűk órát, majd jött a finálé: közösen gondolkozva ötleteltünk arról, hogy mivel tudnánk hozzátenni a világhoz, jobbá tenni a társadalmunkat. A legnépszerűbb ötletek a környezetvédelemmel és az állatvédelemmel voltak kapcsolatosak, de meghatározó volt az önkéntesség és hétköznapi figyelmességek szerepe is. A csavar, hogy a foglalkozás végén szavazásra bocsájtottuk a bedobott ötleteket, a legtöbb szavazatot kapott ötletet pedig a Homo Ludens Project segítségével a jövőben megvalósíthatják majd a diákok.
A Humánia ötlete és színrevitele is remek, a Benkő Imola Orsolya által rendezett darab még egy „kemény dió” közönségnél is tudott sikert aratni. A színészek játékának legfőbb erénye volt, hogy végtelenül személyesen és közvetlenül szerepeltek, a felmerült gondolatok, kérdések így még súlyosabban, a közönség számára is könnyen azonosulhatóan jelentek meg. A Humánia gondolatvilága és ösztönzése abszolút hiánypótló, minden iskolában, egyetemen lenne helye egy ilyen vagy ehhez hasonló művészi igényű, cselekvésre ösztönző projektnek.
