Horgas Ádámot nem kell bemutatni a szombathelyi közönségnek, jelenleg is három darabját tartja színpadon a Weöres Sándor Színház: kezd legendássá válni A dzsungel könyve, tavasszal debütált A padlás, most pedig Shakespeare klasszikus vígjátékával tért vissza ötvözni a komédiát és tragédiát.
Akár egy kissé sznob magyar szakos, én is többre tartom az igazán mély és karfaszorongatós tragédiákat, mint a közönség-kedvenc vígjátékokat (már ha ezt a nagyon egyszerű felosztást vesszük alapul). Szerencsére Shakespeare esetében könnyedén megszeghetők a műfaji keretek, hozzá nem illik a szabálytisztelet. Horgas Ádám rendező ráadásul mindig komplex műalkotásra törekszik: most is szükségünk volt minden érzékünkre.
A történet (tényleg) dióhéjban
Nem szeretek egy-egy darab szüzsé elemeiről túl részletesen írni. Egyrészt tessék elmenni, megnézni, esetleg elolvasni, másrészt pedig sokszor egyáltalán nem az a legfontosabb, hogy mit tettek vagy nem tettek a felbukkanó szereplők. Az Ahogy tetszikben sem csak a felsorolhatatlanul mozgalmas (és egyébként igazán izgalmas) cselekmény emelkedik ki, mint erény.
A mű hátterét Shakespeare-től megszokottan ebben az esetben is egy politikai viszály biztosítja, kiegészülve a rendező teremtette keretekkel, ugyanis a Nagyszínpad nézőterére belépő publikumot rögtön a színészek humoros invitálása fogadja. Valóban, ez a rendezői keret is úgy kezdődik, hogy a hamarosan megérkező Hercegnek előadják a címadó darabot. Ezt az előjátékot vágja ketté Frigyes trónbitorló herceg és testvér látványos belépője, amelynek során elűzik a régi udvart az ardennesi erdő mélyére. Külön pikantéria, hogy mindkét herceget Mertz Tibor játssza a tőle megszokott nagyon magas színvonalon.
De hogyan kerül ide a szerelem? Az elűzött herceg Rosalinda nevű lánya egy párviadal során beleszeret egy halott nemes legkisebb fiába, Orlandóba (Bányai Kelemen Barna). Mindkettőjüknek menekülniük kell: Orlandónak szintén bátyjától van félnivalója, Rosalindának pedig a trónbitorló herceg árulása miatt. Így kerül minden fontosabb szereplő a vadlovak járta erdőbe, ahol már vár mindenkit a boldog vég. Szinte az összes klasszikus mesei motívum előkerül: férfinak öltözött nő, igazmondó bolond, öngyilkosságot megkísérlő szerelmes, csalárd levelek, testvérharc és valószínűtlenül egyszerű lezárás.
Szerelem! Szerelem mindenhol!
A darab egyfajta seregszemle, a szerelem sok-sok válfaja felbukkan, még a homoszexualitás is. Az erdő mélyén, fűben, patak partján burjánzik az erotika, a jóleső és kötetlen szex. Ennek megtestesítői Vili (Kenderes Csaba) és Juci (Alberti Zsófi), a bujdosó herceg kíséretébe tartozó egyszerű, jókedvű szolgálók. Az ő szórakozásuknak a bölcs bolond, Próbakő (Vass Szilárd) vet véget, aki elragadja és feleségül veszi Jucit. Mégsem volt teljesen kötetlen a szerelmük; és pontosan Juci és Vili szinte érdektelen (hiszen nem nemesek!) sorsa miatt nem teljesen boldog a befejezés, Juci nem biztos, hogy Próbakőt választaná.
Hasonlóan erotikus szál Rosalinda és unokatestvére, Célia szárnypróbálgatása és forró játékai. Ráadásul két gyönyörű és fiatal színésznő (Hartai Petra és Edvi Henrietta) kelti életre őket bemutatva a kamaszlányok pajkos kíváncsiságát. Természetesen románcuk komolytalan, valódi homoszexualitás (legalábbis Rosalinda részéről) nem bukkan fel.
Phébe (Gonda Kata) és Silvius (Jámbor Nádor) „viszonya” néha már igazán nyomasztó a maga reménytelenségében és megalázó voltában, bár ezért Silvius hősszerelmessége talán még jobban felelős, mint Phébe kegyetlensége. Az ő kapcsolatuk a kiszolgáltatottság és elérhetetlenség megtestesítője, amit szebben „plátóinak” szokás nevezni.
A legfontosabb kapcsolat természetesen Orlandó és Rosalinda kapcsolata. Ez az „első látásra szerelem” iskolapéldája. A rendezés kiemeli ennek parodisztikus voltát; annak ellenére érezzük valószerűtlennek az ilyesfajta románcot, hogy pontosan tudjuk, megtörténhet a valóságban is ez a villámcsapás. Ez a kollektív élettapasztalat mégis lehetővé teszi azt, hogy folyamatosan drukkoljunk a szerelmeseknek, elvárva a boldog véget történetükben.
Pont a szerelem túlsúlya hárítja el a közéletivé válás lehetőségét, a politika csak mellékszereplőként bukkan fel, az élet igazán fontos dolgain van a hangsúly.
Lovak, látvány, rendezés
Horgas Ádám saját bevallása szerint törekszik a komplexitásra. Ebben nagy segítségére van polihisztorszerű hozzáértése és testvére, Horgas Péter, aki rendezéseinek állandó díszlettervezője. A Horgas-testvérek nagy figyelmet fordítanak a vizuális megjelenésre (hiszen a színház véleményük szerint alapjában véve látványra épül), ez az Ahogy tetszikben is érvényesült. A forgószínpad lenyűgöző, színtelenségét a fényfestés varázsolja pillanatok alatt erdővé, párbajtérré, hálószobává.
Főszereplők az átvonuló vadlovak, akik a szabad lélek szimbólumaiként is értelmezhetők. Megvalósításuk és koreográfiájuk székbe bilincselt, ha egyetlen dolgot kéne kiemelnem a darabból biztosan azt vágnám rá, hogy lovak. Verik, megülik, simogatják, leölik őket, de kollektív entitásként mindig visszatérnek.
Hasonlóan emlékezetes Frigyes herceg belépője, majd az azt követő látványos csatajelenet, melynek során Mertz Tibor is „arcot” cserél. A trükköt szintén a kreatív díszletterek teszik lehetővé. A látványt egészíti ki a hangulathoz mindig passzoló zene. Horgas Ádám rendezői stílusjegyei kiemelik az Ahogy tetszik tragikus vígjátékosságát: fenntartják a feszültséget, humorforrásként szolgálnak, végső soron napjaink elvárásainak megfelelően konvertálja a több száz éves történetet.
A színház oszlopai: kiváló karakterekhez kiváló színészek
A társulat újabb tagjainak kiváló játéka mellett mégis három régóta Szombathelyen játszó színész teljesítményét emelném ki mindenek előtt. Mertz Tibort már méltattam fentebb, testhezálló számára a gonosz és jó közötti gyors váltások sora. Orosz Róbert kívülállót játszik, egy bizonyos Jaques nevű álmodozó pesszimistát, akinek narrátor funkció jut, hiszen tettei nem igazán viszik előre a történéseket. Orosz jellegzetes orgánuma és hanglejtése egy színtelen mondatot is képes a nevetés vagy felhorkanás forrásává változtatni.
Vass Szilárd bújik a klasszikus középkori bolondok szerepébe. Manapság őket humoristának tartja a közvélemény, korukban azonban az igazmondás megtestesítői voltak: egy bolond bármit kimondhatott, a fájó és szemtelen igazságot is, hiszen tetteikért nem lehetett éppen bolond voltuk miatt felelősségre vonni őket. Vass Szilárdnak ez egy testhezálló szerep, én azonban kíváncsi lennék rá egy tragikusabb karakter megtestesítőjeként.
Bányai Kelemen Barna és Hartai Petra kettőse könnyedén cipeli a főszereplőknek járó terhet. A hallgatóságnak pedig marad a gondtalan szórakozás, megspékelve a tragikus kimenetelt is magában hordozó izgalmakkal.
