Gusztáv a leghétköznapibb, álmosítóan átlagos állampolgár. Gusztáv dolgozik a hivatalban az íróasztalnál, és a gyárban a futószalag mellett. Egy kissé kapzsi és kicsinyes, ha az érdek úgy kínálja, akkor hazug, csaló, sunyi és gyáva is. Ő az, aki gondolkodás nélkül besúgja a szomszédját; aki tapsikolva, himnuszként mondja vissza, amit diktálnak neki; aki a pénzt választja az álmai és minden erkölcs felett. Ő Gusztáv. Te Gusztáv. Ő, te, én, mi, ti, ők mind Gusztáv vagyunk.
Gusztáv karaktere a hatvanas és hetvenes években népszerű magyar szatirikus rajzfilmsorozatból kölcsönzött egyszerű hétköznapi ember, akivel rendkívül hétköznapi események történnek, viszont önzősége, hiúsága, lustasága vagy más jellembeli hibái miatt mindig megnehezíti a saját helyzetét. A rajzfilmsorozat koncepcióját és filozófiáját kiindulási mintának véve, tovább fűszerezve készült Kokan Mladenović Gusztáv a hibás mindenért című előadása a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban.
Az rajzfilmsorozat egykori sikerét abban a praktikus gesztusban találhatjuk, hogy a karakterek egy stilizált halandzsanyelven szólalnak meg, így a nyelvkorlátok nélkül bárki által könnyen megérhető rajzfilm könnyen terjedt el nemcsak Magyarországon, de az akkori több nemzetből összefércelt Jugoszláviában, sőt, még Európán kívül is. Így Gusztáv karaktere könnyen felismerhető, szinte már az egyszerű, hétköznapi embert leíró jelzőként is használhatnánk: gusztáv. Hiszen a legáltalánosabb – szinte már közhelyes -, stilizált leképzésében jelenítik meg: keménykalapjától a cipőig szürkében; középkorú, kissé pocakos és két hajszál híján kopasz figuraként. De nem is külsőségeiben személyesíti meg a “hétköznapi embert”, hanem a jellemében: a zsebében hordozott mindennapi és mindenkori kisebb-nagyobb emberi hibáival.
Az előadás célkeresztjében a gusztávok mindennapos, bosszúságokkal tűzdelt hétköznapi eseményei vannak kivetítve a maguk lecsupaszított, kínos(an röhejes) valóságukban, melyeknek Gusztáv a kihasznált szereplője, sokszor viszont a maga sem ártatlan elszenvedője, hiszen az állandó bajkeverésével, csalással és apró aljasságokkal próbálja az önérdekeit érvényesíteni. Terítékre kerülnek az erőszakos, toxikus fogyasztói maximalizmust ordító reklámok; a mindenhová beférkőző, szó szerint a csapot is eldugító politikai szenny, a munkahely(i) kapcsolatok kicsinyes hatalmi játszmái. Gusztáv pedig félrenéz, amikor kirúgják a munkatársát – így legalább több pénz landol az ő zsebében. Gusztáv minden fenékbe benyalja magát, mindent letorkoz és lenyel, ha hasznot lát benne. Gusztávnak olyan nő kell, aki nem szól vissza, és a hátán pihentetheti a lábát tévénézés közben.
Gusztáv a kapzsi a haszonleső. Gusztáv a szomszédunk. Gusztáv a férfi, aki előttünk vár a sorban, amikor a postán vagy a boltban várakozunk, vagy aki mögöttünk ácsorog a buszon. Gusztáv a néző, aki mellettünk ül a színházban, és talán mi magunk is, ahogy ezt az előadás már az első jelenetben kimondja, ahogy a színészek a nézőkre mutogatva kiáltanak Gusztávot.
Ő az, akivel együtt érzünk a társadalmi vagy bármilyen hatalmi kiszolgáltatottság, az ismerős mindennapi kényszerhelyzetek bosszúsága, igazságtalansága és lehetetlensége miatt, s közben mégis megvetjük, hiszen ő maga is hozzátesz ezekhez a folyamatokhoz.
Az előadás dramaturgiájában a rajzfilmsorozathoz hasonló: rövid, tematikus jelenetek pörögnek egymás után, amelyek időben nem lineárisak, és tartalmukban sem rakódnak egymásra – csak néhol nyújtózkodnak át a történetek között motívumok, hogy később önmagukra reflektáljanak. A darab pedig a lehetetlen, és mégis mindennapi helyzeteket (pl. az egészségügyben is gyökeret vert-, az orvosok zsebében élősködő korrupció; vagy a végeláthatatlan hosszúságú, halál utánig tartó kafkai, Per-szerű bizarr bürokrácia) a saját nevetségességébe fordulásának mentén, egy csípős, ízes szatíraként, rendkívül humorosan és szórakoztatóan mutatja be.
A visszafogott ábrázolás és stílusnyelv, a minimalista, mégis kifejező és lényegre törő díszlet és eszközök is a rajzfilmsorozatból kölcsönvett elemek. A darabnak viszont van egy izgalmas különlegessége: a képi -és hangvilág, a mozgásokat és gesztusokat kísérő kivetített képek és kiegészítő zörejek nem felvételről, hanem a helyszínen születnek. A színészek jeleneten kívül a színpad két szélén elhelyezett asztal körül az egész darabot végig követve kísérik a történéseket, konstans aktivitást és precizitást igényelve tőlük, hiszen a történésekkel és egymással is állandó ritmusban és szinkronban kell állniuk.
Bár az előadás az eredeti Gusztáv filozófiájára épül, annak szelíd szatírája helyett egy keményebb, markánsabb ábrázolási formát választ (pl. Gusztáv csótányként való megjelenítése), ráadásul erős (szerb) közéleti mikro- és makro utalások is el vannak rejtve benne (pl. a politikai eseményen elhangzó kutyaugatáshoz hasonló „av-av” kiáltásokban Aleksander Vučić köztársasági elnök iniciáléit ismerhetjük fel). Egy roppant részletesen megálmodott és kidolgozott, szórakoztató, mégis kellően érzékeny és provokatív tovább építése ez a rajzfilmsorozatnak, utóízként meghagyva a kérdést, hogy mennyire vagyunk hibásak a saját sorsunk kimeneteléért.
„Múlik az idő, és ti ültök a sötétben.
De ne feledjétek, nem ti vagytok a hibásak.”
Az előadás színlapja a Kosztolányi Színház oldalán
Kiemelt kép: Molnár Edvárd
