Ismét jelentkezünk streamingkörképünkkel. 

Az elmúlt hónaphoz képest változás, hogy lassacskán újranyitnak a mozik, ez nem jelenti azt azonban, hogy a Netflix vagy az HBO lassítanának, sőt, a korábbi hónapokhoz képest kifejezetten erősnek tűnik a kínálat. A következőkben ismertetett premierek mellett megemlíthető még a The Nevers vagy az Easttowni rejtélyek folytatása, de a Lucifer és A Kominsky-módszer is új epizódokkal jelentkezik.

Jupiter hagyatéka – első évad

A Netflix első sorozata jön Millarworld univerzumból. A Mark Millar és Frank Quitely képregényein alapuló széria a leírás szerint egy epikus, több generáción átívelő történet lesz, melynek középpontjában olyan fogalmak állnak, mint a hatalom, a család vagy a hűség.

Premier: május 7.

A szörnyeteg

Három éve debütált a Sundance Filmfesztiválon A szörnyeteg című film, most pedig végre a nagyközönség is láthatja Anthony Mandler rendezését. Mely kitűnő színészgárdával készült, Jennifer Hudson, Jennifer Ehle, John David Washington és Jeffrey Wright is feltűnik a filmben. A középpontban egy tizenhét éves, jól tanuló fiú áll, aki gyanúba keveredik egy gyilkosság kapcsán, így pedig az egész élete darabokra hullik.

Premier: május 7.

Hacks – első évad

Az HBO Max sorozatában egy különleges mentor–tanítvány viszony áll majd a középpontban. Deborah Vance (Jean Smart) legendás komikus, aki szárnyai alá veszi a fiatal titánt, akit Hannah Einbinder alakít. A kapcsolatban azonban mindkettejüknek vannak hátsó szándékai.

Premier: május 13.

Nő az ablakban

Amy Adams legújabb filmjének útja is kaotikus volt, eredetileg mozipremier volt tervben, ám a járványhelyzet bizonytalansága miatt végül úgy döntöttek, nem várnak tovább, a Netflixen mutatják be a filmet. Adams az agorafóbiás Annát játssza, aki lakása ablakából kémleli a környéket. Ahogy lenni szokott azonban, egy rejtélyes bűntény mindent felforgat. Amy Adams mellett Julianne Moore, Gary Oldman, Jennifer Jason Leigh és Anthony Mackie is feltűnik a filmben, melynek forgatókönyvét A. J. Finn regénye nyomán Tracy Letts írta, a rendező Joe Wright volt.

Premier: május 14.

A halottak hadserege 

Zack Snyder legújabb filmje is ebben a hónapban jön a Netflixre. A cím nem sok kérdést hagy afelől, hogy mit is kapunk majd, néhány zsoldost követünk, akik egy zombiapokalipszis után követnek el kisebb bűncselekményeket. Főbb szerepekben Dave Bautista, Ella Purnell, Omari Hardwick, Ana de la Reguera és Theo Rossi.

Premier: május 21.

Kiemelt kép: TMDb. com