Egy igazi Kész átverés Show zajlik a szombathelyi Weöres Sándor Színház színpadán estéről estére: most Gogoltól Mohácsiig átkarolva a romlottság mezsgyéjét, s mi azt hisszük szemlélői vagyunk – közönség, vagy mifene -, holott teljes tenyérrel tapsikolunk mi is a hazugság, a korrupció és a talpnyalás mocsadékában.
A hetediken ne magad légy
Nem tudom, mi pontosan a klasszikus magyar, ha éppen egy 180 éves alkotás színpadi változatát tekintem meg és benne látom a mindennapok valóságát. A magyart is, hiába orosz az alapmű. A színháznak fontos szerepe, hogy állandó párbeszédbe lépjen a világgal, ez amolyan korral való haladás – ha nevén nevezzük. A Mohácsi-testvérek világra való reagálása új színpadi művet ír: benne bújik a Gogol által megalkotott számos embertípus, benne a mai orosz, de a színház mindig máshogy kezeli a határok átlépését. Most nem is kell, hogy messze menjünk, mindenki kapirgáljon kicsit a saját háza tájékán. Meg amúgy is: aki nem lép egyszerre – mint tudjuk a dalocskából -, az lehet, hogy ne menjen fel a hetedikre, mert rossz oldalon akarják a földszintre juttatni.
Egyéni sorsok koreográfiája
A sokszereplős komédiának minden alakja kidolgozott típus-figura: úgy mozognak a kis kopácsoló cipellőikben, mintha komolyan fontosak lennének, holott csak a látszat ez is. Anton Antonovics Zajcev (Bajomi Nagy György), a világirodalom híres polgármestere hibátlanul viszi a darabot a hátán. Gondolkodtunk a hazaúton, vajon van-e több ebben az emberben? De talán éppen kellő volt rajta a csiszolás, a dörzsölés. Így volt valódi, hogy ő is esendő, ő is köztünk jár. Az áruló alkalmazottak pedig egy kalap – mindet egy érdekli: saját maga.
Marja Antonovna (Hartai Petra) egy egész generációt ölel fel a telefonján függő, anyjával vitázó kislány szerepében. Anyja pedig Anna Anderjevna (Alberti Zsófi), a „first lady” a polgármester mellett, aki szintén attól boldog, ha hibátlan a máz. Ha úgy döntünk, minden szereplő sorsában elveszünk, akkor rájövünk mennyire gyomorforgató is ez az egész családon belüli kavarodás: anya összekavar a lánya választottjával, aztán annak a barátjával, apára a titkárnője nyomul, boldog házasság a közelben nincs, őszinte törődés annyi se.
A legnagyobb hazudozó azonban sármos bohémságával mindent jól mozgat – igazi marionett-bábu lesz általa a tömeg. Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, a bányamérnök hallgató (Lábodi Ádám), vagyis a revizor, vagyis az álrevizor, vagyis hogy Ványa, de olyan már volt, szóval mégis csak Ivan, a bányamérnök hallgató.
Nyers átverés
Ez az a rész, hogy mindenki beszopta – ugyebár. Szisszennek is fel többen a választékosnak közel sem mondható nyelvezeten. De most akkor ilyenkor hol is van az a bizonyos tükör? Tegye fel a kezét, aki az élet minden színterén hibátlanul szofisztikált nyelven tud megszólalni! Akkor miért várjuk el, hogy a színház, ami diskurzusba kíván lépni a valósággal, olyan nyelven szóljon, ami már kihűlt? Miért húzzuk össze magunkat még most is, a trágárság miatt? Mert tessék, ez itt most élő: nesze neked a tükör. Nincs cécó, manír, kozmetika. Az van, hogy: „engem nem baszol át, Ványa bácsi!”
Egy luxuskórház sterilitása
A térelválasztás „függönyön innen és túl” megoldása igazán jól szimbolizálja, hogy mi látható és mi az, ami láthatatlan a hétköznapi ember számára – mindaddig amíg ki nem posztolja valaki az Instagramra. A hotelszoba felforgatott, részeges éjszaka utáni látképe az esendő emberi hétköznapokat, kijátszható hétvégéket, míg mögötte a tökéletesen sterilre alakított, elsőre kórházi – no nem olyan általunk ismert kórházi – belsője egy olyan világba enged betekintést nyerni, amiből mi pont ezt látjuk: hogy steril. Azonban a máz alatti hibák egy apró kapargatás során mind előbukkannak. S olyankor hullik minden, akárcsak a vakolat. Mert ez az előadás valójában egy érelmeszesedéses öregúr: a feltoluló szennyben mindig elveszik egy-egy darab az emberből magából.
