Egymás megértésének lehetősége – Beszámoló a III. Nemzetközi Roma Hősök Fesztiválról

Molnár Flóra 2019. Sze. 26. 0 2

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Roma Hősök Fesztivál a Független Színház Magyarország szervezésében. A fesztivál keretein belül a magyar produkció mellett Németországból, Csehországból és Romániából is láthattunk előadásokat, melyeknek témája valamilyen formában a roma identitásélményhez, kultúrához, történelemhez kapcsolódott. A közönség augusztus 24. és szeptember 15. között tekinthette meg a produkciókat az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben, illetve az RS9 Színház Vallai kertjében.

Szeptemberben én is ellátogattam az előadásokra, hiszen úgy gondolom, a kezdeményezés hazánkban egyedülálló, ám annál fontosabb. Az egymás kultúrájának megismerése, sajátunk ápolása, a tolerancia, mely nem csak romák és nem romák, de mindenféle nyelvű, identitású népcsoport közt egyértelmű kellene, hogy legyen, örök értékek.  Az előadások sokszínűsége pedig bemutatta, hogy ahogyan a nem romák is sokfélék lehetnek, úgy a cigányság is sokszínű és különböző. Ezek ellenére azonban emberségünkben mindannyian egyek vagyunk, csupán olykor közös, olykor egészen eltérő tapasztalásokkal.

Fotó: Tóth Emese/ Független Színház Magyarország

Ami már betoppanáskor is jó érzéssel töltött el, az a multikulturalitás, sokféleség volt. Megkockáztatom, hogy soha nem láttam még Magyarországon olyan színházi előadást, ahol a közönség ennyire sokszínű lett volna, mind kor, mind etnikum tekintetében. Ami még inkább érdekes, hogy a színházkritikustól a kevésbé tapasztalt színházi nézőig mindenféle befogadóval találkoztam itt, ez pedig alkotói szemszögből is igazán izgalmas lehet. (Egy csoport iskolás például több órát utazott, csak hogy láthassák az egyik darabot). Az előadások pedig ehhez mérten egyenesek, jól érthetőek, ám művészi igénnyel megformáltak voltak. Ezek a darabok nem csak a budapesti értelmiségi réteg igényeit szolgálták ki, nem a színházi kapitalizmus termékei. Mivel az előadók romák voltak, így önreprezentatív, lényegre törő, az alkotók szempontjából rendkívül személyes önfertárulkozások tanúi lehettünk a nézőtéren ülve.

Az ARA Art Társulat 2011 óta működik Csehországban, alkotói roma fiatalok, akik az ottani roma közösségek problémáiról beszélnek a színház nyelvén. Pindral című előadásuk kerettörténete igen egyszerű – nagymama mesél az unokájának a cigányok történetéről. A teremtéssel kezdi, mert ahogyan sok más népnek, a romáknak is van saját teremtésmítoszuk, melyben Isten kenyértésztából, kemencében formálja az embert, így alkotva, sütési idő szerint többfélét belőle. A nagymama évszázadok eseményeit meséli el a cigányok szemszögéből, arról, hogyan tűri, vagy nem tűri meg őket a többségi társadalom. Szó esik az életmódjukról, láthatóak jellegzetes viseleteik, gyönyörű dalokkal kápráztatják el a közönséget. Mesével simogatják az emberi lelket, aztán ahogy egyre inkább közeledünk a jelenkorhoz, olyannyira kristályosodnak a történetek is. Aprólékosabbá, részletesebbé válnak – a középkori eseményekről még csak egy-egy jogi feljegyzést találunk, de Auschwitzról már a dédszüleink beszéltek, az emlékek egyre élesednek, a szereplők neveket, majd arcokat kapnak. Milyen különös, hogy a közelmúlt leírása tűnik a legbizonytalanabbnak, melyet már nem csak a háborús időkben született nagymama, de annak fiatal unokája is formál. Mintha minden affelé haladna, hogyan jutottunk el idáig, hogyan lehet, hogy a szüleinkkel eltérően vélekedünk egy adott rendszerről, sőt, hogyan lehet, hogy talán különböző embercsoportok különböző módon éltek meg egy bizonyos történelmi eseményt. Számomra az előadás a világ egyedül való beláthatatlanságát fejezi ki igazán, hiszen miért zárnánk ki akárkit is a történelem rekonstrukciójából? A töredékesség egyértelmű, az igazságok egyenértékűek. A saját magunkba való bezártság nem lehet célravezető. A világ folyamatainak felfejtése egymás megfigyelése által történik.

Fotó: Tóth Emese/ Független Színház Magyarország

A közönségtalálkozó remek élmény volt számomra, hiszen fontos témákról esett szó. David Tišer rendező beszélt arról, milyen romáknak és nem romáknak rendezni ebben a témában, illetve hogy alkotóként hogyan határozza meg saját identitását. Szó esett arról is, mennyire kevesen beszélik (részben az asszimilációs kényszer miatt) a romani nyelvet anyanyelvként, ami pedig akadályozza az ezen a nyelven való színházcsinálást. „Akcentussal ugyanis nem lehet színházat csinálni.” – mondja. Akcentussal nem lehet kultúrát művelni, de idegenséget magunkra vetve teljesértékű életet sem élhetünk. Csak önazonosságban lehetünk őszinték, ezért is annyira fontos, hogy hagyjuk a másikat teljességében önmagaként kommunikálni, mert különben lemaradunk a közös megértés lehetőségéről.

Fotó: Tóth Emese/Független Színház Magyarország

A bukaresti Giuvlipen Társulat, Ki ölte meg Szomna Grancsát? című előadásában az egyik alkotó nem tartott attól, hogy román anyanyelvűként magyarul énekeljen, ám a cseh darab kapcsán létrejött beszélgetés azon része, melyben a rendező az akcentus elidegenítő effektusáról beszélt, beigazolódott. Mégis, a magyar nyelv használatának oka van, a darab karakterét ihlető valódi Szomna Grancsa ugyanis erdélyi magyar cigány volt, dupla idegenségérzettel. A darabot, mely egy olyan fiatal lány tragikus halálának körülményeit járja körbe, akit szülei eltiltottak az iskolától, három nő játszotta bravúrosan. Kiemelném a kellékek kreatív használatát, illetve a letisztult tér előnyeit, mely a cseh előadásnál is kiválóan hatott. A mű egészen emészthető volt, ízlésem szerint kicsit nyújtott, viszont egészen egyértelmű értékeket képviselt. Különböző alternatívákat mutatott a valóság összerakásának lehetőségeire, felhívva a figyelmet az egyén világának komplexitására és az emlékezés fragmentált jellegére. Nem lehet elsiklani affelett a tény felett sem, hogy a darab egyértelműen kiáll az emberi jogok mellett, a szabad döntéshozatalt pártolva. Kegyetlenül szembesíti a nézőt a sztereotípiákkal, a média ízléstelenségével, az oktatási rendszer hiányosságaival, a szülői esendőséggel. És hogy ki ölte meg Szomna Grancsát? Talán senki, talán mindenki. Az is lehet, hogy meg sem halt, de ez esetben az életben maradása tőlünk függ. A jövő ugyanis rajtunk áll.

Kiemelt kép: Tóth Emese/Független Színház Magyarország

Tags: Budapest, Független Színház, Roma Hősök Fesztivál, RS9 Színház Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts