Sok más eseményhez hasonlóan ebben az évben a Deszka Fesztivál sem kerülhetett hagyományos formában megrendezésre. Ez a Nyílt Fórum drámapályázatot is érintette, hiszen a második fordulóba jutott írók műveit szokás szerint ezen a rendezvényen mutatják be a közönségnek.

Az online térben azonban júniusban is szorgos munkálatok folytak. A szerzők és a színészek közösen dolgoztak azon, hogy a darabokból naponta egy-egy részletet felolvasószínház formában, az interneten keresztül tudjanak bemutatni. Így született meg a DeszKarantén Fesztivál

A Színházi Dramaturgok Céhe évente meghirdeti a Nyílt Fórum drámapályázatot, melyre kortárs magyar szerzők műveit várják. Pályázni olyan drámákkal lehet, amelyek drámakötetben nem jelentek meg, illetve színpadon sem lettek még bemutatva. A legjobbnak ítélt írásokat a szerkesztőbizottság a Nyílt Fórum Füzetek kiadványában jelenteti meg. A projekt egyik fő célja a kortárs magyar drámairodalom felpezsdítése, és egyben lehetőséget adni új szerzőknek, hogy kipróbálják magukat a drámaírás terén, illetve bemutatkozhassanak a nyilvánosság előtt.

A szövegek bemutatója június 15–20. között zajlott, a darabok felolvasása után pedig a mentorok és szerzők közti beszélgetéseket lehetett meghallgatni. Az idei mezőnyből az alábbi drámákat válogatták be a második fordulóra.

Tóth Réka Ágnes: Ez

Az írónő egy kifejezetten személyes és akár hétköznapinak is nevezhető helyzetet dolgozott fel ebben a darabjában. Elmondása szerint több helyen próbált a drámai szövegbe költészetet csempészni, és a különböző formák vegyítésével kísérletezni, valamint érződik a zeneiségre és a dinamikára fektetett hangsúly is. A főszereplő lány a húszas évei vége felé jár. Tengeti az életét, ábrándozik és olykor nosztalgiába merül, hogyan is képzelte el még kamaszkorában az életét. És hol tart most? A napjaink fiatal generációira jellemző magány, útkeresés és kapunyitási pánik egyvelege ütközik ki ebben a történetben.

O. Horváth Sári: Hiszitek mit nem

A dráma hat ember közt kialakuló viszonyok kapcsolatát követi nyomon: testvéri, baráti és szerelmi kötelékeket. Ahogy a szereplők az életük értelmét kutatják, találkozásaikkor egymásra is hatással vannak. A szálak egy EGÓ nevű rejtélyes karakter kezében futnak össze. A dráma egy trilógia harmadik részeként íródott a Lenni vagy nem és az Életigen után, mely ezúttal a hit és a vallás hatását vizsgálja az egyéni és társadalmi kapcsolatrendszerekben.

Horváth János Antal: Szentivánéj

„Megpróbálni úgy szeretni, ahogy a legnehezebb: önzetlenül.” Ez a mondat lehetne Horváth János Antal darabjának mottója, amely nagyrészt a mindenki életében ott motoszkáló „menni vagy maradni” kérdéssel foglalkozik. Legyen az akár egy kapcsolat, munkahely, vagy épp egy hagyomány megújítása. De tudjuk, hogy a változás sokszor fájdalmas és sohasem könnyű. Lehet-e máshogy szeretni, mint ahogy minket szerettek, vagy ahogy szeretnénk, ha minket szeretnének? 

Molnár T. Eszter: A zsúr

A történetnek egy kislány szülinapi zsúrja adja az alapját. Ezúttal azonban nem a gyerekeké, sokkal inkább az érkező felnőtteké lesz a főszerep. Egyre több bonyodalom szövődik közöttük, ahogy a viszonyok kibontakoznak és fény derül a múlt titkaira. Mindeközben váratlan esemény következik be: a város utcáin terrormerényletet követnek el, aminek következtében senki nem hagyhatja el az aktuális tartózkodási helyét. A feszültség pattanásig fokozódik: nem lehet tudni, ki hogyan és mikor fog távozni a zsúrról. A darab írója Molnár T. Eszter, biológus és regényíró, A zsúr az első drámája.

Dóka Péter: Polimax, avagy a kockaróka visszatér

A mű szerzője, Dóka Péter a Móra Könyvkiadó főszerkesztője, és egyben számos gyerekkönyv írója. A Polimax, avagy a kockaróka visszatér című drámája egy nyomozás kereteibe ékelve, nem mindennapi karakterekkel meséli el a Polimax játékgyár történetét. A szerző a darabban több olyan témát ötvöz, melyek már régóta foglalkoztatják: mi minden történhet meg egy napfogyatkozás misztikumában, főleg, ha épp a rendszerváltás frusztrált időszakát éljük?

Dézsi Fruzsina: A helyzet ura

Dézsi Fruzsina új drámájának helyszíne egy magyar vidéki kisváros. A cselekményben erős vallási és politikai nézetek ütköznek egymással. Mi lenne, ha Isten másodszorra is elküldené Jézust a világba, aki épp a mai Magyarország helyzetébe csöppenne bele? A szerző elmondása szerint a szövegben fellelhetők a Megváltás bibliai motívumai, kirajzolódik a jelenlegi magyar társadalom képe, és nem titkoltan politikai célzatot is közvetít.

A DeszKarantén Fesztivál keretében készült videók visszanézhetők a Színházi Dramaturgok Céhének Facebook-oldalán

Kiemelt kép: Színház.org