Kevés olyan legendásnak mondható előadást ismerünk, amelyre az ország számos pontjáról érkeznek érdeklődők. Pontosan ilyen előadás volt azonban a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Faust című előadása, amelyet Románia legjobb előadásaként tartanak számon, és amely évtizedes múltjával is ugyanúgy telt házas közönséget bűvöl el és ragad magával fellépésről fellépésre, mint a bemutatója idején. Goethe közismert művét, a Faustot Silviu Purcărete állította színpadra még 2007-ben. Az azóta is töretlen sikerű előadás címszerepét elsőként Ilie Gheorghe játszotta, aki idén áprilisban elhunyt, így az idei évadban már egy magyar színész, Bács Miklós bújik a doktor bőrébe.
Faust egy elismert és nagyra becsült doktor, akit az emberek mély tisztelete övez, holott hibát hibára halmozva emberéleteket követelő kísérleteket hajt végre. Az önmagában való csalódás miatt kis híján öngyilkosságot követ el, de még mielőtt Faust belekortyolna a méreggel kevert italba, Mephisto megakadályozza a végzetes tettet. A történet legelején maga az ördög egyességet köt Mephistóval, akinek feladata lesz kárhozatba vinni Faust lelkét. Végső kétségbeesésében Faust vérrel aláírt szerződést köt Mephistóval, amelynek értelmében, ha eléri a boldogságot, lelkét magával ragadhatja a gonosz. A darab végére Faust minden kéjét, vágyát, óhaját kiéli Mephisto segítségével, aki időközben maga válik a felsorakoztatott szereplők leggonoszabbjává. A történet végén egyedül övé lesz a szenvedés, és morálisan teljesen megsemmisül.
A Faust nem egy megszokott színházi előadás. Itt a néző teljesen megfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen egy darabot lát, kizár mindent, és hagyja, hogy az érzelmek magával sodorják, majd a valóságról megfeledkezve részévé válik és beépül egy addig számára ismeretlen világba. A baljós Hold, a rossz ómennek hitt farkasvonyítás, a kintről beszűrődő hangok, az ablakon át leskelődő kísérteties lények és az éjszaka túlvilági hangulatának hatalma előre felkészíti a nézőt arra a felfordult, ördögi, romlott világban való látogatásra, amelyre az előadás invitálja részvevőit. Nem egyszerűen színház, hanem egy megalkotott fiktív világ, ahol az ember mindössze bolyong a térben, és akarva-akaratlanul része lesz ennek a világnak, nézőként mégis illeszkedő elemeként.
Különleges a helyszín és a díszlet is. A darabnak ugyanis nem színház, hanem egy kívülről raktárhelyiségnek tűnő épület ad otthont. A teremben senkinek sem szól a jegye egy meghatározott székre, mindenki ott foglal helyet, ahova lehetősége van leülni. Nem véletlen, hiszen az előadás két különböző teremben játszódik, a nézőket pedig gyors tempóban terelik át egyik teremből a másikba, hogy fokozzák a hatást; cél, hogy a néző ne essen ki az őrült káosz érzetének hatása alól. Az első teremben a színpadot egy fehér függöny takarja, majd a kórus hangját hallja meg a közönség, később pedig maga az ördög, a történet mozgatórugója és egyben fő gonosza rántja le a leplet, miután a közönség háta mögött megjelenik és elvonul a sorok között. Gonoszul felnevet, ezután elhagyja a helyszínt: ez jelzi az előadás kezdetét.
A látványvilág a lehető legösszetettebb: koponyák, preparátumok, padok, szétdobált könyvek és papírlapok, újságok és folyóiratok, gyertyák, túlvilági lények, a szekrény tetején üldögélő Mephisto, az ablakon át leskelődő kísértetek mind figyelemfelkeltő részei az előadásnak. A szekrény nemcsak kellék, hanem eszköze is a kifejezésmódnak, előrevetítésnek: nyikorgása rossz előjel, a bútordarab pedig átjáró, amelyen keresztül természetfeletti lények lépnek be. A színpad felépítése is figyelemre méltó, hiszen egy darabja előre-hátra mozgatható, ez pedig mind praktikus szempontból, mind látványban elengedhetetlen: itt érkeznek az újabb színpadi elemek, itt vonul be maga a halál, ez válik ösvénnyé, majd átjáróvá egyenesen a pokolba. Ezen keresztül vonul át a közönség a disznófejű, fehér köpenyes alakok jelzésére a második terembe, amely a boszorkányszombat színhelye.
A látvány itt is borzongást keltő, az emberek tanácstalanul próbálnak kitérni a holtak, disznófejűek, kísértetek és a túlvilági lények által hordozott hatalmas rinocérosz elől. Boszorkányok röpködnek fejük felett, és a szemük előtt rendeznek orgiát, átadva magukat a biztos kárhozatnak. Mephisto bevezeti Faustot ebbe a túlvilági körbe, megmutatva neki a poklot. Balra egy színpad áll, ahol később azt mesélik el, ahogyan az anya megöli gyermekét és öngyilkosságot követ el. Jobbra a disznófejűek járják táncukat, kör alakban bekerítve az emelvényt, amelyen boszorkányok és a többi disznófejű kereng eszeveszetten. Szemben a boszorkányokat látják a nézők, akik innen fogják közre a terem közepén álló színpadot, ezzel pedig részévé válnak a gyűlésnek. Ennél a pontnál kell megjegyezni azt is, hogy a nyomasztó horror elemek miatt az előadásra nem léphetnek be 14 évnél fiatalabbak.
Nem kevésbé meghatározó az első teremben látható videomapping, hiszen a ködös éjszakában a Hold alakjában Mephisto arcképe jelenik meg. Ennél azonban lényegesebb a hanghatások; a farkasvonyítások, a gonosz nevetés, a rekedtes hang, maga a lélegzetvétel és nem mellesleg a zene – nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a látvány még komplexebben hasson a nézőkre. A kórus éneke, a dalszövegek összhangban vannak a szereplők monológjaival, alátámasztva az elhangzottakat. A néző már az előadás legelejétől részévé válik a történetnek, hiszen az őt ért számos hanghatás és kép, a játszók provokációja, a megszámlálhatatlan statiszta miatt azt sem tudja, mire fókuszáljon, így óriási figyelmet igényel az előadás; nemcsak követni kell, hanem erőfeszítéseket tenni, hogy megértsük a darabot.
A rendező feltehetően a nézőt is a történetbe helyező színház mellett teszi le voksát, a második terembe vonulással és a tér ottani elrendezésével a néző is a gyűlés résztvevője, a pokol látogatója lesz. Egy lélek, aki eltévedten, terelve lép be a túlvilágba egy olyan ösvényen, olyan lények vezetésével, amelyektől hideg futkos végig a hátán. A kórus mellett fontos a zenekar is, amely a második terem sarkában emelt állványon zenél.
A címszerepet játszó Bács Miklós színészi rátermettsége, tehetsége, briliáns átalakulása vitathatatlan. A legkiemelkedőbb azonban mégis a Mephistót alakító női főszereplő, Ofelia Popii, aki meggyőző előadásmódjában bújik Mephisto bőrébe és lenyűgöző, páratlan játékával alakítja karakterét. Alakításával 2009-ben elnyerte a Herald Angel-díjat. Külön bravúr, hogy nő bújik Mephisto bőrébe, ezzel is jelezve, hogy a gonosznak nincsen neme. Figyelemre méltó az is, hogy Faust kiszemeltjét, Margarétát négy fiatal lány alakítja. Mellettük legfontosabbak mégis talán a statiszták, akik hol diákokként, hol halottakként, hol boszorkákként, hol disznófejűekként lépnek színre.
A Faust egyszerre hátborzongató és lenyűgöző előadás, amely a nézőt először aktív befogadóvá, majd a darab részévé teszi. A nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház kétségtelenül olyan előadást állított színpadra, amely a világ nemzetközileg elismert színházainak színvonalával vetekedik. A darabot többször játszották külföldön, és számos díjat is nyert. 2009-ben bemutatták az Edinburgh-i Nemzetközi Színházfesztiválon, 2011-ben pedig Brüsszelben játszották. A Faust az UNITER Gálán is kitüntetett figyelmet élvezett, hiszen Ofelia Popii színésznő és Helmuth Stürmer díszlettervező is díjat vett át. Két évvel később a Romániai Színházi Egyesület Kiválósági Díjjal tüntette ki az előadást, amely az említettek mellett még számos elismeréssel büszkélkedhet.
