Létezik egy fajta szerelem, a „görög mitológiai szerelem”, aminek hatalmában áll háborúkat indítani, ereje jobban megmozgatja a hullámokat, mint éjszaka a hold; amit még az istenek is figyelemmel kísérnek. De mire lehet képes ez az erős, intenzív érzés, ha viszonzatlan, kielégítetlen marad? ”Ha Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott.” – Szerelmi útvesztő, ahol nincs kiút és nincs kijárat – a keresésbe ki öl, ki beleőrül.
Andromakhé görög mitológiai hősnő, a trójai háborúban elesett Hektor özvegye. A különböző (opera)irodalmi feldolgozásokban történetének végkimenetele is változó: Jean Racine francia író 17. századi drámájában a trójai háború után Akhilleusz (Hektor gyilkosa) fia, Pürrosz a saját királyságába viszi, és ott rabként tartja a nőt és fiát, Asztüanax-ot. Andromakhé kitartóan hűséges halott férje emlékéhez, megmaradt szeretete pedig fiának védelmezésében összpontosul (akiben szüntelenül Hektort látja), Pürrosz mégis beleszeret a nőbe. Bár őt már jegyese, Hermione bálványozza, akit viszont Oresztész fáraszt hódolatával.
Ebben a történetben mindenki szerelmes, viszont az ördögi láncolatban minden szerelem egyirányú. Ez az impulzív, kielégítetlen érzés – ahogy a másik szerelmének gyűlöletével vegyül – minden történés mozgatórugója, minden döntés eldöntője. A fő cél a szerelem beteljesülése vagy megbosszulása, s ezért bárki kész hazudni, manipulálni vagy ölni – akár saját magát is. Hiszen itt mindenki a saját történetének főszereplője, és,
bár közösen egy nagy tragédia részesei, egyéni tragédiaként élik meg, hogy akit szeretnek, az nem szereti őket viszont.
S ezek az egymástól elhangolt szerelmek mind különböző szólamokban jelennek meg. Oresztész hangos és harsány: Patkós Márton elszánt hősszerelmesének energiájától a levegő kissé mindig vibrál. A karakter impulzív esszenciájából (és a hozzá rendezett „eltúlzó” jelenetekből) adódóan ő az, akinek színpadi jelenléte mindig a legerősebb. Hermione (Józsa Bettina) féltékeny és hisztérikus, tettei csupán impulzívak – talán ő a legönzőbb és legkevésbé szerethető karakter. Pürrhosz (Borsi-Balogh Máté) visszafogott és tagadó, Andromakhé (Hámori Gabriella) csendesen veszélyes, de mindketten határozottak és félelmet keltőek.
A karakterek közötti szakadékot vizuálisan is erősíti, hogy mind más-más korok ruházataiban, tárgyaival körülvéve jelennek meg.
Főnix (Vajda Milán) és Püladész (Horkay Barnabás) – Pürrhosz testőre és Oresztész barátja – a szerelmi játszmákban csak külső segítőként és tanácsadóként vesznek részt, viszont hozzájuk köthető a rendezés saját jeleneteinek legtöbb humoros cselekedete és megszólalása is, így ők az állandó feszültség feloldásának képviselői.
Különösen szép a darab szöveggondozása (Gáspár Ildikó, Závada Péter): ideális középútként jelenik meg az eredeti magyar fordítás (Szabó Lőrinc) helyenkénti kortárs megszólalásokkal történő vegyítése. Így megőrzi a klasszikus, dallamos színpadi nyelvezetet, viszont frissítően hat egy hétköznapi, közvetlen mondat vagy rövid párbeszéd, amikor az ismétlődő ritmikusság már fárasztóvá válna. Mivel nem görcsösen vagy kínosan, „trendi” szavakat erőltetve próbál modernizálni, hanem ügyesen adagolva, kellemes humorral, könnyedén jelenik meg ez a kiegészítés – értékileg hozzáad az eredeti szöveghez, életben tartva azt.
A darab effajta elevensége nemcsak a szöveg gondozásában, hanem a rendezési megoldásokban is végig jelen van. A felerősített gesztikulációk és ábrázolások, a hozzáadott apró, de humoros cselekedetek (pohárlopás, vagy a reggeli rántotta sütés), a kortárs kellékek hiteles használata mind hozzájárul, hogy frissnek, magunkhoz közel(ebb)inek érezzük a történetet.
Ezt az érzetet csak erősíti, hogy a színészek fizikailag is fél méterre játszanak a nézőktől
– többnyire a két egymással szemben álló, lelátó-szerű nézőtér közti folyosón. Már a kezdetektől érezhető, hogy itt nincs klasszikus színpadi tér, amire a színészek mozgástere korlátozódik: a játék- és nézőtér, vagy éppen a színház előtere közti határ teljesen elmosódik, hiszen a szereplők hol a technikusok melletti emelvényen, hol a terem más eldugott helyein bukkannak fel. A díszlet visszafogott és minimalista, viszont a kellékek reprezentálása és használata kreatív és izgalmas, szintén a kortárs elevenséget erősítve.
Az előadás bemutatója eredetileg márciusra volt tervezve, majd a karantén-kényszerből elhalasztva először rendhagyó formában, YouTube-on közvetített „karantén-videókonferenciaként” tartották meg. A színházban bemutatott premierje október 9-én volt Örkény Stúdióban; ezzel egyidőben az e-színház oldalán stream-en keresztül is követő volt.
Bemutató: 2020 október 9., Örkény Stúdió
Színlap:
ASZTÜANAX, Andromakhé és Hektór kisfia: Csillik Ákos / Zikkert Milán
ANDROMAKHÉ, Hektór özvegye, Pürrhosz rabnője: Hámori Gabriella
PÜRRHOSZ, Akhilleusz fia, Epirosz királya: Borsi-Balogh Máté
ORESZTÉSZ, Agamemnón fia: Patkós Márton
HERMIONÉ, Heléna és Meneláosz lánya, Pürrhosz jegyese: Józsa Bettina
PÜLADÉSZ, Oresztész barátja: Dóra Béla / Horkay Barnabás m.v.
FŐNIX, Pürrhosz tanácsadója és testőre: Vajda Milán
díszlet, jelmez: Szabados Luca
dramaturg: Ari-Nagy Barbara
zenei vezető: Kákonyi Árpád
világítás: Baumgartner Sándor
mozgás: Horkay Barnabás
súgó: Mészáros Csilla
ügyelő, asszisztens: Laky Diána
Szabó Lőrinc fordítása alapján
Szövegkönyv: Ari-Nagy Barbara, Gáspár Ildikó és Závada Péter
rendező: Gáspár Ildikó
ANDROMAKÉ az Örkény Színház oldalán
ANDROMAKHÉ az e-színház oldalán
Kiemelt kép: Horváth Judit
