„A holtakra vigyázzanak a holtak”

f21.hu 2020. Sze. 30. 0 5

Kitérhetünk-e a sorsunk elől? Utánamegyünk-e, ha gyomrunkban érezzük: a történés számunkra eleve elrendeltetett? Képesek vagyunk-e sérelmeinket elhatárolni a gyermekneveléstől? Vajon élhet-e boldog életet az, aki a fájdalomra született?

Szerző: Pataky Diána

Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Guelmino Sándor Jászai Mari-díjas magyar színházrendező, dramaturg, aki a 2019/2020-as évadban a Jászai Mari Színház színpadára hozta Andrew Bovell ausztrál szerző kíméletlenül őszinte, 19592039 között játszódó, transzgenerációs családdrámáját, a Ha elállt az esőt (Zöldi Gergely fordítása).

A kortárs színdarab már az első percekben egy nagyon erős szimbólummal nyit, amely a bibliai motívumrendszerbe illeszkedve végig kulcsszerepet kap. 2039-et írunk, a természeti katasztrófák mindennaposak, a halak kipusztultak, a világ a megsemmisülés szélén áll. S mégis, egy hal pottyan le az égből, ezzel reményt adva az emberiségnek az enyészet közepette, megidézve Jézus Krisztust, a Megváltót, vele együtt pedig az örök élet ígéretét, mintegy előrevetítve a darabvégi megváltást.

Hirtelen 1988-ba repülünk vissza, Gabriel (Figeczky Bence) eltűnt apja keresésére indul, mint ahogyan ötven évvel később a keresett apa unokája is megpróbálja felfejteni felmenői titkait. A cselekmény előrehaladtával a párbeszédek, s ezzel az érzelmi gócpontok is folyamatosan ismétlődnek, melyből a néző a gyomrában érezheti, egy családállítás (Familienaufstellung) kellős közepére érkezett. Szinte az elején kiderül az is, hogy ebben a történetben a maga módján mindenki főszereplő.

A vállakat egyre súlyosabban nyomó generációs titkok napvilágra kerülnek. Azok öröklődő, közvetlen hatása a következő nemzedékre és nem utolsó sorban a szereplők személyiségének teljes kifordulása, peremre kerülése újra és újra eszünkbe juttathatja a színdarabban szűnni nem akaró esőt, s ezzel az Özönvíz mítoszát, mely szerint a rossz erkölcsű emberek által lakott világot elárasztotta a víz.

A díszlet (Fekete Anna) rendkívül beszédes, az elemeket látszatra is csak egy hajszál választja el attól, hogy atomjaikra essenek, mintha a karakterek életét látnánk vizuálisan leképezve. A színpadi jelenlétet, annak karakterbéli hangsúlyosságát folyamatosan fokozza, hogy a szereplők és különböző időmetszetekben létező alteregóik annak ellenére sem hagyják el a színpadot, hogy öt idősíkon át ugrál folyamatosan a történet. Mi több, a dráma egyes alakjai (akiket párhuzamosan két színművész alakít) olykor egyszerre játsszák el huszonéves, s egyben időskori önmagukat. Megkapóan ügyes szimbiózisban mozognak, éreznek, emlékeznek saját személyiségük különböző időbeli állapotára.

Az ifjabb Gabrielle Yorkot formáló Szakács Hajnalka, valamint a felnőtt nő képében játszó Ráckevei Anna megmutatták a sorsnak azt a fanyar fintorát, miszerint ha túlságosan az emlékeinkben élünk, az élet pont azoktól foszt majd meg bennünket; feltéve, ha addig nem pusztítunk el mindent magunk körül a tehetetlenségünkkel.

A történet másik végéről hasonló cipőben jár a végtelenül intelligens Elizabeth Law, akit fiatal nőként Bakonyi Csilla, majd későbbi létezésében Egri Márta formál meg. Életét végigkísérve szemtanúi lehettünk egy házasság darabokra hullásának, a nő megsemmisülésének, valamint a fájdalom elnyomásához segítséget jelentő alkoholizmus fokozatos kialakulásának.

Az eredendő bűnt megtestesítő, valamint a szereplők történeteit e bűnnel összekötő Henry Law képében Crespo Rodrigót láthatjuk. Karaktere első körben a pedofíliát és annak hatását boncolja az azt elszenvedő környezetre nézve.

Gabriel Law bőrébe búja Figeczky Bence az egyik legártatlanabb, legszenvedélyesebb karaktere a történetnek, akit a többiekkel ellentétben nem feltétlenül a fájdalmai hajtanak, azonban ezt a kegyelmi állapotot egy pillanat alatt töri meg a rázuhanó igazság. Honti György, azaz Joe Ryan tükröt tart azoknak, akik kézen fogva sétáltatják más fájdalmát, és olyan álmokat dédelgetnek, amely sosem volt az övék. Gabriel York (Végh Péter), valamint Andrew Price (Dévai Balázs) sorsdöntő találkozása oldja fel a négygenerációs gócot, mely megváltás hatására végre eláll az eső.

A hidegrázás a bőrön, az elfojtott lélegzet, a kicsorduló könnycseppek mind-mind átjárják a befogadót, s tanúbizonyságot tesznek arról, hogy a színpadon valami különleges született. Az ember hazaér, és már sosem lesz az az ember, mint aki azelőtt volt. Gazdagabb, legalábbis bölcsebb, hiszen már tudja, ha nem engedi el a múlt kezét, az végül felfalja önnönmagát.

Képek: Prokl Violetta

Tags: Andrew Bovell, Bakonyi Csilla, Crespo Rodrigo, Dévai Balázs, Egri Márta, Fekete Anna, Figeczky Bence, Guelmino Sándor, Honti György, kritika, Ráckevei Anna, Szakács Hajnalka, Színház, tatabánya, Tatabányai Jászai Mari Színház, Végh Péter, Zöldi Gergely Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts