Az f21.hu csapata ezúttal Kálmánchelyi Zoltánt, a Weöres Sándor Színház színészét faggatta színjátszásról és életről.
Kezdésnek a kérdés, ami minden színészinterjúban kötelező: kezdetektől fogva a színpadra készültél, vagy ejtőernyősként érkeztél a színházba?
Mindig érdekelt, sosem álltam messze sem a filmtől, sem a színháztól. Ez köszönhető annak is, hogy az édesapám a Magyar Filmgyártó Vállalat hangosztályán dolgozott, a nővérem pedig énekelt, a mai napig ebből él. Egyébként van otthon egy dedikációm, meg kéne keresnem, mert senki sem hiszi el nekem. Eredeti Walt Disney dedikáció! Ezt a nagynéném kapta, aki szintén a vállalatnál dolgozott, mint telefonos kisasszony.
Váó…
Aztán tizennégy éves koromban elkezdtem pantomimezni, majd néhány színházi stúdium következett. Olyan időszak is volt, amikor nyolc különböző tanodába jártam párhuzamosan! 1995-ben kerültem az Új Színház stúdiójába, igazán jó csapat várt rám.
A filmes vagy a színházas ambícióid voltak erősebbek? Tudom, hogy neked fontos filmes múltad is van…
Mindenképpen a színház felé húzott a szívem. A filmezést Végh Zsolt barátommal kezdtük, aki annak idején a Színművészeti Főiskola hallgatója volt. Szerettünk volna nyáron kijutni a Sziget Fesztiválra. Ez a rendezvény akkoriban még nem nőtte ki magát ennyire naggyá. Úgy gondoltuk, ha már kint vagyunk, csinálunk is valami produktumot: így ráadásul ingyen bejuthatunk. Színházat nem akartunk csinálni, egész évben azzal foglalkoztunk… Zenéljünk? Az sem jó, mert nem értünk egyetlen hangszerhez sem… Végül a Sziget kivetített híradói elé mi készítettük az „esti meséket”, ezek voltak a Sziget-mesék.
Mi minden történt veled a kilencvenes évek elejétől egészen addig, amíg Szombathelyre jöttél játszani?
Nagyon-nagyon hosszú út volt, és ezalatt nem csak az időre gondolok. ’98-ban teljesen abbahagytam a színházat, ez az időszak egészen 2008-ig tartott. Sok dologban kipróbáltam magam: programoztam, volt könyvesboltom, majd, amikor a könyvpiac bedőlt, játékboltot nyitottam, sőt holland használt ruhákkal is foglalkoztam!
Hiányzott a színház?
Éreztem, hogy valami hiányzik az életemből: a színészi feladatok. Számomra a színjátszás egy személyiségfejlesztő tréning, amiért nem én, hanem nekem fizetnek! Szeretek belebújni a karaktereim bőrébe. Sajnos néha kevés a próbafolyamat pár hete, hogy ez igazán mély személyiségváltozással is járjon.
A hírhedt próbahetek!
Hatalmas pszichikai és fizikai megterhelés, ha jól akarod csinálni. Néha pedig kénytelen a színész is feltöltődni: ha erre nincsen mód, akkor komoly egészségügyi kockázata lehet. Ismerek olyan kollégát, aki egy próbafolyamat végére annyira legyengült, hogy nem volt ereje elmenni orvoshoz sem.
Te hogyan véded meg a tested és lelked a kiégéstől? Mi tölti ki a szabadidődet?
Nem mindig áll rendelkezésre szabadidő. Elméletben délelőtt tíz órától délután kettőig próbálunk, majd este hat és tíz óra között. Ha tízkor már el akarod kezdeni a próbát, akkor természetesen korábban be kell jönnöd felkészülni. Vannak váratlan helyzetek is. Előfordult a A padlás próbáján, hogy 4-5 különböző szerepre is be kellett ugranom. Mindig volt hiányzó. Esténként pedig mennek a rendes előadások… Ott természetesen kisminkelnek, utána irány a zuhany és tizenegy felé talán vége a napnak. Reggel fél tíz és este tizenegy között legtöbbször dolgozunk. Ezekben az időszakokban nincs igazán mód a feltöltődére. Ha vége a próbafolyamatnak, akkor pedig egyszerre tör ki a visszafojtott feszültség: lebetegszik az egész szereposztás! Kimerülnek a szervezet erő és vitamintartalékai. Nyáron áll rendelkezésre hosszabb idő, hogy kipihenjük és összeszedjük magunkat.
Mégis, hogyan kapcsolódsz ki?
Színházba járok minden nap! (Nevet)
Visszatérve a történetedre… Hogyan kerültél pont a Weöres Sándor Színházhoz?
El kellett jönnöm Budapestről, erre volt leginkább szükségem. Szabados Mihály (aki azóta már nem tagja a társulatnak) kérdezte meg tőlem, hogy szeretnék-e Szombathelyen játszani. Sokat mesélt Jordán Tamás kezdeményezéséről és tetszett, amiket mondott. Így lett rendes keresetem, ráadásul elkerülhettem a fővárosból! Felhívtam Tamást, akivel már ismertük egymást a Merlin Színházból. Le is ültünk hárman Dömötör Tamással együtt, hogy megbeszéljük a részleteket. A két Tamás eleinte együtt vezette a színházat, közös koncepciójuk volt egy tv-stúdió kialakítása. Tudták, hogy nem áll messze tőlem a filmes világ sem, ez még egy ok volt, hogy idekerülhettem. A filmezés végül csak részben valósult meg, de kiderült színészként is jól működöm
Mit tudtál Szombathelyről az érkezésed előtt? Elég messze van Pesttől.
Semmit! Egyszer a Libiomfi kapcsán jártam itt és szerethető városnak tűnt. Két hét kellett, hogy kimondjam: nem akarok többet Budapesten élni, sokkal jobb vidéken. Szórakozni természetesen jó felutazni, de nem hiányzik a zaj, a borzalmas „ufók”, akik az utcákon közlekednek, emberek üveges tekintettel… Kifejezetten szeretem Szombathelyt!
Melyik darabokat tekinted mérföldkőnek? Olyan előadásokra gondolok, amik szakmailag és emberileg próbára tettek.
Nincs olyan darab, ami ne adna hozzám valamit. Szerettem a színházindító 9700-at, ez egy könnyebb mű volt, ráadásul nőt játszhattam benne! Nagyon nagy élmény volt Kiss Marival és Trokán Péterrel játszani a Cabaret A’ la Carte jeleneti során, rengeteget tanultam tőlük, annál is inkább, hogy ’98 óta nem nagyon volt ilyenre lehetőségem. Az Anconai szerelmesek-et is kiemelném, ez egy zenés-táncos produkció volt, pont ez a jellege adta a kihívást. De sokáig sorolhatnám még őket. Néha a véletlenek is segítettek, hogy jó vagy főbb szerepeket kapjak.
Láttalak főszerepben A király mulat című Victor Hugo drámában.
Ezt a darabot Valló Péter rendezte. Szeretek vele dolgozni, mert ad rendezői impulzusokat, de ránk hagyja a megvalósítást. Van benne egy közös jelenetem Sodró Elizával, amiben meg kell őt erőszakolnom, ezt például ketten dolgoztuk ki. Péter csak annyit mondott, hogy nincs mit hozzátennie, nagyon gusztustalan volt… Irtózott tőle! Úgy látszik mostanában az erőszaktevő szerepek jutnak nekem!
A tavaszi évad talán legerősebb darabja A mi osztályunk lengyel dráma, amiről az f21.hu is írt. Megrázó darab, olyan, mint egy gyomorszájon vágás, csak ajánlani tudjuk! Itt Lukáts Andorral dolgoztál együtt.
Andortól is nagy szabadságot kaptam, hamar egy hullámhosszra kerültünk. Volt olyan monológ a darabban, amit csak az utolsó pillanatban sikerült megtanulnom: egyszerűen nem fogadta be a szervezetem. Már az olvasópróbán lesett a vérnyomásom, ez az a részlet, amikor a zsidók lemészárlását narrálom.
Itt is felbukkan a gusztustalan és durva nemi erőszak.
Igen. Kíváncsi voltam mit tudunk kihozni ebből a darabból. Úgy érzem valóban erősre sikeredett, szerencsére a közönség is így gondolja. Emberi lett, a tíz színész tízféleképpen játszik, és ez pontosan az az alkalom, amikor ez egyáltalán nem baj, inkább hozzátesz az egészhez.
Szerintem ez adta a történet életszerűségét.
Így van! Nagyon fontos, hogy minden színész a maga módján próbáljon meg valamit nyújtani a nézőnek. Ráadásul a magyar és lengyel történelem nagyon hasonló, kis túlzással akár Magyarországon is játszódhatna a mű.
A te karakteredet Rysiek-nek hívják. Úgy tudom, ragaszkodtál hozzá, hogy zakó helyett pulóvert vehess fel. Rysiek nem zakós ember?
Felvettem azt a pulóvert és azt mondtam: „Ez annyira Rysiek!” Fura, kissé feminin alkat, milyen ember lesz belőle? Végül zakót viselek az előadásban.
De azért ő egy agresszív és karakán fickó!
Pont ez a lényeg, hogy a látvány ellenére ne hidd el, hogy ő ilyen. Rysiek is egy fontos szerepállomás számomra. Megmérethettem magam, hogy jelenleg hol tartok, talán a jó úton. Úgy érzem most elég magasra tettem magammal szemben a mércét, nem szeretnék visszalépni. Már nem túl alacsonyan van az a bizonyos léc, de látom, hogy hová akarok továbblépni.
Foglalkozol közélettel?
Lehetőleg keveset. Az alulról jövő kezdeményezésekben hiszek. Van egyébként egy utópisztikus elképzelésem. Mi most pártokra szavazunk. Számomra egy párt megfoghatatlan, nem tudok velük azonosulni. Mi lenne, ha a parlamentbe nem pártokat delegálnánk, hanem érdekképviseleteket? Például szeretnék az apák érdekképviseletére szavazni! De mint művész, akár a művészekére is.
Zárásképpen pedig: izgulós színésznek számítasz?
Nem mondom azt, hogy nem. De van, amikor nem kell izgulnom. Előfordulnak olyan esetek, amikor annyira birtokában vagyok a szerepemnek, hogy úgy érzem, nem tudnának történni olyan dolgok, amiket valahogyan ne tudnék beleszőni a játékba. Tavaly az Én és a kisöcsém egyik előadásán összegabalyodott a nyelvem, egyszerűen nem tudtam érthetően kimondani, hogy „miattad nem tudok egy jó nőre ránézni”. Éreztem, hogy összesúg a közönség. Felemeltem a hangomat: „Igen, egy jó nőre ránézni, csak már nem tudok beszélni az idegtől!” Ilyenkor egyáltalán nem érzem azt, hogy ez probléma lenne, a közönségnek is tetszenek ezek az improvizációk.
