Színészlét a karantén idején – Interjú Szalay Bencével

Káldy Márton 2020. aug. 16. 0 2

Közel három éve került mozikba A Viszkis című film, amelynek főszerepét egy akkor még színészhallgató kapta meg. Szalay Bence – mert róla van szó – éppen azon a délutánon vette át a diplomáját, amikor találkoztunk vele és az elmúlt hónapok korlátozottsága után szerencsére személyesen tudtunk beszélgetni. Első nagyjátékfilmje után számos alkalommal állt színpadon és kamerák előtt is. Jelenlegi és jövőbeni munkáiról mesélt nekünk, továbbá arról, miképpen élte meg a karantént, amely a szakmáját jelentősen érintette.

Az előző pár hónap nem volt túl megszokott. Hogy vagy mostanság?

Az elején élveztük a barátnőmmel ezt a világtól való elvonulást, fel is mentünk a Mátrába a családi kis házikónkba, ahol tulajdonképpen átvészeltük az egészet. Tudtuk, hogy semmivel nem kell foglalkozni és azt is, hogy előreláthatóan a következő időszakban semmiféle munkánk nem lesz, és kiélveztük azt, hogy tényleg pihenhetünk. Ha az ember kivesz egy
kis szabadságot, ott van benne, hogy egy hét múlva vissza kell menni, viszont jelen helyzetben tudtuk, hogy baromi sokáig nem lesz semmi. Ezzel együtt kipróbáltuk az együttélést, ami csodálatos dolog és hál’ Istennek nagyon jól működik. A felszabadult időben kényelmesen befejeztem a szakdolgozatomat, ami után azt éreztem, hogy minden fontos teendőt elvégeztem és nincsen semmi más dolgom. Aztán egy kis idő múlva érzékeltük egyrészt az anyagi gondokat, hogy fogy a pénzünk, másrészt
előkerült a szellemi sivárság, hiszen nem találkoztunk senkivel, nem volt munka és kötelezettség, tulajdonképpen nem értek minket új ingerek.

A szellemi sivárság alatt az alkotási folyamat hiányát is érted?

Igen, hiszen egy színházi próbafolyamatban is ott van egy-két
hónap, amikor új emberekkel együtt próbáltok, állandóan poénkodtok, beleköttök egymásba, szóval ezek az apró dolgok is hiányoznak. Meg persze a szellemi sivárság úgy is megjelenik, hogy nem érzem hasznosnak magamat a világban, ami meglehetősen rossz. Azonban roppant boldog vagyok, hogy most újra elkezdődtek a munkák.

A nézők A Viszkis után ismertek meg igazán, azonban azóta jó néhány alkalommal álltál színpadon vagy kamera előtt. Sőt egészen pontosan Nyíregyházán egy gyermekdarabban is játszottál. Hogy kerültél oda és milyen egy gyermekdarabban játszani egy ilyen macsó férfinak?

A Mesél a bécsi erdő című darabban játszottam a főszerepet Nyíregyházán és miután az megvolt, akkor kértek fel az Ezeregyéjszaka című mesedarabra, hogy ha már itt vagyok, csináljam meg ezt is. Soha nem csináltam még gyerekdarabot, így mondtam, hogy persze, benne vagyok. Nagyon érdekes, hiszen mindamellett, hogy gyerekeknek szól, felnőtt emberek csinálják, éppen ezért nem lehet nem belerakni a saját gondolatainkat. Persze ezekkel óvatosan kell bánni, mivel a gyerekeknek rémisztő vagy mulatságos is lehet, ami nekünk felnőtteknek már nem feltétlenül az. Az egyik legfontosabb, amit meg kell tanulni, az a gyerekek közti különbség; nekem körülbelül két hétbe telt, amire ráéreztem. Az előadás előtt kinézek és látom, hogy ezek még a nyolc évesek vagy éppen az ötödikesek, nagyon nem mindegy. A nagyobbaknál komolyan kell venni mindent, azonban a kisebbeknél el kell túlozni. Sokszor Family Guy-os poénokból építkeztem, azok a bejövetelek és kimenetelek. Emellett szeretem meglepni a kollégákat, főként, amikor már sokadszorra rutinból játszunk. Nem tudom, honnan érkezett a gondolat, de a vége jelenetnél, amikor Aladdin hazaviszi Jázmint az anyukájához, én is besétáltam velük, mint apa és a többiek lefagyva néztek, hogy mit csinálok. Szerencsére nem sült el rosszul, de ilyen gegekre, mulatságos fordulatokra kell gondolni, ami jellemezte az egész munkafolyamatot. Az egyetlen negatívuma, hogy ezek reggel kilences előadások, így ezekre nehezebb átállni az amúgy este hetes előadások után.

Fotó: Vankó Dávid

Említetted a Mesél a bécsi erdő című darabot. Ez milyen volt?

Szerintem a legjobb színházi élményem volt , hiszen úgy érzem, hogy a színpadon ilyen jó még nem voltam, illetve ennyire jó darabban ez idáig még nem vettem részt. Különben Fehér Balázs Benő rendezte és öröm volt Józsa Bettivel játszani.

Mi az oka, hogy ennyire a szívedbe zártad ezt az előadást?

El tudtam benne olyanokat játszani előadásról előadásra, amit éreztem, hogy bennem vannak, de sosem tudtam igazán megmutatni őket. Előjöttek olyan érzelmek és jellemvonások, amelyeket eddig elrejtettem magamban, éppen ezért minden alkalommal izgalmas volt a szerep. Különben a karakter nem egy szimpatikus figura, pedig én szeretek általában szimpatikus lenni, de itt sikerült ezt levetkőzni, így egészen karakterhű lett az alakítás. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy a kollégák rengeteget segítettek és Benő rendkívül jól instruált.

Továbbá Veszprém is egy fontos állomás, hiszen a Holt költők társasága után most egy másik klasszikus film, az Esőember feldolgozását vittétek színpadra. Milyen volt a munkafolyamat és hogy érezted magadat?

Így van, Anger Zsolt rendezte, aki már tíz évvel ezelőtt is elkészítette ezt az adaptációt Nagy Ervinnel és Kulka Jánossal. Ennek fényében most Oberfrank Pál és én játszhattuk el, egy évtized után, Veszprémben. A próbafolyamat nekem nagyon erőteljes volt, mivel a színházi munkáim során általában eltűnök, hogy teljes koncentrációval tudjak odafigyelni, így
nehéz bármi nemű baráti, családi vagy párkapcsolatot a megszokott módon ápolni. Meghatározó volt, hiszen folyamatosan azon agyaltam, mi járhat egy aspergeres ember fejében, milyen perspektívából szemléli a világot. Úgy gondolom, hogy képileg a díszlet és a játékstílus is megteremtette azt, hogy valami őrület és számunkra felfoghatatlan, ami az ilyen emberek
fejében zajlik. Az előadás roppant sikeres, visszük külföldre is, pontosabban vinnénk, például szó volt Párizsról csak közbejött a vírushelyzet.

Az Esőember esetében tulajdonképpen állandóan ketten voltatok a színpadon. Ezt hogyan élted meg?

Az előadás hossza körülbelül másfél óra, ahol nincsen pihenő, tehát voltak megterhelő pillanatok, amikor jól esett volna egy tíz perces szusszanás. Bár a legdurvább az, amikor duplát játszottunk, tehát este hétkor eljátszottuk, majd éppen, hogy vége, és kilenckor újra. Amikor a második előadáson kezdtem mondani a szöveget, sokszor átfutott az agyamon, hogy ezt most
mondtam el vagy az előző előadásban? Tehát teljes zűrzavar a fejben. Mindamellett, hogy megvannak ezek a nehézségek egy bensőséges kapcsolat alakult ki Palival a próbafolyamatok alatt, nagyon szerettük egymást és szerettünk együtt dolgozni.

Tulajdonképpen Veszprém-Budapest-Nyíregyháza között ingáztál. Mennyire volt nehéz ez a vándorszínészi élet?

Részben ez az életvitel is felélte a kapcsolataimat, de ez az egyetem alatt is így volt, hogy elszigetelődtem, hiszen a munka mindig elsődleges volt. Ennek ellenére élveztem, vonatozgattam. Nekem még nem hiányzik ez a röghöz kötöttség, simán eléldegélek néhány hónapot egy bőröndből, úgy érzem, hogy a fitt és fiatalos életembe ez belefér.

Milyen színházi tervek vannak kilátásban?

Jön egy következő darab, amit Oberfrank Pál rendez A tanítónő címmel, ahol szintén főszerepben leszek. Aztán, ami a Szegedi Szabadtéri Játékokon lett volna, az jövő nyárra csúszik, és télen lehet, hogy lesz a János vitéz, de ez erősen kérdéses a jelenlegi helyzet miatt. Emellett pedig van egy színházi
produkció, aminek a szövegkönyvén Bakonyi Alexával dolgozunk, mert Kemény Zsófi írt egy darabot, amit színpadra állítunk és ezt majd megrendezem.

A színpad mellett két tévésorozatban is felbukkansz. Az Apatigris vagy a Mellékhatás áll közelebb hozzád?

Az Apatigrisben elég keveset szerepelek, amit sajnálok, mert szerintem egy roppant szórakoztató sorozat, a humora nem ízléstelen, de az tény, hogy egy rész alatt elég sok minden történik. Szerettem visszanézni, hiszen ilyennek még nem láttam magamat egy szerepben. A Mellékhatás kicsit közelebb áll hozzám, ez a rossz fiú, bűnöző karakter, amit kifejezetten szeretek csinálni. Ezen túl a csapatot is nagyon szerettem, profi, felkészült filmes stáb.

Filmes tervek vannak a közeljövőben?

A filmrendezés irányába vannak ötleteim, amiket szívesen megvalósítanék. Azonban úgy érzem, kell most néhány év, amíg anyagilag is összeszedem magam és az ötletek is teljesen letisztulnak. Konkrétan két filmötletem van, amiket szeretnék majd megpályázni és ténylegesen elindulni ebbe az irányba, hiszen azt látom, van bennem már annyi sztori, hogy azokat megmutassam.

Az esetleg megvan, hogy milyen műfajúak lennének ezek?

Mindenképpen komoly témával kapcsolatosak, humoros köntösben, de tényleg komolyan véve a központi témát. Persze nem szabad elmenni a tény mellett, hogy ezek csupán ötlet szinten vannak meg a fejemben, néhány jelenet le van írva vázlatosan, ezek idővel változhatnak, ezért teljes konkrétumot nehéz lenne mondani. Továbbá fontosnak tartom, hogy a kapcsolatépítésre is nagy hangsúlyt fektessek ebben a szférában.

Visszakanyarodva a karantén idejére, volt valami program/cselekvés, amivel a színház és az alkotás folyamatának hiányát pótolni tudtad?

Rengeteget voltunk a természetben, zenélgettem, írogattam és a sütés-főzés is szerves része lett a mindennapjainknak. Sokat bográcsoztunk és a pizzakészítés is egészen magával ragadott, mivel hetekig gyúrtam a tésztát, tesztelgettem, hogyan lehetne jobb. Szóval elég jól elfoglaltuk magunkat, úgy érzem.

Itt ülsz velem szemben egy éppen még forró és ropogós diplomával, hiszen az imént vetted át. Voltak terveid, hogy a diplomáig ennyi mindent elérj? Mennyire vagy megéledve önmagaddal?

Az érdekes az egészben, hogy egyáltalán nem gondoltam azt, hogy ennyi minden lesz már másod- és harmadévben, mint például A Viszkis főszerepe, utána pedig sorozatok. Alapvetően csak színházban szerettem volna dolgozni, így ezek tükrében mondhatom, hogy túllőttem már a célon, éppen ezért új platformokon szeretném magamat megmérettetni. Természetesen, ha jönnek új és jó szereplehetőségek, akkor nagyon szívesen
vállalom, de még szeretnék új célokat kitűzni, például a zenélés, filmezés, filmrendezés terén, most ezek jobban izgatnak.

A szakdolgozatodat miről írtad?

Ezt még nem mondom el, majd egy év múlva beszélgessünk erről!

A Viszkis óta eltelt három év. Magaddal hordod még a karaktert az utcán vagy már nem küldenek ki az OTP-ből?

Amióta maszkot kell hordani? Különben igen, nagyon sokan vannak még, akik úgy jönnek oda, hogy én vagyok a Viszkis. Lényegében ez még mindig egy állandó jelenség, engem nem zavar, viszont abból is egyre több van, akik úgy jönnek oda – aminek nagyon örülök –, hogy „Te vagy a Szalay Bence?”. Plusz még az is, hogy nem képet akarnak, hanem csak kezet akarnak fogni, ami egy baromi jól eső érzés.

Főleg így a vírushelyzetben…

Akármennyire fura, igen. (nevet) Természetesen mindenkivel betartottam a kézfogásnál a két méter távolságot… Visszakanyarodva a szerephez, már nem hordom magammal, persze voltak olyan jellemzők, amiket nem észleltem, de átvettem vagy felerősödtek bennem a film után, amelyre többek között különben a szakdolgozatomban is kitérek. Azonban azóta voltam már tévében meg show-műsorban és picit átalakult az, hogy csak
egyetlen nagyfilmes tapasztalatból dolgozzak. Persze szeretnék még filmes projektekben részt venni és remélem, ezután a nem megszokott helyzet után számos ilyen lehetőséggel találkozok majd.

Kiemelt kép: Vankó Dávid

Tags: A Viszkis, Anger Zsolt, Apatigris, diploma, interjú, Kulka János, Mellékhatás, Mesél a bécsi erdő, Nagy Ervin, Oberfrank Pál, portré, Szalay Bence, SZFE, színész, Színház, Veszprém Categories: PORTRÉ
Related Posts