„Néha igenis el kell gyengülni, ez lételem” – Interjú Süle Zsolttal

Szabó Eszter 2018. jún. 14. 0 1

LGT Emlékzenekar, Éste formáció, de elég lenne annyit mondani, hogy Zöld a május, és mindenki tudja, kiről van szó. Ruttkai Éva, Presser Gábor, kinek mit mondanak ezek a nevek? Az interjúból kiderül, hogy Süle Zsoltnak mit jelentenek, de azt is megtudhatjuk, miért érdemes feltörni egy zenész kocsiját!

Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy imádod Karády Katalint és Jávor Pált. Mégis, ha visszamehetnél az időben, kivel találkoznál legszívesebben?

Igen, nagyon szeretem őket, de ha visszamehetnék az időben, akkor mégiscsak Ruttkai Évával találkoznék. Hatalmas korszak volt, és nekem a régi filmek valamiért a boldog békeidőket sugallják. A nők nőknek tűntek, a férfiak pedig férfiaknak.

És a kortársaidra felnézel?

Természetesen. Presser Gábort emelném ki, akire nemcsak zeneileg, de emberileg is felnézek. De nagyon odavagyok a színházért, azért a közegért, és a filmes világ is vonz.

Mi vonz benne? Nagy emberekkel találkozni?

Sokszor volt lehetőségem nagy emberekkel találkozni, de soha nem mertem megtenni a lépést, inkább mindig háttérben maradtam. Mégis vonzott a közeg, a légkör, az emberek, akik ugyanolyan földtől elrugaszkodottak voltak, mint én.

Mit jelent számodra a zene? Munka? Játék?

Én nem munkának élem meg. A zene nekem mindig egyfajta játékot jelentett, de persze a határidő a legjobb múzsa. Egyébként a zenélés mellett egy büfét üzemeltetek, ez adja ahhoz a hátteret, hogy ne kelljen elmennem vendéglátós zenésznek, ami egyébként egy nagyon kemény műfaj.

Nem mennél?

Nem, egyrészt nem vagyok rászorulva, másrészt a vendéglátós zene nekem olyan, mint a színházban az operett: kiszolgál.

Milyen a nem kiszolgáló színház?

Talán mindegyik az, senki nem mer kockáztatni.

Vagy esetleg akik mertek, már nincsenek itt… A színészet vonz?

Nagyon. Folynak is tárgyalások, de ez még nagyon homályos, így nem is szeretnék róla beszélni, amíg nem lesz biztos, de nagyon vonz. A szövegtanulásnál kíváncsi vagyok hogy menne, mert nem tudok egyszerre annyit koncentrálni, mint egy normális ember. Kihívás lenne.

Vannak benned gátlások, ha a színpadra állsz?

Talán eleve azért álltam a színpadra, mert gátlásos voltam, úgy éreztem, ott felvehetek egy álarcot. Persze ez régen volt, most már abszolút otthonosnak és a magaménak érzem a színpadot. A rutin is közrejátszik a gátlásaim eltűnésében. Aztán lejön az ember a színpadról, egy ideig fürdőzik a sikerben, majd újra előjönnek az önértékelési problémák.

Önértékelési problémák?

Igen, de azért nem nagy mértékben.

Mikor érezted először, hogy most tiéd a közönség?

Először a Játékszínben éreztem magamat komfortosan, az Éste formációval: a közönség előttem ült két méterrel, azt éreztem, hogy mindent odaadok nekik, ami én vagyok.

Nagyon sokféle munka megtalál téged.

Igen, volt egy mesejáték, aminek én írtam a zenéjét. Amikor felkértek rá, nagyon megijedtem, hiszen nehéz feladat a kisgyerekeket megszólítani, megfogni. A bemutatón az első dalt végigremegtem, a gyerekek arcát figyeltem, de szerencsére siker lett. Nemrég egy balettre kértek fel, de ez még távoli terv, remélem, lesz belőle valami…

Mesélj egy kicsit a Zöld a május történetéről, kinek az ötlete, hogy ezzel induljatok A Dal című műsorban?

A Dalba úgy keveredtünk, hogy egy Süle Zsolt néven futó albumot vettünk föl éppen a stúdióban, amikor bejött egy ismerősünk és megkérdezte, ezt A Dalra külditek? Éppen a Zöld a májust vettük föl, de eszünkbe sem jutott A Dal, tehát nem arra született, sőt, én oda akartam adni egy énekesnőnek, de neki nem kellett. Aztán mondta ez az ismerős, hogy küldjük be, hát végül beküldtük. Én egyébként nem is ezt a dalt éreztem a legerősebbnek az albumról, de ez volt kész.

Egy interjúban azt mondtad, nem szeretsz zsűri előtt énekelni.

Igen, talán féltem a véleményüktől. Régen a Ki mit tud-on nagyon sok kritikát kaptunk, egy kezdőnek nagy trauma tud lenni egy-egy negatívabb szó. Azért most is úgy gondolom, hogy a közönség a lényeg, eléjük kell kiállni.

Amikor előadtad a Zöld a májust, sokan Cseh Tamás nevét emlegették.

Ez annyira érdekes, nem is volt gitár a kezemben, nem is olyan a fizimiskám, mint neki. Nagyon izgatott ez a dolog, volt olyan, hogy a kommentelők összevesztek ezen. A dallamnál talán lehet valami hasonlóság. Egyébként nagyon szerettem és sokat hallgattam őt.

 

Milyen műfajú zenéket szeretsz hallgatni?

Sajnos elég kevés időm van zenét hallgatni, általában a kocsiban szoktam, ha megyek valahová. Kedvelem a komolyzenét, oroszt sokat hallgatok. Volt az életemben egy pillanat, amikor minden átértékelődött bennem a zene terén. Egy jazz koncerten voltam, ahol a zenész kezében szinte füstölt a hangszer, levegőt nem kapott, a lelkét is kitette. Ezek után egy lengyel szaxofonos jött a színpadra, de nem csinált semmit. Már vagy három perce állt kint a színpadon, a zenekar játszott, de ő még mindig nem fújt bele a hangszerébe. Aztán úgy négy perc után belefújt egy hangot, és hatalmas ováció tört ki a nézőtéren. Akkor értettem meg igazán, hogy nem a virtuozitás a lényeg. Azt a bizonyos hangot kell eltalálni, amivel ekkora hatást lehet elérni.

Te hogy érzed, megtalálod azt a bizonyos hangot?

Nem tudom, mindenesetre szeretném megtalálni.

Nem félsz attól, hogy egyszer majd nem jön az ihlet a dalszerzésben?

Ettől nem félek, úgy érzem, tele vagyok dallamokkal. Ha benéznél a kocsimba, látnád hogy tele van cetlikkel. Ha eszembe jut valami, mikor úton vagyok, gyorsan leírom, nehogy elvesszen. Aztán amikor takarítom az autót összeszedek mindent…

Van benned bármilyen tüske az eddigi utad miatt?

Nincsen, nem szeretem a tüskéket. Voltak és vannak negatív élményeim, de ezeket is felhasználom. A színpadra ki tudom tenni az érzelmeimet, ami nagyon sokat jelent. Például szoktam sírni. Érdekes, ahogy öregszik az ember egyre többet sír. Mondták is sokan, hogy amint elmúlok negyven, könnyebben jönnek majd a könnyek.

Megkönnyebbülsz?

Meg. Egyébként soha nem szerettem, ha látják a könnyeimet. De az egyik fellépésemen elérzékenyültem az egyik dalnál, és csak folytak a könnyeim. Hihetetlen érzés volt, amikor lepillantottam a nézőkre, és viszont láttam a könnyeket.

Nem zökkent ki?

Nem. Annak hatására könnyezek, amit éppen megélek, így tudom folytatni. Visszatudok találni. Egyébként filmeken is tudok sírni.

Legutóbb melyik filmen sírtál?

Távol Afrikától. De emellett nagyon tudok harsányan röhögni is, csak hát jó érzés, amikor az ember kisírhatja magát. A férfinak egyébként is gyakran kell játszania a stabil embert, a kizökkenthetetlent. De néha igenis el kell gyengülni, ez lételem.

Hol láthat legközelebb a nagyérdemű?

Június huszonhetedikén Veszprémben, a Dubniczay-palotában lesz lemez bemutató, várunk mindenkit szeretettel!

Kiemelt kép: MédiaKlikk

Tags: A Dal, interjú, Süle Zsolt, zene Categories: PORTRÉ
Related Posts