A leginkább a 30Y zenekar frontembereként ismert Dr. Beck Zoltán a Pécsi Tudományegyetemen tanít romológiát, dalszövegíróként tevékenykedik, szakmai igazgatója a Zenélő Egyetemnek és számos más zenei projekt alkotója, résztvevője. Az idén 20 éves 30Y zenekar meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei klub- és fesztiváléletnek, az együttessel némileg összefonódott Beck Zoli neve ikonikusnak számít a magyar alternatív zenei szférában.
Az interjú eredetileg az f21.hu karbantartásának idején, október 19-én jelent meg Facebook-jegyzet formájában.
Nagyon sokoldalú a munkásságod: énekes és dalszerző vagy, egyetemi oktató, irodalmár: van-e valamilyen keresztmetszete, „küldetése” a tevékenységeidnek?
Azt nem gondolom, hogy van valamilyen konkrét elhatározás, amit különböző tudományos, adminisztratív, szervezeti, vagy alkotói aktusokkal igyekeznék megvalósítani. Inkább arról van szó, hogy mindig vannak olyan időpillanatok vagy terek, amikben a felsorolt világok egyszer csak összeállnak. Például az, hogy megyek hozzátok előadni, pont ilyen. Valószínűleg egy egyébként jó könyvet író egyetemi adjunktust, aki kortárs cigány irodalommal, képzőművészettel és tudományelméleti kérdésekkel foglalkozik, talán egy ilyen beszélgetésre nem nagyon hívnátok meg. Ha egy vadállat rock&roll zenész lennék, annak minden sztereotip alakzatával, akkor szintén valószínűtlen lenne, hogy találkozunk. Az történik valójában, hogy az ilyen szituációk, mint amilyen beszélgetés lesz most Szegeden, világítják meg azt, hogy sokféle dolgot csinálok, sokféleképpen próbálom megragadni a világot.
De egyébként, bármit is csinálok, végül mégiscsak egyfelé beszélek. Tehát az történik – és ebben a tekintetben szinte cáfolom önmagam – hogy bár nem egy ideológiai platformhoz rendelek tevékenységeket, mindaz, amit csinálok, mégiscsak egy ideológiai platformot hoz létre, a világ látásának egy lehetséges pozícióját hangsúlyozza.
Miben áll ez a pozíció?
Ez valószínűleg nem más, mint amit Peter Sloterdijk olyan szépen írt le Nietzsche egyik tanulmányában: gondolkodó vagyok a színpadon. Ha most nagyon koherensen kéne felhúznom ezt az elbeszélést magamról, akkor ezt mondanám – hogy egy gondolkodót látok a színpadon, aki megpróbál mindig a lehető legerőteljesebb alkotói, művészi, vagy tudományos igazságok mellett állni. Ami nem azt jelenti, hogy tudom az igazat, hanem azt, hogy mindig igazat akarok mondani. Szerintem ugyanis nincs tudomány és művészet, ha az ember nem akar igazat mondani. A gondolkodó a színpadon végtelenül kiszolgáltatja magát, és ennek a kockázatnak tudatában van. Úgy kell felmennünk a színpadra – és legyen ez egy rock&roll színpad, egy novella színpada, egy tanterem, vagy egy tudományos könyv – hogy számolok ezzel a végtelen kiszolgáltatottsággal és kockázattal, és tudatában vagyok annak, hogy nem tehetek mást, mint hogy azt mondom, amit a legerősebb művészi vagy tudományos igazságnak gondolok.
Amit most elmondtál, nevezhetjük egyfajta hitvallásnak?
Igen, mondjuk rá, ha hinnék az ars poeticában, akkor ez lenne az enyém.
Nem hiszel benne?
Nem nagyon.
Miért?
Mert azt gondolom, hogy az ars poetica elvár valamit. Elvárja azt, hogy viszonylag pontos és behatárolt tudásunk legyen magunkról. Én ettől kicsit ódzkodok. Inkább csak törekvéseim vannak, próbálok jobb ember és ezzel együtt jobb alkotó is lenni. Szerintem egy költőnek például ahhoz, hogy jobb legyen, nem feltétlenül az időmértéket kell kimunkáltabban megtanulnia, hanem azt fontos folyamatosan szem előtt tartania, amire eredetileg vállalkozott. És ez egy piszok nehéz feladat akkor, ha már túl jól ismered a mondataidat, vagy túl jól tudsz dalt írni. Ha például most azt mondanád nekem, hogy Zoli, fél óra múlva kéne egy 30Y-dal, akkor fél óra múlva lenne egy 30Y-dal, amit át tudok küldeni. Mert tudom, hogy milyen egy 30Y-dal, meg tudom írni a 30Y-dalokat, mesterségből. De azokat a dalokat én nem akarom igazából megírni.
Azért, mert rutinból születnének?
Az embert becsaphatja a szakmai tudása. Mert jónak tűnik, amit csinál, és lehet, hogy tényleg jó is. De nem azt a kérdést kell feltenni, hogy jó-e, hanem azt a kérdést kell feltenni, hogy igaz-e. Mert mindig olyat kell mondanom az adott pillanatban, ami akkor számomra életbevágóan fontos.
Ez alapján mennyire lehet tudatos az alkotási folyamat?
Azt mondanám, hogy egy szöveg megírása valószínűleg nagyon kevés tudatos, intencionált elemet tartalmaz. Alapvetően tudatosokat valószínűleg tartalmaz persze – hiszen az évek során létrejött a szerzőnek egy nyelve, abban a teremtett figurák, és ezek felismerhetők, van valamilyen ismétlődésük, irányuk. Ugyanakkor én azokat a mondataimat, vagy dalaimat mindig hamisnak hallom – és ezért abbahagyom őket, mielőtt megírnám –, amiknél túlságosan tudom, hogy mit akarok, hogy mire megy ki a játék.
A 30Y zenekar ma az egyik legmeghatározóbb szereplője a magyar alternatív zenei közegnek. Ritkán feltett kérdés azonban, hogy mit is jelent pontosan az „alternatív zene” kifejezés: hogyan lehetne meghatározni, van-e éles határ az úgynevezett popzene és alternatív zene között, és ha igen, miben áll?
Az alternatív zene nem egy zsáner vagy műfaj, sokkal inkább egy attitűdkategória. Amikor az MTV-n először megjelent ez a felvetés, és létrejött a fogalom, akkor az „alternative nation” néven futott. Ez egyszerre utalt a nemzedékiségre és arra, hogy van valamilyen zenei közösség, zenehallgatók és zenét játszók egyaránt, akik egy szubkulturális csoportot alkotva valahogy másfajta zenéket hallgatnak, mint a többiek.
Mi ez az attitűd? Miben nyilvánul meg az alternatív zene „mássága”?
Na igen, hát ez a nagy kérdés, hogy mi az, hogy „más”?
Van az a viszonyrendszer, ami alapján a mainstreamet szokás elkülöníteni az undergroundtól, amit most az alternatív szinonimájaként használok. A mainstream és az underground közötti szakadék történetileg leginkább a népszerűségben, számarányokban, sikerekben volt mérhető. Ez alapján a mainstream zenék azok, amelyek sok hallgatóhoz érnek el, szerepelnek a rádiókban; az underground zenék pedig kevéssé férnek hozzá a nyilvánosság tereihez, kevésbé vagy egyáltalán nem hallhatók rádiókban, és a nagy koncerttermek helyett inkább kis klubokban szólalnak meg. De ez a viszonyrendszer mindenhol létrejött, a hip-hop kultúrában, a jazzben, és az elektronikus műfajokban egyaránt. Szerintem a mainstream és az alternatív zenék közötti különbség nem a számosságban rejlik.
A mainstream esetében az alapvető törekvés a szórakoztató zene létrehozása. Az underground zene szándéka és szükségszerű létmódja – és én ebben látom az attitűdjét és pozícióját is –, hogy azzal a kockázattal él, hogy föltárja a kétségeit, bizonytalanságait, az emberi egzisztenciára kérdez rá, és a szórakoztatás helyett az alkotói akaratot választja. Ami pedig, olykor, ha szerencséje van, kvázi sok emberhez jut el. Ebből lesznek a sikeres underground vagy alternatív zenekarok. A két dolog egyáltalán nem mond ellent egymásnak, csupán akkor, ha a sikerélmény hatására elkezd az ember oly módon dolgozni, hogy egyszer csak már elárulja azt a pozíciót, amelyből beszélt.
Képzeljük el például a David Bowie életművet. Amikor ő meghalt, ezt a hírt a pop hercegének halálaként hozták le a lapok, pedig ő szinte sosem lépett ki abból az alternatív gondolkodásból, amiről én beszélek most. Vagy ha megnézzük az angol zenetörténet sikeres zenekarait, mondjuk a Blurt vagy a Radioheadet: ezek is olyanok, amelyeket az egész világ ismer, vezető előadói a legnagyobb zenei fesztiváloknak, és mindeközben amit csinálnak, soha nem mozdult ki abból, amit alternatívnak gondolok. És azt hiszem, hogy ez fordítva is így van: például attól, hogy Celine Dion egy klubkoncertet kéne, hogy játsszon, mert már nem érdekelne senkit, attól ő továbbra is mainstream előadó maradna, csak éppen sikertelen. Mert attól nem lesz valami mélyebb, hogy kevesen vannak rajta, és attól sem lesz felszínesebb, hogy sok embert érdekel.
Az SZTE Alma Mater szervezésében október 20-án megrendezett „A vers mindenkié?” című online előadás és beszélgetés vendégei Dr. Beck Zoltán, Sárközi Richárd és Prof. Dr. Szilágyi Zsófia voltak. Interjúnk is ennek apropójából született, az online előadásról készült videó az alábbi linken megtekinthető:
Kiemelt kép: Bánhelyi Judit
“Tele van zenével és logisztikával” – Beck Zoli karácsonyi interjú
