„Közösség, szórakozás, könyv” – Interjú Balláné Sárosi Ágnes könyvtárossal

Viski Ádám 2018. ápr. 24. 0 0

Manapság a könyvtáros-informatikus szakmavalljuk be, korántsem a legkecsegtetőbb jövőbeli állás a fiatalok körében. A legtöbben úgy gondolnak a könyvtárra, mint egy ABC rendbe rendezett poros könyvekkel teli helyre, ahol szigorú szemüveges nénik pisszegnek a hangoskodó nebulókra. Ezen hamis sztereotípiákból kiindulva érdekelt, hogy akkor mégis miért választja valaki a könyvtáros szakmát, miféle izgalmakat és kihívásokat lát valaki a könyvek közötti életben. Interjúalanyom, Balláné Sárosi Ágnes a könyvtárba vezető útjáról és ezen korántsem unalmas szakma titkairól vallott.

Balláné Sárosi Ágnes, vagy ahogyan legtöbben nevezik, Ági néni a debreceni Tóth Árpád Gimnázium pedagógusa és könyvtárosa. Már több éve irányítják kolléganőjével, Gyemánné Huga Ibolyával a gimnáziumi könyvtárat, ami az iskola névadójának a lányáról, Tóth Eszterről kapta a nevét.  Azonban ez a könyvtár -ahol egyébként 35-36 ezer könyv található-, eltér a megszokott csend és tanulás struktúrájára felépített könyvtáraktól, a két pedagógus az iskolában egy olyan közeget hozott létre, ahová az iskola mintegy 1100 diákja és 100 tanára is szívesen jár, olvas, érdeklődik vagy csupán tölti órák közötti szabadidejét.

Balláné Sárosi Ágnes és Gyemánné Huga Ibolya Hollós Mátéval, Tóth Árpád unokájával a névadón 2006-ban

Ági néni az általam valaha ismert egyik legkedvesebb ember. Bár meglehet tiltják a nagy újságírói könyvek, hogy egy-egy interjúalanyhoz túlságosan közel álljon az újságíró, én mégis úgy éreztem, hogy ha egy mindennapi ember mögött közel sem mindennapi életút és életfelfogás áll, azt mindenképpen megéri meghallgatni és megírni. Ágnes személyisége mondhatni tökéletes a könyvtárosi pályára – kedves, humoros, ötletes és rendkívül olvasott-, de mint kiderült, az ő életútja sem egyenesen vezetett a bibliotékába.

Pedagógus szülők révén első választása a tanári szak volt, első diplomáját történelem-orosz-filozófia szakon szerezte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd el is kezdett helyettesíteni a fent említett gimnáziumban. A könyvek szeretete azonban már egészen apró kora óta jellemezte, már kisiskolás korában olyan műveket is olvasott, amik korántsem az ő korosztályának íródtak.


Az első nagy élményem 11 éves koromban Solohov Csendes Donja volt, olyan 1100 oldal körülbelül.


-mesélte

De nem csak az olvasást, hanem a tanulást is mindig nagyon fontosnak tartotta. Úgy érzi, hogyha egy egyén sikereket ér el valamiben, akkor azt egyszerűen megszereti, ő így volt a tanulással.

A könyvtárosi világba mégis mondhatni egyfajta váratlan felismerés juttatta: az iskola igazgatójával a könyvtárban beszélgetve felmerült a kérdés: mi lenne, ha könyvtárosi szakot végezne? Ezt mindketten jó ötletnek találták. De a könyvtáros-informatikus szak sem csupán játék és mese. Ágnes elmesélte, hogy ha valaki iskolában akarja ezt a pozíciót betölteni, akkor az adott iskola szintjének megfelelő pedagógusi diplomával is rendelkeznie kell, ami szerencsére neki már megvolt. A könyvtáros–informatikus szakot már munka mellett végezte el. Az interjú ezen pontján felvetült bennem egy fontos kérdés: melyik lehet a jobb, pedagógusként vagy könyvtárosként dolgozni egy iskolában? Erre egyértelmű választ kaptam:


Ha az ember értelmiségi, akkor szerintem az egyik legjobb pálya az iskolai könyvtáros, mert egyszerre vagy pedagógus a szakma minden pozitívumával, és könyvtáros is.


-válaszolta Ágnes.

Hogy mégis miért? Interjúalanyom elmondta, hogy egy tanár életében ritkán fordul elő, hogy egy óra után  megköszönik a gyerekek az aznap átadott tudást. Ugyanakkor a könyvtárban, ha segített valakinek – és itt éppúgy a segítségnyújtás is a munkája, mint órán a tanítás-, akkor a gyerekek általában nagyon hálásak, és azonnal megköszönik a befektetett munkát.

Beszélgetésünk során Ágnes arról is beszámolt, milyen lényegi különbségek vannak a városi és a gimnáziumi könyvtárak között. Elmondása szerint dolgozott városi könyvtárban, ami főleg a szakmai előrelépést segítette, mert kutatásokat lehetett végezni, illetve analitikákat készíteni, és természetesen nagyon sokat olvasni. Azonban azt nehezen viselte, hogy nem volt a könyvtárban zsongás, rettenetesen hiányolta a pezsgő diákéletet. Ezért is vágyott vissza a középiskola falai közé. Szerinte nagyon fontos, hogy milyenek egy oktatási intézményben a könyvtárosok. Azokat tartja jó könyvtárosnak, akik szeretik, ha körülöttük forog az élet, ha a diákok jönnek-mennek, kérdeznek vagy akár könyvtárban beszélgetnek, tanulnak. Ők is itt a könyvtárban egyik fő célként azt tűzték ki, hogy olyan kulturális teret alakítsanak ki, ahol a tanulók szívesen tartózkodnak, mert így az egész légkör válik egyszersmind izgalmassá.

A könyvtárban ünnepelték az iskola címzetes igazgatójának, Polgár Sándornak a születésnapját.

Bár sokan halott ügynek gondolják a diákok könyvtárba való visszacsábítását, ők kolléganőjével ezen sztereotípiákkal ellentétben mást tapasztalnak. Bár az informatika fejlődésével már más platformok is létrejöttek, ahol beszerezheti egy diák a kellő irodalmat, de még mindig azt tapasztalják, hogy van az iskola tanulóinak egy lényeges rétege, akik szívesen olvasnak szépirodalmat. Ezen gyerekek beszámolója szerint pedig ők inkább papír alapú könyvet vesznek a kezükbe, mintsem digitális változatot.

Ugyanakkor gyakran nehézségekbe ütköznek, ha fiatalos irodalom beszerzéséről van szó. Minden könyvtárnak megvan a gyűjtőköri szabályzata, amibe nem tartozik bele a lektűr irodalom (az a fajta szépirodalom, ami inkább a szórakozást szolgálja.) Szerencsére a vezetőség a Tóth Árpád Gimnáziumban támogatja a könyvtár azon megmozdulását, miszerint a gyerekeket be kell csábítani a könyvtárba. Így alkalmanként az új, értékes és szórakoztató irodalmi alkotások közül is tudnak vásárolni, ami nem kötelező szépirodalom. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a hagyományos irodalom is népszerű.


Úgy tapasztaljuk, hogy a kötelezőket is sokan olvassák.


-mondta Ágnes.

Ezt egy nagyon egyszerű módszerrel mérik fel: miután egy diák elolvasta a könyvet, és visszahozza a könyvtárba, ők gyakran belekérdeznek, vagy csupán megkérdezik, hogy milyennek találta a diák az olvasnivalót. Tapasztalatik szerint a gyerekek nagy része tudja és szívesen válaszol ilyenkor.

A könyvtár közösségi helyszínné való átalakításában rendezvényekkel is próbálkoznak, a helyi könyvtár szervezi többek között az Erdei utakon, Olvasni a világot, valamint a Határtalan játék nevezetű versenyeket, de iskolai szavaló -és szépkiejtési versenyeket is tartanak a könyvtárban. Ezen versenyek alapját mindig a könyv szolgálja.

Határtalan játék (2009)

Azokkal azonban nehéz mit kezdeni, akik egyáltalán nem szeretnek olvasni – fejtette ki Ágnes. Mikor ezekről a diákokról kérdeztem, így felelt:


Nem vagyok optimista, inkább az van, hogy aki szeret olvasni, az eleve bejön, aki nem szeret olvasni, azt viszont nehéz becsábítani a könyvtárba.


Mégis törekednek arra, hogy az olvasni vágyó diákok száma nőjön. Az iskolai kötelező közösségi munkát például eredményesen képesek felhasználni. Egyik ilyen lehetőség, hogy ha valaki elolvas egy könyvet, és ír arról egy ajánlót, akkor azt elszámolják közösségi munkának, valamint az írás megjelenik az iskolai újságban is. Így egyszerre tudnak hatásosak és eredményesek lenni. Ugyanakkor az osztályokat is alkalmazzák a könyvek szelektálásakor, ők tudják ugyanis első körben megmondani, milyen könyvekre van szükségük, és mikre kevésbé.


Össze is kell hozni a könyvet a diákokkal, mert amíg az ember nem látja, addig nem tudja, mit tartalmaz az a könyv.


– mondta el véleményét interjúalanyom.

Bár Ágnes nem magyar szakos, de nagyon szereti az irodalmat. Ő maga mint könyvtáros és szülő úgy gondolja, hogy át kellene valamilyen szinten gondolni az irodalomoktatást is. Először meg kell szerettetni az olvasást – mondta-, és csak aztán kellene komolyabb művekkel foglalkozni. Olyannak látja ezt, mint valamilyen szinten a zeneoktatást, ugyanis abban is először a dallamosabb műveket tanulják meg a zenészek, s csak aztán nyúlnak hozzá pl. Bartók műveihez. Persze, ez nagyon nehéz folyamat, de úgy tartja, hogy a kronologikus sorrend nem biztos, hogy a legjobb. Azoknak, akik könyvtárosok szeretnének lenni, azt ajánlja, hogy iskolai könyvtárosok legyenek, ugyanis az együtt jár a pedagógusi világ minden örömével, ugyanakkor nem kell osztályozni, nem kell büntetni, és mégis könyvek és diákok között lehet az ember.

Az interjú végén megkérdeztem, hogy mi az a három szó, amiben össze tudná foglalni a könyvtár varázsát. Válasza mindent elárul:


Közösség, szórakozás, könyv.


Kiemelt kép: Balláné Sárosi Ágnes a IX. Világvándor Találkozón

Tags: Balláné Sárosi Ágnes, Debrecen, interjú, könyvtár, portré, Tóth Árpád Gimnázium Categories: PORTRÉ
Related Posts