„Sok gyerek játszik számítógépes játékokkal, de most már vannak, akik maguk is szeretnének írni ilyeneket. Ez nem könnyű feladat, főleg mert kevesen tudják közülük, hogy kihez forduljanak, ha meg szeretnék tanulni a programozást. Ha valaki focizni akar, akkor elmehet egy focicsapatba, ha hegedülni akar, vehet hegedűórákat. De mit tegyen az, aki alkalmazást akar írni?” – Magyarországon már közel hat éve megtalálták a választ erre a kérdésre egy egyedi fejlesztésű, élményalapú iskolával. Ismerjétek meg a Logiscoolt.
A fenti gondolatot egy öt évvel ezelőtti TED-előadásban vetette fel az akkor mindössze 12 éves Thomas Suarez, de nem csak ő ismerte fel már akkor is ezt a problémát. Egy magyar édesanyának, Breuer Anitának is hasonló falba kellet ütköznie, amikor kislányának egy olyan iskolát keresett, ahol a digitális írástudást elsajátíthatja, de akkor sem esett kétségbe, amikor nem talált erre alkalmas helyet, inkább alapított egyet, ami betölti majd ezt a szerepet. Ez lett a Logiscool, amely mára több nemzetközi sikert és elismerést is kapott. De mi is pontosan ez?
„A Logiscool egy élményalapú programozó iskola, ahol 6-18 éves korú gyermekeknek szeretnénk megmutatni, hogy a kódolás nem ördögtől való, misztikus „dolog”, hanem bárki által könnyen elsajátítható tudás. A 2019 januárjában az ötödik születésnapját ünneplő iskolahálózat már 11 országban több mint 50 helyszínen elérhető. Az elmúlt években 20 ezernél is több diákot tanítottunk a programozás különböző szintjén.” – Ezt már Fonyó Szabolcs, a szombathelyi Logiscool egyik tulajdonosa mesélte nekünk, akivel a Berzsenyi Dániel téren álló, volt egyetemi épület negyedik emeletén találkoztunk. Szabolcs megengedte számunkra, hogy egy délutánt végignézzünk, hogyan is zajlik náluk egy óra, ami alatt nem csak vele, hanem az oktatókkal is sikerült beszélgettünk. Annak érdekében pedig, hogy az események könnyen követhetőek legyenek, az időpontokat is megjelöltük.
14:30
A találkozásunkkor még fél óra volt hátra az első kurzus kezdetéig, így Szabolcstól kérdeztünk meg pár dolgot az iskoláról.
Mikor indítottátok el Szombathelyen a Logiscoolt?
A Logiscool szombathelyi iskolát 2016 nyarán – három hét táboroztatással – indítottuk. Az első kurzusokat követően idén szeptemberben a legkitartóbb diákjaink már a hetedik félévüket kezdték meg.
Milyen kurzusokon vehetnek részt a diákjaitok? Szombathelyen ezek közül mi érhető el a gyerekek számára?
Szombathelyen jelenleg kétféle képzést kínálunk: a programozó kurzuson a Logiscool által fejlesztett Scoolcode platformon tanítjuk a srácokat, illetve Lego EV3 eszközökkel robotikát oktatunk. Nyáron legnépszerűbb táborunk a Minecraft köré épül, de sokan választják a kicsiknek szóló Kodu programozást, vagy a nagyobbaknak szánt androidos applikáció-
fejlesztést.
Milyen korban érdemes szerintetek elkezdeni a gyerekek képzését?
Mi hét éves kortól várjuk a gyermekeket. Van olyan csoportunk, amiben csak 2. osztályos gyermekek járnak, rendkívül okosak, ügyesek. Nagyon fontos, hogy elkésve nincs senki, tehát ha valaki csak 13-14 éves korban fedezi fel e területet, akkor is szívesen látjuk, tudunk az életkorának megfelelő képzést kínálni számára.
Apropó, mennyire fiús a kódolás világa?
Az informatikában dolgozó munkaerő körülbelül 5%-át teszik ki a hölgyek, ami nem túl magas szám. Több programot dolgoztunk ki a Logiscoolban, hogy ezen változtassunk, hogy népszerűbbé tegyük a lányok körében is az informatikát, a kódolást. Szombathelyen a fenti arány elérte a 20%-ot, azaz minden ötödik diákunk lány, amire nagyon büszkék vagyunk. El kell mondanunk, hogy semmivel sem gyengébbek, rosszabbak, mint fiú társaik, sőt, talán precizitásban felülmúlják őket!
Ha már szóba jött a munkaerőpiac. Egy korábbi cikkben azt olvastam, hogy a Logiscool sikerét az is előmozdította, hogy egy globális problémára kínál megoldást, amellyel fel lehet tölteni az üres programozói állásokat. Ti miért tartjátok fontosnak a programozás oktatását?
Egy digitális világban élünk: mindenki zsebében ott van egy okostelefon, interneten bankolunk, a gyermekek iskolai jegyeit egy mobilapplikáción nézzük, vakon rábízzuk magunkat navigációs alkalmazásokra, egyre több robot dolgozik gyárainkban és lassan az autóinkat is egy „robotpilóta” fogja vezetni. Bármerre nézünk informatika vesz körül minket. Ezeket az eszközöket valakinek üzemeltetni, fejleszteni kell! Ma Magyarországon 22 ezer betöltetlen IT-s állás van, talán nem nehéz megjósolni további, jól fizető állás lesz a következő években, évtizedben. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy diákjaink jelentős részéből nem lesz valódi programozó, de hisszük, az általunk átadott tudás – gondolok elsősorban a kreatív, algoritmikus gondolkodásra, problémamegoldó képességre – az élet bármely területén hasznos lehet.
14:45
Mialatt beszélgettünk, szépen lassan a folyosót gyerekek zsibongása töltötte meg, majd az oktatók is megérkeztek. Hármójukkal sikerült aznap találkoznunk: Szeleczky Bálinttal, Horváth Zsófival és Rozmán Milánnal. Egy valami azonban nagyban megkülönbözteti őket más iskola tanáraival szemben: mindannyian tanulók még. A Loogiscool olyan középiskolásokat, gimnazistákat és egyetemistákat alkalmaz, akik valamilyen szempontból kötődnek a programozáshoz vagy a tanításhoz.
„Az informatikában megfigyelhető az úgynevezett fordított szocializáció” – világosított fel Szabolcs ennek okáról. ,,Engem is gyermekeim tanítottak meg például a Facebook, Instagram használatára, de sok okostelefon-funkciót is ők mutattak meg. E felállásban az oktatók és diákok korban nagyon közel állnak egymáshoz, jól megértik egymást, egy nyelvet beszélnek, ugyanazon alkalmazásokat használják, tegeződnek – mint egy munkahelyen – és partnerként tekintenek egymásra.” Ugyanakkor hozzátette: “Az oktatóinkat felkészítjük a feladatra, illetve előre megírt tanmenettel (óravázlattal 5-10 perces bontásban, kész prezentációval és mintaprogrammal) rendelkeznek, így az a feladatuk, hogy a gyermekeknek átadják az előre meghatározott tudást, segítsék diákjainkat.”
Átsétálva a termekbe, az érkező gyerekek tegeződve köszönnek nemcsak az oktatóknak, hanem Szabolcsnak is. Ez a fajta hangulat uralkodik a termekben is. „Célunk, hogy megmutassuk diákjainknak, milyen egy modern munkahely. Mindenkinek saját laptopot biztosítunk, kiscsoportban dolgozunk (maximum 12 fős csoport) és ott van az elengedhetetlen gurulós szék. Nálunk együtt lehet dolgozni másokkal, oda lehet gurulni a társunkhoz megnézni, ő hogy oldja meg a feladatot; a programokat otthon meg lehet mutatni, tovább lehet fejleszteni.”
15:00
Háromkor a diákok is belépnek a terembe, és mindannyian helyet foglalnak. Az óra kezdetét vette, a kivetítőn mégsem egy bonyolult programkód képe tárult elénk, hanem egy játék. Ennek oka, hogy „a Logiscoolban minden órán egy-egy projektet – egy működő játék fejlesztését – valósítanak meg diákjaink. Ezeket az óra végén kipróbálhatják, játszhatnak vele, így minden egyes alkalommal úgy mennek haza, hogy sikerélményük van.” – mondta Szabolcs a feladattal kapcsolatban. Bálint ezt annyiban egészítette ki, hogy ő még az órák végén az elkészített játékból versenyt is szokott rendezni apróbb nyereményekért. De mi is történik ezalatt a másfél óra alatt pontosan?
Az oktatók hasonlóan vélekedtek arról, hogyan is kell felvezetni az aktuális feladatot. Bálint például ezt így fogalmazta meg: „Mindig úgy építem fel az óráimat, hogy bemutatom a gyerekeknek az adott célt, amit meg szeretnénk valósítani az addig tanult eszközökkel. Sokat ötletelek velük, gondolkodtatom őket, magyarázom, ha úgy látom, nem világos valami.”
„Az óráim alatt az óravázlatok alapján létrejött standard mellett” – tette hozzá Milán – ,,próbálok kitérni a programozás matematikai, fizikai, informatikai hátterére is, amennyiben vevők rá a gyermekek.”
Csak ezek után állnak neki a játék elkészítésének. Kiválasztják a megfelelő hátteret, a szereplőket, majd hozzálátnak a programozáshoz. Zsófi kiemeli, hogy a programot „kis adagokra bontva készítik el, mert a nagyot azt egyszerre nem szokták szeretni.” Sokak elképzeléseivel ellentétben azonban nem billentyűropogtatás fog hallatszódni folyamatosan az óra végéig, hiszen alig kell hozzányúlniuk. Mintha csak digitális Lego építőelemeket pakolgatnának egymásra a laptop képernyőjén keresztül.
„A kódolás oktatását úgynevezett blokkokkal kezdjük.” – jegyezte itt meg Szabolcs. ,,Ennek az a lényege, hogy megtanítsuk diákjainkat egy-egy algoritmust felállítani. Ne azzal menjen el az energiája, ideje, hogy mi lehet a megfelelő utasítás angol neve, szintakszisa (kell-e a sor végére pontosvessző, kerek vagy szögletes zárójelbe tegyük a paramétert, stb.), hanem csak a feladat megoldására kelljen összpontosítania. Később – amikor e képesség már a sajátjuk – fokozatosan, mindenki a saját tempójába tér át a »klasszikus«, írott programnyelvre, esetünkben JavaScriptre. Bár szeretnénk megtanítani kódolni, robotot programozni a gyermekeket, de kimondott céljaink között szerepel a logikus, algoritmikus gondolkodás elsajátítása, a kreativitás fejlesztése is.”
„Az, hogy már ilyen korban elkezdenek algoritmikusan gondolkodni és ezt alkalmazni is egy feladat megoldására, szerintem egy hatalmas előnyt ad nekik a későbbiekben, ami ráadásul a számítástechnika világán kívül is segíteni fogja őket. Ha pedig netán programozásra adják a fejüket a továbbtanulásban, már egy biztos alappal, de legalábbis Déjà vu érzéssel fogadják majd az akadályokat.” – tette hozzá Bálint.
15:30
A teremben folyamatos a mozgás. Hol az oktató szaladgál ide-oda segíteni a gyerekeknek, hol a diákok nézik meg egymás munkáit. Egyáltalán nem osztálytermi hangulat uralkodik odabent, amely fontos pozitívum a diákok és az oktatók számára is:
Bálint: „Mindig jó hangulatban telnek az órák, mindenki tegez mindenkit, ez egy közvetlen, családias légkört eredményez. A lelkesedésük, az őszinteségük, a nyitottságuk, a rácsodálkozásaik, a sikerélmény és az öröm legkevésbé sem leplezése mindent felülmúl. Legtöbbjükkel sikerül megtalálnom a közös hangot, és úgy érzem kedvelnek, figyelnek rám, és nem félnek kérdezni. Talán édesanyámtól örököltem valamit, mivel ő tanító.”
Zsófi: „Néhányan nagyon lelkesek, érdekli őket. Tegnap hallottam is, hogy programozók szeretnének lenni többen is, és ez jó érzés. Persze vannak sajna, akik külső hatásra jönnének, és nem saját akaratukból. Ez egy kicsit kellemetlen, hogy ő nem olyan szívesen van itt, mint a társai és unja magát. Nem annyira érdekli, amit tanítunk.”
Milán: „Értelemszerűen sok múlik a csoportokon, általában hangosabb/elevenebb csoportokhoz van szerencsém, de ez is egyfajta kihívás, hogy velük is megértessem az anyagot. A Logiscool haszna a gyerekek felé nézve egyértelmű, nekem meg több türelmet adott, jobb emberismeretet és nagyobb szolidaritást a középiskolai tanáraimmal szemben.”
16:20
A végső próba. Befejezték már a programot, kezdetét vehette végre a játék. Ha szükséges volt, itt-ott az oktató még segített az utolsó simításokban, de ahol minden jól működött, ott már a diákok elkezdték kiélvezni munkájuk gyümölcsét. Biztosak lehetünk benne, hogy nem most nyitják meg utoljára a játékot, hiszen szüleiknek, barátaiknak is meg fogják mutatni később.
Miután letelt a hátralévő tíz perc is, a gyerekek szép lassan kiléptek a scoolcode-ból, és elindultak hazafele. Az oktatók is elkezdtek készülődni, némelyikük a következő órára, némelyikük haza, de utolsó kérdésként még válaszoltak arra, hogy ők miért kezdtek el itt tanítani:
Milán: „A tanítást azért kezdtem el, mert egy hangulatos és rugalmas munkának találtam, sok jót hallottam róla. Azóta se változott semmi, nem csalódtam benne, így még mindig a legjobb munka, amit eddig valaha végeztem.”
Bálint: „Hogy miért szeretem? Egyrészt, mert olyannal foglalkozom, ami mindig is érdekelt. Gyerekkorom óta odavagyok a számítógépekért, a programozás pedig egy kreatív és logikus tevékenység, mindig is lelkesedtem iránta. Na jó, kivéve, ha valami nem működik. Olyankor a Google keresőért lelkesedem. De amilyen makacs vagyok, előbb vagy utóbb működésre bírom. Hívjuk inkább kitartónak mintsem makacsnak, és akkor remélem, hogy a gyerekekre is ragad belőle valami. De nem hagyhatom ki az oktatókból és a vezetőségből álló barátságos, jó hangulatú, közvetlen légkört se. Nagyon örülök, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek.”
Zsófi: „Azért szeretem, mert én is egy csomó mindent tanulok tőlük. Megismerem őket és a gondolkodásukat, hogy mit csinálnak sulin kívül, mi érdekli őket. Meg jó látni, hogy szeretnek programozni, nyitottak a technikai újításokra. Jó érzés átadni a tudást. Egy fárasztó nap után pedig fel tudnak dobni.”
A Logiscoolban hamarosan nemrég kezdetét vette az új félév, de a következőkben is örömmel várják az új jelentkezőket. Minden félév indítása előtt tartanak nyílt napokat, ahol egyrészt a szülők tájékoztatást kaphatnak céljaikról, módszerükről, másrészt a diákok kipróbálhatják azt, amit tanítanak. A nyílt napokra, valamint a képzéseikre a www.logiscool.com/szombathely weboldalon lehet jelentkezni.
A kezdet persze nem könnyű. Bálint megemlíti, hogy a kicsiknél gyakori, hogy még félénken, a szüleikbe kapaszkodva, egy-ketten pedig pityeregve lépnek be a terembe. De másfél óra múlva széles mosollyal, kacagva távoznak, és várják, hogy egy hét múlva ismét jól érezzék magukat, miközben valami hasznosat tanulnak.
Kiemelt kép: Lutor Katalin fotója
