“Igazából nincsenek határok. Bármit elérhetünk, bárhova elmehetünk, minden csak a gondolatokon múlik. Azon, hogy mennyire korlátozod magad, és zárod el totálisan annak a lehetőségétől, hogy valóra váljon az, amire annyira vágysz. (…) A kérdés, hogy mekkorát mersz álmodni, mersz-e benne hinni eléggé, tiszta szívből, minden áldott nap. Fel mered-e vállalni, kiállni mellette, akkor is, amikor azt mondják mások, hogy ez butaság, mersz-e menni előre, egyedül maradni az álmaiddal, mert senki sem hisz benned? Ha igen, győztes vagy. Nyert ügyed van. A kérdés, hogy még meddig tartasz ki.”
– idézi Kovács Barbara az interjú legelején azt a citátumot, ami életében leginkább motiválta őt.
Kovács Barbara egy fiatal, kitartó és céltudatos sportoló, egy igazi példakép. A magyar közönségnek a 2016-os nyári olimpiai játékokról lehet ismerős a neve, ahol Barbara a távgyaloglás sportágában képviselte a magyar színeket. A sport iránti elhivatottságról, karrierjének kezdetéről és életútjáról beszélgettem olimpikonunkkal.
A legtöbb kislány balett-táncos, színésznő vagy énekes szeretne lenni. Te miért a gyaloglást választottad?
Igazából én nem akartam kiskoromban úgy konkrétan semmi sem lenni, nem voltak ilyen céljaim. Általános iskola alsó tagozatban néptáncoltam, majd utána fél évet jártam színészkedni, de az is abbamaradt. Egy hónapot kungfuztam, aztán az egyik barátnőm atletizálni kezdett. Elmentem vele egy edzésre, és nagyon megtetszett a hely hangulata, maga a környezet. Ekkor még nem gyalogoltam mondjuk. Kipróbáltam először a táv-, gát- és magasugrást, utána a barátnőm példáját követve megpróbálkoztam a gyaloglással is, ami bejött. Békéscsabán minden évben van országos bajnokság, ahol negyedik helyezett lettem. Ez a feedback elég volt nekem ahhoz, hogy véglegesen is ezt a sportágat válasszam.
Mennyi készülést, hajtást igényelt az, hogy te egyáltalán kijuss az országos versenyre?
Körülbelül egy- két évembe telt, míg eljutottam ideáig, mondjuk azelőtt ugye futottam is, több próbaversenyen elindultam gyerekként, így volt valamilyen szinten tapasztalatom. Amikor erre a versenyre kikerültem, még nem csak a gyaloglással foglalkoztam, szóval nem volt olyan intenzív a felkészülés.
Érdekes, hogy egy tizenhárom éves gyerek mennyi és milyen mértékű fizikai megerőltetést bír el. Hogy lehet ezt elképzelni, neked milyen rendszeresen kellett akkor edzened, hogy ilyen eredményeket érj el?
Az elején heti három, maximum négy edzésem volt. Még kicsi voltam, az edzőm meg azt az elvet vallja, hogy nem szabad a legelején túlzásba vinni. Szépen, ívesen kell felépíteni a programot a kezdőknél, először a mozgást kell megszerettetni a gyerekekkel, így nem hajszoltak túl szerencsére. Az edzéseknél nem az időtartam számított, hanem az, hogy az előírt feladatokat teljesítsem. Például ha egy napra 20 kilométernyi táv volt előjegyezve, akkor addig nem mentem haza, amíg azt nem teljesítettem.
Nem érzed úgy, hogy ez az intenzív program, a sport “elrabolta” a gyerekkorod egy szerves részét?
Ahogy belekezdtem ebbe, az iskolai programok nagy része kiesett nekem. A középiskolai kirándulásokon sose tudtam részt venni, mivel egy időre estek általában az edzőtáborokkal. Ennek ellenére nem tapasztaltam semmilyen hiányérzetet, mert a sport annyit adott nekem, annyit tett hozzá a személyiségemhez, hogy teljesen megérte. A magyarországi gyalogló közösségben nagyon jó volt a hangulat, így segített elfelejteni, hogy milyen áldozatokat is kellett olykor meghozzak. Rengetek új helyre, országba juthattam el sportolóként, ahová magánemberként sose tudtam volna.
A szüleid akarták, hogy te ezzel komolyabban foglalkozz? Mennyire támogattak ezen az úton?
Szerencsére nem olyan családban nőttem fel, ahol bármit rám erőltettek volna a szüleim. Szóval teljes mértékben támogattak, de nem mondták, hogy ezt kötelezően kellene csinálnom. Azt mondták, hogy amíg élvezem és boldoggá tesz, addig csináljam. Mai napig is eljárnak a versenyeimre. Igazából személy szerint egy elég szerencsés klubnak lehetek a tagja, mert a versenyeztetés díjait, a szállást, nevezési díjakat, az útiköltségeket állták, így nem terhelték nagyobb anyagi költségek sem a családot. 13 évesen megnyertem az első országos bajnokságomat, és ezáltal bekerültem a magyarországi Héraklész programba, ami által évenként ingyenesen részt vehetek a megszervezett 2-3 edzőtáborban.
Mennyire szakadt meg a kapcsolatod az iskolai, gyerekkori barátaiddal amiatt, hogy beépült ez a rendkívül időigényes szál az életedbe?
A sulis barátaim teljes mértékben elfogadták ezt, támogattak. Az edzőtársaimmal nagyon jóban voltam, szoros kapcsolatokat építettem ki velük a táborokban. A barátaim annyira tekintettel vannak az életvitelemre, hogy nem próbálnak például elcsábítani szombaton egy buliba, ha tudják, hogy egy komolyabb versenyre készülök. A szórakozás soha nem ment az edzés rovására. Mielőtt felnőtt korosztályba léptem, minden nyáron részt vettem egy országos bajnokságon, ami július közepéig lement. Attól kezdve augusztusig volt egy másfél hónapos periódus, amikor lazább volt a program heti 3 edzéssel, így elmehettünk szórakozni is.
Két éve Budapestre költöztél továbbtanulni. Hogyan tudod egyeztetni az edzésprogramod, versenyeket a tanulmányaiddal?
Igazából nagyobb pörgés a tavaszi félévben van, ilyenkor differenciált tanrend alapján járok be. Ennek az a lényege, hogy ugyanazok az óráim, a vizsgák, viszont nem kötelező a jelenlét, felmentést kapok az óralátogatás alól. A suliban teljesen tisztában vannak vele, hogy ilyenkor sokat hiányzom versenyek, edzőtáborok miatt, de igyekszem utolérni a többieket a tananyaggal és a maximumot kihozni a helyzetből.
Nagyon sok helyre utazhattál el, mesélj egy kicsit a tapasztalataidról.
Ahogy elkezdődtek a külföldi edzőtáborok, úgy az utazások is. Tunéziába jártunk több évig, azt nagyon szerettem, fiatalként alig vártam, hogy kezdődjenek ezek a táborok. Voltam már Kínában, Taipeiben, Oroszországban, Spanyolországban, Észtországban, Finnországban, Rióban az olimpián, Szlovákiában, Romániában, Portugáliában, a Kanári-szigeteken. Imádom megismerni a különböző kultúrákat, szokásokat, ételeket.
Huszonkét évesen részt vettél a riói olimpián. Milyen élményekkel gazdagított ez a kaland?
Ez volt az első felnőttkategóriás versenyem, azelőtt utánpótlás csoportban versenyeztem. Abban az évben tűztük ki célul, hogy teljesítsem az olimpiai szintet. Akkoriban nagyon sokat kellet feljárjak Pestre Békéscsabáról interjúkra, ruhapróbákra, fotózkodni. Furcsa volt belecsöppenni ebbe a világba. Nagyon örülök, hogy ott lehettem Rióban, egy igazi élmény volt, viszont picit hosszú és megterhelő is. Egészen a megnyitótól 3 hetet ott töltöttem a zárásig, mivel nekem az utolsó előtti nap volt versenyem. Tapasztalatszerzés céljából mentünk oda, úgy, hogy már a következő olimpián a maximumot nyújthassuk, hogy tudjuk, mi hogy működik. Minden nap edzenünk kellett délelőtt, egy kis pihenés után ellátogattunk a délutáni programokra, versenyekre, az esti programokat általában mellőztük, mert pihennünk is kellett. Az olimpiai faluban laktunk, ami nem igazán volt készen… Például ha a tusolóban elhúztuk a függönyt, az simán leszakadt, meg ilyesmik. Ennek ellenére teljesen elfogadható volt, tudtunk aludni, kaptunk enni.
Most mi a következő cél?
Már intenzíven készülünk a tokiói megmérettetésekre: nagyon sok támogatásra van szűkségünk, a mentális felkészülésben egy sportpszichológus is segít.
Ha majd gyerekeid lesznek, szeretnéd őket ezen az úton terelgetni?
Minden ember szeretne világot látni, utazgatni. Mindez nekem megadatott a gyaloglás által. Engem megtanított igazából arra a sport, hogy elhiggyem, ha kitűzök egy célt, akkor azt teljesíteni is tudom. Van az az érzés, amikor azt érezzük, hogy nem vagyunk valamire képesek, majd amikor sikerül, akkor elragad az a felemelő érzés, hogy megcsináltuk. Fantasztikus látni a családon, az edzőn, a barátokon, hogy büszkék ránk. Megtanított a kitartásra- nem tartom magam így egy nyámnyila kis csajnak, az alázatra- akár mínusz 10 fokban is kimenni edzeni és elvégezni a kiszabott feladatokat. Szeretném, ha majd lesznek gyerekeim, hogy mindennek ők is részesei lehessenek, megtanulják ezeket a dolgokat. Ha nem is a sport által, akkor majd én valahogy átadom ezt a tudást nekik.
Kiemelt kép: BMSExtra.hu
