Márfi Virágot körülbelül négy évvel ezelőtt ismertem meg, mikor a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában dolgoztam érettségi után. Ő ötvös szakon volt akkor negyedéves, és az iskolában töltött majdnem egy évem alatt jó barátok lettünk, ami máig kitartott. Virág jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrász szakos hallgatója, én pedig a kezdetekről, és a jövőről kérdeztem egy rozéfröccs mellett.
Mikor jöttél rá, hogy a Művészetiben szeretnél tanulni?
Azt hiszem, ez számomra adott volt. Ovis koromban emlékszem egy zsírkrétával rajzolt zsiráfra, ami alapján feltűnt anyukáméknak, hogy tehetséges vagyok. Iskolába ezért a Váciba akartak beiratni, de az nem tetszett és kifutottam a teremből. A Püspökibe kerültem tehát, ahol külön rajzszakköre jártam. A gimnáziumi jelentkezésnél a Premontreit és a Művészetit jelöltem meg, kicsit féltem, hogy az utóbbiba nem vesznek fel, de hát felvettek.
Miért pont az ötvös szak, és később miért mégis szobrászat?
A Művészeti első évében még nem kellett szakot választanunk. Mindenki mindent kipróbálhatott (fotó, textil, szobrász, ötvös, bútorkészítő, grafika). Én grafikára szerettem volna menni, és a második variációm volt az ötvös. Emlékszem, azt gondoltam, ha az ötvös sem jön össze, akkor teljesen mindegy, csak szobrászatot ne. Azt túl nehéznek találtam, túl sok időt vesz igénybe egy-egy munka elkészítése. Végül ötvös lettem, amit nem bántam meg. Negyedévre éreztem úgy, hogy talán nem ezzel szeretnék továbbmenni. Amikor választanom kellett először Egerbe mentem felvételizni, ahol a Land Art szak fogott meg, de igazából a városban nem éreztem magam otthon. Szóval elmentem Pécsre. A szobrászatot közel éreztem az ötvösséghez, meg az jutott róla eszembe, hogy ez nem egy lezárt tér, hanem egy nagy csarnok, amiből ajtók vezetnek más művészeti formákhoz.
Alkotásnál inkább a forma fog meg, vagy a téma?
Középiskolásként a vizsgamunkám elkészítésénél azt a feladatot kaptuk, hogy csináljunk egy díjat. Elkezdtem tehát gondolkodni, hogy mi is az a díj? Arra jutottam, hogy minden díj, a tökéletességről szól. Az emberek formákba öntik az ideák tiszteletét. A szobrok is valami ilyesmi dolgok, reprezentatív célt töltenek be az életünkbe. Szerintem a forma és a téma oda-vissza hat, az egyik táplálja a másikat. Egyetemen megfigyeltem, hogy a tapasztaltabbak az anyagból indulnak ki, meg az eszköztárukból. Csodálatos érzés egy eszközt megfigyelni, és azt a gondolataid szolgálatába állítani.
Miből meríted a legtöbb ihletet?
Szeretem azt gondolni, hogy a természetből sokat merítek, próbálom megérteni a benne rejlő szabályokat, és azokat alkalmazni. Szeretek majdnem felesleges dolgokból valami esztétikusat kihozni. Igyekszem megismerni az anyagok tulajdonságait, és együttműködni velük, úgy irányítani őket, hogy ne erőszakoljam meg feleslegesen az adottságaikat.
Milyen Pécs és az ottani művészközeg?
Alapvetően szeretem. Van egyfajta mediterrán hangulata, amihez vonzódom. Egy kicsit talán hasonlít Szombathelyre. A társaság talán inkább fiatalokból áll, a tanárok is néha hozzánk csapódnak. A helyi galériákban pedig kiállíthatunk. Ez nagyon nagy dolog, és élvezetes.
Milyen érzés művésznek lenni?
Na most bajban vagyok. A mindennapokban ez számomra már egyértelművé vált, úgy értem, hozzám tartozik. Ha új emberekkel találkozom, és érzékelem a környezetváltozást, akkor viszont furcsa. Például egy idegen társaságban soha nem hangoztatom, hogy művészeti karra járok, de általában rájönnek. Azt hiszem, nekem felelősséget jelent, meg gondolkodásmódot. Ha valami nagyon felkelti az érdeklődésem, formákban kezdek el gondolkodni, van hogy azokban is álmodom, és volt már, hogy álmomban beszéltek is.
Végezetül: hogy képzeled el a jövődet?
Bízom abban, hogy amit eddig csináltam az visz valahová, de nem akarok előre tervezni. Tudom, hogy még nem tudnék ebből megélni, de remélem, hogy később igen.
