„Sokan úgy gondolják, hogy ez a történet arról szól, meddig vagyunk képesek elmenni a szerelemért. Szerintem arról szól, meddig vagyunk hajlandók elmenni, hogy megbocsássunk egy gonosz fehér embernek” – mondta egy interjúban Penn Badgley (A pletykafészek) a 2018 végén, szinte a semmiből berobbant You című amerikai pszichotriller főszereplője. A nézők érzelmeit összezavarta a műsor, miközben odáig vannak érte. De vajon tényleg megéri nézni? Erre keressük a választ.

A sorozat eredetileg 2018 novemberében kezdett el futni az amerikai Lifetime-on Caroline Kepnes azonos Te című regényének feldolgozásaként. Bár már akkor sikerült megtalálniuk rajongóikat, a várt siker elmaradt – mindaddig, míg december végén fel nem került a Netflixre világszerte.

A történet főszereplője Joe Goldberg (Penn Badgley), aki egy New York-i könyvesbolt tulajdonosa. Egy nap besétál az üzletébe egy fiatal írópalánta, Guinevere Beck (Elizabeth Lail), akibe első látásra beleszeret. A mit sem sejtő lány viszont nem tudja, hogy ez a véletlen találkozás az egész életét megváltoztatja. Caroline Kepnes agyszüleménye egy vérfagyasztó, könyörtelen és eszelős szerelem története, ami mind az olvasókat, mind a nézőket egy pillanat alatt beszippantja. Joe mániákus elméje sokszor csak feszegeti a határokat, de azon sem lepődünk meg, mikor átvág rajtuk és megállíthatatlan lesz.

Penn Badgley a Pletykafészek 2012-es befejezésé után dolgozott filmeken, de egyik sem lett közel sem olyan sikeres, mint a Te. A színészi játéka egy pillanat alatt magával ragad, annak ellenére, hogy maga a karaktere végtelenül problematikus. Részben viszont Badgley-nek köszönhetjük, hogy ennyi kételyünk van a Joe-val kapcsolatos érzelmeinkben, hiszen tudjuk mire képes, tudjuk mit tesz, ennek ellenére néha felüti a fejét az érzés, hogy szinte már szurkolunk, hogy jobb legyen neki. Sokat ad hozzá a sorozat, hogy az alkotók, Greg Berlanti és Sera Gamble egy új karakterrel bővítették a történetet, hiszen Kepnes regényében nem szerepel a fiatal Paco (Luca Padovan), akiről, ahogyan tud, a főszereplő gondoskodik a maga módján. Ez a baráti, mentori kapcsolat ugyanis egyfajta szimpátiát válthat ki a nézőkből, akik egy pillanatra elfelejtik, kit is néznek pontosan.

https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BNjU3NDQ3OTg5N15BMl5BanBnXkFtZTgwNDk0NzA4NjM@._V1_SY1000_CR0,0,1499,1000_AL_.jpg
Forrás: imdb.com

A sorozatrajongók egypár ismerős arcot is felismerhetnek, hiszen az első évadban feltűnik Shay Mitchell (Hazug csajok társasága) és John Stamos (Bír-lak) is, akik mind igen fontos szerepet játszanak a történetben. Shay Mitchelle Guinevere legjobb barátnőjét alakítja, míg Stamos terapeutája lesz a lánynak.

Ez a sorozat lehet, hogy nem való mindenkinek, hiszen néha nem egyszerű lelkileg feldolgozni, amit a képernyőn látunk. Ellenben, ha ezen túllépünk, akkor magával ragad és nehezen lehet abbahagyni. A történet pörög és úgy érezzük, sosem fog leállni. Amint elkezdjük megismerni a karaktereket egyre több titok kerül előtérbe, mi pedig a rabjai leszünk.

A siker pedig tagadhatatlan. A Netflix a második évadot már saját gyártású sorozatként készítette el Caroline Kepnes regényének folytatásából, ami itthon Rejtett testek címmel jelent meg a könyvesboltokban.

A sorozat mindkét évada elérhető a Netflix kínálatában magyar szinkronnal és felirattal egyaránt.

https://www.youtube.com/watch?v=srx7fSBwvF4

Kiemelt kép: ciakclub.it